A szecesszió világnapját 2013 óta – magyar kezdeményezésre – június 10-én ünnepeljük. A 2017. évit az Alföldi szecesszió című, vándorló tablókiállítás köszönti a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

A Kiskunfélegyházán, Nyíregyházán, Nyírbátorban, Szegeden és Szentesen már bemutatkozott, húsz tablóból álló kiállítást létrehozók számára ez nagy öröm, hiszen Gyula annak – Debrecennel és Kiskunfélegyházával egyetemben – szülővárosa. Gyulai kötődésű a fogalom, az „alföldi szecesszió” maga is, amelyet a szóban forgó tíz altémára és tíz alföldi mikrorégióra összpontosító tabló feldolgoz.

Az „alföldi szecesszió” kifejezést a hasonló című, 2008-ban megjelent album honosította meg. Ez a Bagyinszki Zoltán gyulai fotóművész felvételeivel és Gerle János szerkesztésében megvalósult könyv a címével rokonszenvesen, de merészen állította: létezik egy sajátos, csak az Alföldre jellemző variánsa a szecessziós építészetnek.

Az Alföld ilyen, egyéni úton járó régió, egyúttal sok tekintetben különbözik mind a Dunántúltól, mind pedig Erdélytől.

Az épületeken látható virágmotívumos, majd népművészeti ornamentikából merítő dekoráció szó szerint e városok, városképek kivirágzását eredményezte. Mégpedig olyan szemrevaló módon, amilyennel az ország más vidékein nemigen lehet találkozni. Keserü Katalin, aki elsőként körvonalazta 1989-ben ezt a kelet-magyarországi jelenséget, nem véletlenül illette „virágos stílus” névvel(még az erdélyi Marosvásárhelyt is ideértve).

Keserü úttörő írásában elsősorban a középületekre figyelt, azonban feltűnhet, hogy az esetenként teljes városképeket uraló középületek mellett számtalan lakóház is szecessziós stílusban épült, ami elsősorban arra világít rá, hogy e parasztpolgári társadalom mennyire nyitott és kezdeményező volt, ha a legmodernebb építészeti stílus felkarolásáról van szó.

Gyulán, a ma sajnos használaton kívüli egykori polgári leányiskola és a városi takarékpénztár (lásd mindkettőt fentebb) emelkednek ki elegáns téglaszalagos díszítésükkel és többrétegű, többszínű vakolatból kialakított ún. sgraffito díszítésükkel. Mindkét épület a helybeli Pfaff Ferenc munkája, ahogy feltehetően a Scherer Ferenc utca 58. szám alatt felkereshető ház is. És most több tekintetben is elmondható, hogy „helyben vagyunk”, mert éppen a téglaszalag és a sgraffito párosítása az, amely Gerle János szerint alföldi, regionális stílusjellegzetesség.

Azonban korántsem csak a lechneri szecesszió volt jelen volt Gyulán. A Kós Károly által vezetett Fiatalok csoport esztétikája szintén megtalálható a városban (Mende Valér: Komló Szálló), amely különösen a központ épületegyüttesét nézve meghatározó, a Royal mozival (lásd mindkettőt fentebb), a Stéberl-házzal (itt lentebb), a Béke sugárút, Hétvezér utca és a Jókai utca elejének épületeivel.

A késő historizmus egyénien századfordulós atmoszféráját épületeibe integráló temesvári Székely László is kötődik ide kétvillával (Béke sugárút 50. és Eötvös utca 2.). Az utóbbi, Czinczár Aldolfé, városképi tekintetben is kiemelkedő, az Árpád utca ferde vonala mintha egyenesen ehhez az épülethez vezetne (lásd fentebb).

A geometrizáló irányzat emlékei szintén jelentősek. Marosán gyertyaöntő házának (Vár utca 8. - lásd fentebb) díszítése közben a gyulai kőműves, Galbács Imre talán még bécsi kortársainál is merészebben bánt a geometriával; s elképzelhető, hogy ő kísérletezett a körzőjével és a vakolattal Miskutza Péter hentesüzletének (Eminescu utca 2. - fotó itt lentebb) felhúzásakor is. Gyula méltán büszke lehet a sokszínű és izgalmas épített örökségére.