Szecessziós magazin



Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
A századforduló üzenete – kiállítás
2016. május 5-től július 2-ig




A Somogyi-könyvtár gyűjteményének a szecesszió időszakában készült legszebb kötetei, könyvillusztrációi, folyóiratai és dokumentumai idézik meg a századforduló meghatározó stílusirányzatát a képzőművészettől az építészeten át az irodalomig, kiemelve annak megannyi szegedi vonatkozását.


A kiállítást az Alföldi szecesszió című vándorkiállítás teszi teljessé.
(katt. a kis képre)

A tárlatot június 8-án, szerdán 14 órától a kiállítás rendezőjének vezetésével tekinthetik meg az érdeklődők. Emellett, a tárlat ideje alatt – előre egyeztetett időpontban – ingyenes tárlatvezetés kérhető.

Helyszíne: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár; Szeged, Dóm tér 1–4., földszinti kiállítótér



A képek a megnyitóról
majd az előadásokról készültek:



A tárlatot Somogyi Károly Megyei és Városi Könyvtárban őrzött dokumentumokból rendezte Csizmadia Edit. A megnyitásra (május 12., 16 óra) Tóth Attilát, művészeti írót kérték fel (katt. a nagyításhoz). Ugyanazon a helyszínen a „Alföldi szecesszió” című vándorkiállítás tablóit Brunner Attila művészettörténész és Veress Dániel történész állították össze. Az Alföldi szecesszió című tablókiállításhoz kapcsolódva a két kutató előadást is tartott (május 12., 16.30 óra) szintén a Somogyi-könyvtárban.  A kiállitásmegnyitóról és az eseményekről további képek itt...



Fentebb egy kollázs a megnyitót követő könyvtári rendezvényeken, valamint a városnéző sétán, tárlatvezetésen résztvevő gyerekekről, akik fotóznak a sétán, szecessziós iniciálét rajzolnak és színeznek, a kiállításon elmélyülten "bogarásznak" vagy az épületbemutatón gyönyörködnek a csodás épületdíszekben. Szüleikkel együtt érkeztek a rendezvényekre kíváncsian, teli felfedezőkedvvel.












Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
Szeged szecessziós épületei – Illés Tibor fotókiállítása
2016. május 5-től július 2-ig




A teljes alakos épületfotók mellett oromdíszek, különleges ablakformák, mozaikképek, lépcsőházak és épületbelsők részletein időzhet tekintetünk. Ezek a részletek olykor az újdonság varázsával hatnak ránk, pedig hétköznapjainkban talán többször is elhaladunk némely épület előtt. Illés Tibor fotói ismert és olykor ismeretlen látószögből mutatják meg a teret, ahol élünk…

Helyszíne: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár; Szeged, Dóm tér 1–4., földszinti kiállítótér













Barangolás Szeged szecessziós belvárosában
2016. június 10. (péntek) 16.00
2016. június 17. (péntek) 16.00




A Szecesszió Világnapja alkalmából városismereti sétára hívjuk az érdeklődőket, melynek során Szeged egyedi szépségű szecessziós épületeit keressük fel. A lenyűgöző paloták és egykori tulajdonosaik történetén keresztül megelevenedik a 19-20. század fordulójának világa, a modern kor, amelyről városunk építészeti gyöngyszemei is mesélnek. (Az itt mellékelt fotó: Szeged, Tábor utca 5. Goldschmidt ház, kapualj. Tervezte: Magyar Ede. Épült: 1904-1905 - Puha Titusz felvétele)

A séta tervezett időtartama másfél óra, a részvétel ingyenes.

A június 10-re meghirdetett sétára az előzetes jelentkezések során a létszám betelt!
A további jelentkezéseket a június 17-én (péntek) 16 órakor induló megismételt programra várjuk az alábbi linken (http://www.sk-szeged.hu/hu/web/guest/csizmadia-edit) vagy telefonon a (62) 425-525/117-es melléken. A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük, regisztráljon programunkra! A csoport létszáma maximum 35 fő.

A séta a Somogyi-könyvtár épülete elől (Szeged, Dóm tér 1–4.) indul.




A képek a városismereti sétán készültek:



Szeged városa 2016-tól a Szecessziós Városok Hálózatának (Reseau Art Nouveau Network) tagja lett. A Szecesszió Világnapja alkalmából rendezett sétán Csizmadia Edit ismertette meg a szegediekkel - de Budapestről, Debrecenből stb. is érkeztek - ezt a nem mindennapi örökséget (katt. a fenti képre a nagyításához). A 19-20. század fordulójának világa, a beköszöntő modern kor, e lenyűgöző paloták és egykori tulajdonosaik történetén keresztül elevenedett meg a séta résztvevői részére.  Az eseményről, a bejárt útról részletesebb beszámoló itt...

A jelentkezők nagy száma nyomán a séta ismétlésére is sor került június 17-én, amikor az Ungár-Mayer-palotában Kiss Ernő népművelő, a ház régi lakója is kalauzolt, mesélt az épület közelmúltjáról.













A szecesszió építészete képeslapokon
Kiállítás 2016. május 2-tól június 30-ig



Képeslapok Steiner Józsefné gyűjteményéből



A kiállítás a Szecesszió Világnapjához kapcsolódó könyvtári programsorozat részeként, a Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában került megrendezésre (katt. a fenti képre a nagyításához). A tárlaton Steiner Józsefné több ezer példányt számláló képeslap-gyűjteményének legszebb darabjaiból látható válogatás.  A kiállitásról részletek még itt,    képek pedig itt...

Helyszín: a Somogyi-könyvtár Csillag téri fiókkönyvtára (Szeged, Kereszttöltés u. 29.)