N

ikelszky Géza (1877-1966) 1899-ben került a pécsi Zsolnay gyárba iparművész-tervezőként ahol 52 és fél évig dolgozott. Vele egy időben került a gyárba az az új művészgeneráció (Apáti Abt Sándor, Mack Lajos, Kapás Nagy Mihály, Hidasi Pilló Sándor és mások) akik a megújuló művészeti mozgalmak, jelesül a szecesszió új ízlésvilágának a megteremtői is lehettek Zsolnaynál. Nikelszky innentől kezdve 25 éven át vezette a festő műtermet, tervezői munkássága mellett a dísz- és különösen az építészeti kerámia gyártásának a felügyelete is munkájához tartozott. A Zsolnay család által 1928-ban, Zsolnay Vilmos születésének 100. évfordulója alkalmából alapított gyári múzeum vezetője, majd később az 1950-es évek elején az ebből létrejövő pécsi Zsolnay Múzeum munkatársa volt.

A Zsolnay gyár művészete. Pécs, 1959.

Önéletrajzi részlet

V

isszaemlékezéseiben így írt magáról és családjáról:
”A Nikelszkyek valaha Szatmárban, Szilágyban, Szabolcsban tanyáztak, mindenfelé a Szamosháton. A nyírségi, tabi, szabolcsi, vencsellői Nikelszkyek gyakran szerepelnek Krúdy Gyula elbeszéléseiben, olyan kedvelt motívumként, mint Rippl-Rónai képein Piacsek bácsi. Ifjúkoromban Fehérgyarmaton egy öreg kaszinóvendéglős még emlékezett Nikelszky Dávid „szolgabíró úrra”, aki egy nagy fehéragárral „kutyálkodott” és latorkodott a városokban, s nemigen hagyott békét az asszonynépségnek. Bibliai keresztnevű kálomista atyámfiai jól tudtak mulatni, - így aztán reám-, ki Szatmárnémetiben 1877. július 28-án születtem meg semmi sem maradt, s már Apám is szegény ember volt…. Korán kezdtem rajzolgatni és verselgetni. Ifjú koromban a pesti lapokban is megjelentek verseim, ámbátor már ekkor is festő akartam lenni. A szatmári református gimnáziumból Anyám felvitt Pestre, s Kelety Gusztáv fölvett az Iparművészeti Iskolába, művésznövendéknek. Az öt évet jelesül elvégeztem, ezért állami ösztöndíjjal tovább képezhettem magam: 1897-98-ban Hollósy Simon híres müncheni festőiskolájában mentem. Utána egy dekorációfestő-mesternél folytattam iparművészeti tanulmányaimat. 1899.május 30-án meghívtak Pécsre a Zsolnay-gyárba, Darilek Henrik iparművész-festő mellé: a Roskovics féle Árpádházi királyképeket kellett kerámiára áttennünk a budai várpalota Szt. István terme részére. Ettől kezdve a kerámia egy egész életre szinte észrevétlenül lekötött , foglyul ejtett, és életem fenntartójává vált.” (N.G.: A Zsolnay gyár művészete. Pécs, 1959.)

A

pályázat útján a pécsi gyárba került fiatalembernek illeszkednie kellett a gyári tradíciókhoz, hogy ezzel párhuzamosan az új iránti fogékonyságával a modernnek nevezett szemlélet, a szecesszió művészeként válhasson Zsolnay meghatározó egyéniségévé.

„Z

solnay mindig is hajlott a külföldön látott újítások átvételére, ami főképpen a különböző korok stílusának követését jelentette. A szecesszióban újfajta művészeti szellemet érzett, s most szüksége volt olyan művészekre, akiknek ez a formanyelv valóban sajátjuk volt.” írta Nikelszky 1959-ban megjelent visszaemlékezéseiben, amely egyben a pécsi gyár históriájának egyik forrásmunkája is.

T

ervezői munkásságának kútfője a népi kultúra hagyományaiban kereshető: stilizált növények és állatok ábráit kölcsönözte innen és építette be forma- és színvilágába. Könnyen felismerhető stílusát a határozott, világos komponálás és a népmesei egyszerűség jellemzi. „Különösen modern felfogású magyaros terveivel örökítette meg nevét a gyár művészettörténetében.” olvashatjuk egy 1941-ben megjelent múzeumi értékelésben.

M

ás vonatkozásban azonban a természetelvű alapok és a szecesszió eszmevilága különleges, dekoratív díszkerámia tervezésére inspirálta. Ez a felfogás el is különült a magyarosnak mondott formavilágtól és az általa több helyen használt „bécsies” jelzővel került leírásra.

N

épies terveinek fő forrása Zsolnayéknak az a helyi gyűjteménye, amelyet a Zsolnay–lányok (Teréz és Júlia) –édesapjuk, Zsolnay Vilmos ösztönzésére- Jakob von Falke bécsi művészettörténész, múzeumigazgató útmutatásai nyomán hoztak létre. E gyűjteményben a Dél-Dunántúl, Baranya népi fazekasságának és viselet kultúrájának tárgyai egyaránt szerepeltek, hogy ihlető forrásai lehessenek majd a gyári terveknek. Zsolnaynál a népi kultúrából merített forma és motívumkincs felhasználása a legkorábbi időktől jelen volt. Már az 1870-es években kiemelt figyelmet kapott ez a kultúra. Zsolnay Vilmos jól ismerte a helyi fazekasságot, felhasznált anyagait, sőt mestereit gyárában is foglalkoztatta. Mintegy megelőzve ily módon a szecesszió magyar változatának megteremtésben inspiráló szerepet játszó Huszka József féle gyűjtőmunkát, majd ennek közkinccsé válását. E forrásokat egészítették ki a Zsolnay- gyárba rendszeresen érkező, a kor legújabb törekvéseit közvetítő nemzetközi és hazai szakfolyóiratok, valamint szakirodalom. Ezek közül is kiemelkedőek azok a mintakönyvek (köztük Huszka Józseféi), amelyek a késő historizmus és a szecesszió formavilágának forrásai voltak.

Z

solnay Vilmos 1865-től védjeggyel látta el gyártmányait. Az 1903 tól használt új védjegyet (pajzsban öt templom), majd ennek későbbi variációit Nikelszky Géza tervezte. Ez váltotta fel a korábban használtakat: az 1878-ban Zsolnay Júlia által tervezett un. „családi” védjegyet, valamint a későbbi körbélyegzőset és ennek változatait. Az általa tervezett védjeggyel és ennek variánsaival látják el mai napig a gyári portékát.

H

árom szignált díszkerámia formatervet és öt Nikelszky művet mutatunk be az alábbi képgalériában. KATT a képre:

S

zép számban maradtak ránk az önmagát terv-festő és iparművészként meghatározó Nikelszky által szignált díszkerámia formatervek, ám a létrejött tárgyak akkor fogadhatóak el önálló alkotásaként, ha jelezte, monogramjával látta el ezeket. A fénykorban Zsolnaynál igazi csapatmunka folyt, sorozatos gyártás esetén a tervek megszületése után a munkafolyamatba szükségszerűen kapcsolódott több mesterember, ezért a tervekhez képest alkalmasint módosításokra, változtatásokra is sor kerülhetett. A tanonciskola növendékeinek szignóival ellátott tárgyak (mintadarabok) is sok esetben mestereik tervei alapján készültek. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a szecessziós tárgycsoport tervezői hasonló formákkal, motívumokkal is dolgoztak: például Sikorski Tádé Nikelszkyéhez hasonló népi ihletésű formákat tervezett. (Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a terveket berajzolóik szignálták, így mások is lehettek ezek tervezői.) Ezért is követel több odafigyelést az utókornak az azonosítás. Az építészeti kerámiára vonatkoztatva is érvényes ez. Nikelszky esetében a Vas József és Morbitzer Nándor által tervezett kiskunfélegyházai Városháza az egyik ilyen példa. Jóllehet neve a tervezési (NG, szignált színtervek) és kivitelezési folyamatban felbukkan, ám életművének számbavételében nevesítve nem szerepel és más forrásokban sem találunk erre utalást. (A kerámiák megrendelési terveit Morbitzer látta el kézjegyével.)

M

indezek mellett ebben az időszakban versengésnek alig találjuk nyomát, annál inkább az összehangolt, együttes munkának. Talán csak némi csalódottság cseng át Nikelszky visszaemlékezéseiben, amiért a tervezők a gyári munkásokkal azonos besorolást kaptak. E munkájának másik maradandó érdeme, hogy pontos és alapos listát kapunk a gyár különféle faladatokat ellátó alkalmazottairól, nevük és foglalkozásuk/beosztásuk felsorolásával. Innen tudjuk például, hogy a híres szecessziós tulipános-kelyhes sorozatot a szabadkézi korongos Ruzsinszky testvérek (Endre-művezető is és Ernő) boszorkányos mintázó tehetségének köszönhette a gyár. Ennek tükrében talán nincs is szomorúbb annál, amikor megtudjuk, hogy a gyár későbbi periódusában a szigetelőgyártásban lehettek csak foglalkoztatva.

T

eljes egészében megmaradt egy Niklszky Géza tervei alapján kivitelezett csempekályha. Megtekinthető a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Zsolnay étteremben (az u.n. szivarszobában). Ezúton köszönjük a Zsolnay Étterem üzletvezetőjének, hogy hozzájárult a csempekályha fotózásához és a fotók közléséhez, valamint az étterem személyzetének szíves segítséget. KATT a képre:

A

z építészeti kerámiánál is hasonló a helyzet: a megvalósult építészeti kerámia elemek a szignált tervek és más források együttes vizsgálata alapján nagyrészt azonosíthatóak. (Az összehangolt munka nyomán létrejövő magas színvonalú építészeti kerámia sikerének egyik titka volt az is , hogy a kerámiák elhelyezését a gyár erre kiképzett szakemberei végezték. )

„K

ivirágzott a szecesszió az építkezési osztályon, a kályhagyárban, a szobrászati műhelyben, a kerámia szakiskolában: kőből formált virágok tenyésztek a kályhacsempéken, növénytartó edényeken, kerti vázákon, ülőkéken, falikutakon, vízköpőkön, épületdíszeken…. Abt kedves témájaként szatírok, faunok kergetőztek vázáinak domborművein…. Darilek virágai drótszálon himbálóztak a színes vázákon. Mindez rendkívüli sikert aratott a külföldön is; a bécsi Olbrich professzor például a Zsolnay gyárban rendelte meg falburkolat terveinek kerámiai kivitelezését.” olvashatjuk Nikelszky beszámolóját. (Olbrich saját tervezésű házán ma is látható a homlokzatán körbefutó pompás Zsolnay csempeszőnyeg a darmstadti Matildenhöhén. KATT itt baloldalt a négy képből álló képsorozathoz)

K

ezdve a tervezéstől a kivitelezésig követhette mesterünk a Zsolnay-gyári munkát, így az építészeti kerámiáét is. Az épületek számbavételekor Nikelszky tehát kitérhetett ezek tervezőire és természetesen saját munkáinak megjelölésére. Utóbbiakból a legismertebbeket a következő fejezetekben mutatjuk be. Itt viszont még néhány kályhacsempetervet, valamint egy kész csempét is bemutatunk:

A

Vágó László és József által, az 1908-as évben készült épület a szecesszió puritánabb, „bécsies” változatának egyik első hazai építészeti példája. Az Otto Wagner hatás a homlokzat burkolásában is fellelhető: a burkolólapokat eozinos Zsolnay kerámia gombok díszítik, „tartják”. (Vágóék hasonló megoldást alkalmaztak a megsemmisült debreceni Alföldi Takarékpénztár palotáján, illetve a nagyváradi Darvas-La Roche villa homlokzatán. Ez a felületburkolás jelent meg aztán Lechner Ödön egyik utolsó munkáján is, az 1910 és 1911 között épült budapesti, V. kerületi Vermes-házon.) Lásd a fenti képsorozatban a korabeli fotókat, és a homlokzatburkolás részletét mai fényképen.

A

z eozin mázas Zsolnay kerámia feliratok és a karakteres szecessziós figurákból és dekoratív elemekből összeálló, finom színárnyalatokban megjelenő majolika mázas betétek teszik izgalmassá e ház homlokzatát. Ez Nikelszky egyik legkorábbi építészeti kerámia munkája. A kerámia elemek dekoratív formái ismétlődnek a ház homlokzatának valamint lépcsőházi tereinek terrazzo paneljein. (KATT a lenti képsorozatra - 8 részletkép Nikelszky Géza tervrajzaiból és a kerámiák jelenlegi fotói)

A

homlokzat dekoratív részleteinek képeiből és az épület belső, Nikelszky inspirálta motívumaiból képgalériát készítettünk. Többek közt érdemes szemügyre venni a cégfeliraton szereplő vidám - gyermekrajzokból stílusából merített - grafikai elemeket. KATT a fenti képre a 42 tagú fotósorozathoz:

Művészettel az ipar felé

"A műipar fölemelése"

G

elléri Mór a fenti címmel tekint vissza az 1910 körüli évekre, (Művészet folyóirat, szerkesztő Lyka Károly, 1915, 1.szám, 56. oldal) megállapítván, hogy megvalósult - főleg a német építészet és iparművészet révén - a művészet óhajtott közeledése az ipar felé. A művészi szabadság megőrzése mellett (Henry van de Velde szempontja) a tipizálás és az ismétlődő, többnyire geometrikus formák tervezése lett a jellemző (utóbbit Hermann Muthesius hangsúlyozta az egykori nevezetes vitán). A századforduló szeszélyesebb vonalú szecessziója a Nikelszky Géza inspirálta alakokon is tisztultabb és egyszerűbb síkformákra, bennük geometrikus mintázatra alakul át.

A

fenti kis alakok ruhamintázata: a körök, spirálok, négyzetek, az ismétlődő sorminták is ezt a tendenciát - az építőipar, a gyári kivitelezés által megkívánt egyszerűséget - követik. A funkcionális hatást keltő - a homlokzatról már ismert - kerámia gombok megjelenése a ruhán, a ruha(csempe?)minta sarkaiban, ennek a folyamatnak akár a jelképe is lehetne. Láthatóan az optikailag izgalmat okozó felületeket már tudatosan alkalmazták ezekben az években, itt ezzel is hangsúlyozva a ruha dekorációjának ritmusát. Mindez jól mutatja a szecesszió, immár a XX. századi modernitás felé közelítő újabb irányát.

H

a a századforduló szecessziója még a historikus stílusból vezetett a szabadabb, hullámzóbb formák felé, akkor a tízes évek fordulóján a mértanias ornamentika már a XX. század modern iparművészetét előlegezi meg. A magyar építészetben és annak dekorációjában ez a folyamat Lajta Béla műveivel már korán - világszinten is az elsők közt - kezdődik el, majd a Vágó testvéreknél sikeresen folytatódik, ahogy például itt az Árkád Bazár esetében is.

E

formai változások mögött mélyebb összefüggések is kimutathatóak. Ilyenek munkálkodnak pl: a századforduló buja és szertelen formái - minden kezdeti sikerük ellenére is - ellentmondásban állnak a modern élettel és a technikai fejlődéssel, jelenlétük a formatervezésben megfizethetetlen volt az átlagpolgár számára (a szecesszió első olvasatában luxuskultúra volt). Ez tekinthető tehát leginkább az egyszerűsödés, a változás motorjának...

N

ikelszky főműve a világkiállítás épületének külső és belső kerámia burkolata, ezek megtervezése és kivitelezése. Leginkább a belső tereket, -közülük is kiemelve a "Vízudvarok" eozin mázas falburkolatát- méltatják, jóllehet az épület külső megjelenésében is meghatározó szerepe volt a főbejárat alsó részén körbefutó futó zöldes eozin mázas csempékből kialakított burkolatnak. A belső terekben közel 100 féle szecessziós csempelap 100 különböző rajza idézte fel a magyar népmesék világát. Itt előbb most néhány részlet a kiállításról, az épület tervezőiről és fogadtatásáról.

A

z Olasz Királyság (Regno d’Italia) fennállásának ötvenedik évfordulóján három helyszínen, a három addigi fővárosban szervezték a világkiállítást, így Torinoban és Rómában is épülhetett magyar pavilon, A torinoi, amely a Monarchiát is képviselte, lévén nem készült önálló osztrák pavilon- a késő szecesszió puritán, a modern építészetet megelőlegező világában mutathatta fel a nemzeti jelleget oly módon, hogy képes volt egységes, rendkívül kifejező formát adni mindennek. (A római művészeti kiállításon egyszerre kapta 1911-ben Lechner Ödön és Otto Wagner az életművüket elismerő aranyérmet!)

A

torinoi építmény ötlete Györgyi Dénestől származik, ám ő betegsége miatt a továbbiakban nem vehetett részt, így Tőry és Pogány műveként írnak róla leginkább. Borini és Fornaroli olasz építőmesterek munkája mellett a külső-belső alakításában érdemei voltak még Maróti Gézának, aki nem csak a milanói világkiállításon 1906-ban, hanem például a spanyol király látogatásakor 1908-ban, a budapesti Andrássy út elején felépített díszkapu megformálásában is megmutatta briliáns tehetségét.

N

em volt véletlen tehát az a kitörő lelkesedés e mű iránt, amely a hazai és nemzetközi fogadtatását jellemezte. (A világkiállítás hivatalos vezetőjében dupla annyi oldalt szenteltek a magyar pavilon bemutatásának, amint bármelyik másiknak). A kortárs Alfredo Melani -milánoi építész, teoretikus- fogalmazott markánsan: „egyedül a torinoi magyar pavilon tervezői igyekeztek a nemzeti stílus kérdését nem pusztán historizáló szempontból vizsgálni, hanem azt a modern építészet eredményeinek és legújabb törekvéseinek figyelembevételével értelmezték át.” Majd így zárta méltatását: ”Bizonyos szempontból meglepő, hogy a modern iparművészetben Wagner, Olbrich, Hoffmann nevével fémjelzett elsőrangú iparművészetet képviselő Ausztria tőszomszédságában Magyarország egy ennyire finom bemutatót tudott létrehozni és erőteljes derűs szépségével sikert kivívni magának.”

N

os, a korabeli archív felvételen látható, hogy a fából készült együttes központi részét a magyar címer hármas halmára utaló gúlákkal fedték : a középső -a 42 méter magas- kiemelkedett. Ezt a részt függőleges ablaknyílások tagolták, bennük Róth Miksa színpompás üvegeivel és belül a Kriesch Aladár által tervezett mozaikkal.

A

főbejáratot egy sisakra emlékezető negyed gömb (boglyakupola) alatt helyezték el. Ezt szegélyezték kétoldalt a bejárati kupola formáját sisakjukon megismétlő harcosok figurái. Ezeket Csaba királyfi vitézeinek tartották. E szobrok a Zsolnay-gyárban készültek grés (maratott kerámia) kivitelben. Mack Lajos a pécsi gyár szobrásza mintázta őket. Tévesen tulajdonítják Ligeti Miklósénak ezeket.

L

igeti a harcosok mellett kezdődő befelé forduló páros -Szent István koronázását és Attila lakodalmának jeleneteit ábrázoló- eozin mázas domborműveket mintázta, valamint a belső udvar díszkútjainak szintén eozin mázas állat figuráit (pl. a bivalyszobrot).

A

belépőt fogadó harcosok sisakja és pajzsai is eozin mázas felületet kaptak. Ez nagyban hozzájárult az épület megnyerő színességéhez, amelyről kiemelten szóltak a tudósítások. A bejárat alsó szegélyének pompás kékeszöld eozin mázas csempeburkolatát Nikelszky Géza tervezte. Ez befelé is végigfut és elkíséri a belépőt a belsőig.

E

belső csarnokokban azonban Nikelszky már különféle motívumokkal gazdagított sötét tónusú, káprázatos színvilágú csempékből, szőnyegszerűen összeállított, különböző magasságokig felfutó burkolatot tervezett. E belsőkben azonban már fekete-kékes, az eozin mázak bravúros alkalmazásával létrehozott, a népi hagyományokból táplálkozó archaikus, meseszerű figurák (állat és emberalakok) világa adott keretet az enteriőröknek. Tökéletesen illeszkedett az építészi koncepcióhoz, hangsúlyozva annak nemzeti és modernista szellemiségét.

”Ú

gy érezzük, mintha a fantasztikus regék országába érkeztünk volna…” olvashatjuk az Építő Ipar 1911.évfolyama 16. számában Török Gyula tollából. A középső nagy kupolaterem már említett Róth üvegei színeitől izzott fel, a kétoldali vízudvarok falait és medencéit eozin mázas lapokkal rakták ki.

A

nagy kupolaterem bejáratával szemközt Nikelszky által tervezett eozinos posztamensekre kerültek –az alkotójuk, Telcs Ede műveinek felsorolásából rendre kimaradó- olasz és magyar királyok szobrai. A leírásokból azt is pontosan kiderül, hogy a fekete mázas, medencéket burkoló kerámiák aranyló eozin arabeszkjei török, perzsa és leginkább mór motívumokkal ékítettek voltak.

E

  rézburkolatú mennyezettel fedett két szélső vízudvaros épületrész attrakciói -Galambos Jenő rézmunkái- a mennyezeti párkányokon csüngő, a térbe aláhulló lószerszámok, szőttesek, régi magyar ékszerek motívumaiból formált függők voltak. Utóbbiakon és felettük a mennyezeten is különleges látványelemként csillogtak apró eozinos golyócskák. Az enteriőrök kialakítása mindezek mellett az 1906-os milanói világkiállításon már bizonyított Maróti Géza munkáját is dícsérte. (KATT a legfelső képre a képsorozathoz, többek közt a Nikelszky torinoi csempéiből néhány példány is látható, a pécsi Zsolnay Múzeum állandó kiállításáról - 6 kép)

„E

z az épület egyidőben készült Gaudinak a barcelonai Milá- és Battló-házával. Raichle fergeteges gyorsasággal dolgozott, s 1904 elején alig egy hónap leforgása alatt megtervezte a házát. Nikelszky Géza, a festő, aki a pécsi Zsolnay gyár formatervezője volt, alkotó módon egészítette ki hullámzó pirogránit formáival a műépítész elképzelését, mint ahogyan mestermunka az épületen a maga nemében minden vitrázs, mozaik, kovácsolt vas és belső építészeti elem.”olvashatjuk Béla Duranci sorait ismét.

E

különleges remekmű egyike az első, a szecesszió magyar változatának jegyeit viselő magánpalotáknak: tervezője saját lakóhelyének szánta. Az épület homlokzatának meghatározó része a színes mázas kerámia. Különösen karakteresek a Bela Duranci által Nikelszkynek tulajdonított, az épület homlokzatát záró, a dinamikus hatást fokozó kerámia ívek és a belőlük kikandikáló figurális (maszkos) homlokzatdíszek.

S

ajnos e kerámiák tervei nem maradtak ránk, feljegyzések utalnak arra, hogy az 1960-as években elveszett Terracotta-könyvben lehettek.

A

vesztibül márványhatású csempeburkolata és az ezt, valamint az ajtókat és a belső ablakot díszítő eozin mázas páros madarakból álló csempe szegély: a „pávafarkú galamb” motívumával. (Medgyaszay István és társai „Bóbikának” nevezték és terveiken megkülönböztető jelzésként használták ezt a magyar népi kultúra vizuális világából vett motívumot. )

J

akab Dezső neve is felbukkan tervezőként, ám a motívumokat nézve, Nikelszky sajátos világa tárul elénk. Amint korábban már utaltunk rá együttes munka eredménye az egységes formavilág: amint például a szabadkai városházánál is.

A

Nikelszky e háború utáni megbízása klasszikus- bizáncias ízei mellett is magán viseli a szecesszió hatását: ez különösen a mázas (eozinos) felületek képzésében jelentkezett.

A

keresztelő kutat 1925- ben készítette el a gyár Hegyesy János terve alapján, grés-majolika kivitelben eozinos domborművekkel. Ennek nyomán 1929-ben rendelték meg a baldachinos főoltárt, amelyet amerikai építész Comes Johns F. tervei szerint Nikelszky Géza készített el színes, szintén grés-eozinos kivitelben. Az oltár kupola evangélista szobrait Kapás Nagy Mihály mintázta, ez is 1930-ban.

N

ikelszky alkotói munkásságának későbbi periódusában, 1939-ben készült el a főművének tartott sorozata: Petőfi Sándor János vitéz című epikus költeményéhez készült illusztrációi. A szecesszióban gyökerező, kontúrvonalak hálójából és dekoratív foltok színgazdag világából kibontakozó sorozat kerámia képeiért a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága Wéber Xavér Ferenc díját is megkapta. 1959-ban ugyan kiállítást rendeztek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban a sorozat grafikai lapjaiból, ám megjelenésére csak sok év elteltével a közelmúltban kerülhetett sor örökösei jóvoltából.

„A

kontúros rajz tulajdonképpen bármely iparművészeti műfajban, technikában alkalmas a dekoratív hatás elérésére és a stilizálásra. A „János Vitéz” illusztrációit is ez a dekoratív stilizált formanyelv szervezi egységes művészi rendbe. A művész választása olyan képekre, jelenetekre esett, amelyek alkalmasak a szecesszióból jól ismert motívumok felhasználására: ilyenek a stilizált felhők, idillikus tájak, virágok, fák. Ezek a derűs, világos, homogén színekkel megtöltött statikus formák adják a sorozat alaphangulatát, amelyet aztán a dinamikus mozzanatok ellenpontoznak. Nikelszky Géza számára a képsorozat minden bizonnyal költészet és képzőművészet egyenrangú találkozását, szimbiózisát is jelentette, egy olyan összhangot, amelynek megteremtése a művészet és az élet minden területén célkitűzése volt. Sohasem szűnt meg vágyakozni a teljesség után, amelynek az ideáját fiatal korából, egy optimizmussal és várakozással teli szellemi milliőből hozta magával.„ olvashatjuk Kovács Orsolya művészettörténész méltatását.