Szecessziós magazin
Szecessziós magazin


A Gödöllői Városi Múzeum 2013. szeptember 14-én, szombaton a Szecesszió Éve Gödöllőn programsorozat részeként rendezett tudományos konferenciát, Körösfői-Kriesch Aladár születésének 150. évfordulója alkalmából.

A fenti képes tartalomjegyzék (Katt a kis képekre) a konferenciából tallóz.





Gaálné dr. Merva Mária, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója köszöntőjében üdvözölte a népes szakember gárdát, akik a konferenciára előadással jelentkeztek, és természetesen a termet megtöltő jelenlévőket.

Beszámolt a Szecesszió Éve Gödöllőn programsorozat eredményeiről, a megrendezett kiállitásokról, elsősorban gödöllői A jó kormányos cimű Körösfői-Kriesch Aladár emlék-kiállításról (kurátora Őriné Nagy Cecília) valamint a székesfehérvári Városi Képtár-Deák Gyűjtemény rendezte emlékkiállításról (kurátora Kriesch György)





Őriné Nagy Cecília a tudományos konferencia kurátora köszönetét fejezte ki a különböző szervezeteknek (Magyar Nemzeti Galéria, Gundel Étterem, stb.) és magánszemélyeknek (18 magántulajdonú gyüjtemény) a kölcsönzött képekért. Kiemelte azokat a friss kutatásokat és támogatásokat, melyek a Váci Egyházközséghez, illetve a Róth Miksa Emlékházhoz kapcsolhatók. Ezek és a jelen konferencia anyagát könyv alakban szándékoznak megjelentetni.





A gödöllői művésztelep alapító mestere, Körösfői-Kriesch Aladár pályája több fontos mozzanatában is kapcsolódik Erdélyhez és az erdélyi művészethez. Diódi megtelepedésének korszaka és a Torda város számára készült Dávid Ferenc-kép megfestésének történeti vonatkozásai már korábbi írásokban föltárultak. Alig-alig esett szó azonban a festőnek Kolozsvárhoz fűződő kapcsolatáról, és arról a szándékáról, hogy pályája kezdetén Erdély szellemi központjában próbáljon megtelepedni.

E tanulmány éppen ezeket a fehér foltokat igyekszik eltüntetni, kimutatva a művésznek az Abt és Boér családokkal ápolt kapcsolatának mibenlétét és a kolozsvári tudományegyetem számára készült portréi megfestésének körülményeit. E művek között említendők Abt Antalnak, az egyetem fizika szakos professzorának két képmása, a magyar könyvtártudomány jeles alakja, Szabó Károly több változatban megfestett képei és az egyetemi díszterem számára készült nagyméretű Ferenc József-portré. Megrendelésének teljesítéséhez Kriesch Aladár három műtermet is bérelt Kolozsváron, melyekből a szerző kettőt biztonságosan azonosított. Ugyanakkor a kolozsvári Művészeti Múzeum raktárában, az állagjegyzékekben nem szereplő képek között sikerült föllelnie és minőségi szintű felvételeken közölhetővé tennie a Szabó Károlyról készült egyik portré mellett a Templomozás Kalotaszegen című festményt, a pályakép kiemelten fontos művét. A tanulmány behatóan foglalkozik azzal az 1913-as kiállítással, melyen Körösfői-Kriesch Aladár és Ferenczy Károly műveiből láthatott a kolozsvári közönség. Föltárulnak végezetül a festőnek Kós Károlyhoz fűződő kapcsolatai is.

Kalotaszegi templomba menők - Kolozsvári Múzeum





Két festmény egy témára – Eger vár ostroma Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesh Aladárral című életrajzi visszaemlékezésében a következőket olvashatjuk:

1895. október, a Millenniumot megelőző ősz. (…) A Szondi utcában laktak, szemben az Epreskerttel. (…) Aladár elemében volt, úgy dolgozott, mint hat. Még egy megrendelés csapott le rá. Eger Városáé: „Eger vár ostroma”. Éppen ennek a kartonja készült, mikor a műterembe jöttem. Vágó Pál gesztikulált előtte, azt magyarázta, hogyan kell ölni

–Te, Aladár, ezek a te törökjeid és magyarjaid egymás nyakába akarnak borulni: szeretlek, testvér! Vágjanak egymásra így, vicsorítsanak egymásra úgy, tépjék ki egymás szemét, rúgjanak, kaparjanak! Az a közelharc.

És ezt olyan veszedelmes meggyőződéssel és gesztusokkal kísérte, hogy már a karton is, nemcsak mi voltunk veszélyben. Ez a kép, pláne ma, a világháború után, azt hiszem, a kibékülés szimbóluma lehetne, annyira hiányzott Aladárból az a kun düh, amely Vágó Pálban jászberénykedett, noha benne is már csak temperamentummá szelídült atavizmus keringett. Annál szebben és komolyabban kézült Dávid Ferenc képe. [A tordai országgyűlés 1896 júliusában elkészült]. (…) Elmentek aztán ismét Diódra (…) Magukkal vitték az összes egri nőket és trottyos [sic!] nadrágú janicsárokat is, hogy ott befejezze őket Aladár.


Körösfői-Kriesch Aladár történeti festményeinek nagy részét a szakirodalom alaposan elemzi, keletkezésének körülményeit ismeri, reprodukcióikat gyakran közli. Az Eger ostroma, vagy Eger várának Dobó általi védelme, vagy Dobó István megvédi Eger várát, illetve Dobó István az egri nők segítségével megvédi Eger várát a török ellen címen számon tartott festményét meg-meg említi, de különösebben nem foglalkozik vele. Gyakran váltogatva, hol Heves megye, hol Eger millenniumi megrendeléseként beszél róla.

A közel negyven napig tartó török ostrom sikertelensége, más szóval az 1552-es őszi magyar hadi siker a kortársak között is híressé tette a magyar várvédőket: Dobó István várkapitányt és tisztjeit, no és a szinte amazonként küzdő asszonyokat, akiknek szárnyra kapott legendája már a 16-17. században Európa szerte megjelent a híreket hordozó röplapokon, krónikákban s az azokat kiegészítő/kommentáló illusztrációkon. Irodalmi háttértől (Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke nyomán megszületett jezsuita iskoladrámákban, a 19. században Teleki József, Vörösmarty Mihály háromrészes eposzában, Szigligeti Ede és Tóth Kálmán drámáiban, és ne feledjük Gárdonyi Géza éppen ez idő tájt a sajtóban folyatásokban megjelenő Egri csillagok-ját) megtámogatva gyakori témája volt a 19. századi festészetnek. Kovács Mihály, Kiss Bálint, Vizkelety Béla, Székely Bertalan..., litografált, vagy festett képein, majd a századforduló reprezentatív köztéri szobrászatában (Zala György, Stróbl Alajos) nemzeti identitást erősítő, népszerűsítő célzattal került elő ez a téma.

Körösfői-Kriesch Aladár most megidézett képe(i) három évtizeddel Székely Bertalan – az Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet által megrendelt és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott – festménye (1867) után született meg. Székely, mint mester, de mint a témát szinte tökéletesre csiszoló előd, emblematikusnak nevezhető művével, amelyhez szorosan hozzákapcsolódott a hősi önfeláldozás, a hazaszeretet, a kitartó bátor küzdelem vállalásának gondolata, feladta a leckét mindazoknak, akik valami többet, vagy újat, vagy újabb megformálásban akartak elmondani e témában. Talán ezért is fanyalog olykor a kritika Körösfői képe felett, ugyanakkor Székely képének sikere, s Egerben való bemutatásának emléke alapozta meg a megyei-városi elöljárók akaratát, miszerint a millenniumi felbuzdulás és teremteni akarás eredményeként újjáépített egri városháza (felavatva: 1900. január 28.) tanácstermének díszeként megrendelte.

Az Egri Híradó 1900. november 1-i száma Heves megye képe című cikke beszámolt a festmény elkészültéről, melyet a művész előbb Budapesten, a téli tárlaton mutatott be. Majd a Vasárnapi Újság 52. szám 1900. 47. évfolyamának 868. oldalán a kép fotója mellett arról olvashatunk, hogy az alkotás elnyerte a Vaszary-díjat, továbbá közli, hogy a nagy hatású festmény Heves vármegye tulajdona. Ez a festmény azonban jelenleg az egri városháza tanácstermét díszíti (körülbelül 3,8×3 méteres). A kompozíció vertikális elrendezése a támadás felfelé sodró lendületét fokozza, mintha a küzdelem korábbi fázisában, a még nem biztosra vehető győzelem állapotában lennénk.

Körösfői-Kriesch Aladár ebben a témában egy jóval kisebb, de festőibb verziót is készített, mely a Megyeházáról került a Dobó István Vármúzeum kiállításába. A képen a fény-árnyék kontrasztjának eltűnése, a teli-világítás formadinamikát lesimító hatása, de a határozott sziluettek feloldása, a levegő vibrálása, a reális részletek álomképpé szellemülése elmossa a formák részleteit. A színessé erősödő szürkék, összefogva, de mégis a jelenség konkrét egyéni alkatát megtartva egészen légies könnyedséget kölcsönöznek a képi témának. A kompozíció feszültségét, tragikumát nem az alakok eltorzításával, eltorzult arckifejezésével fejezi ki, hanem egy különleges széttartó – szétsugárzó – kompozícióval, melynek szétfeszülő energiái mintegy ledobni kívánják magukról a támadó ellenséget.

A két kép megszületésének okát és körülményeit kutatja forrásokra építve ez a dolgozat, valamint több mint száz éves történetüket is megpróbálja rekonstruálni.

Dobó István az egri nők segítségével megvédi Eger várát a törököktől, 1898
olaj, vászon, 110 x 132 cm, j.j.l. mon. 98
Őrzési hely:Dobó István Vármúzeum, Eger








A portré műfaj összetettsége részben kettős jellegével magyarázható: egyrészt vonatkoztató normák, másrészt esztétikai normák határozzák meg. Az arckép alapvető tulajdonsága, miszerint dokumentál, évszázadokon keresztül rányomta negatív bélyegét a műfaj-hierarchiában elfoglalt helyére. A modell akaratának figyelembevétele, továbbá a külső megjelenés és a belső természet között vélt kapcsolat hagyománya szintén korlátok közé szorította a portréművészetet. Tárgyilagossága, kézzel foghatósága miatt a tárgyalt műfaj tulajdonképpen sosem remélhette, hogy a történeti festészettel egyenrangú helyre kerüljön. Elterjedt vélemény volt, hogy az igazán nagy tehetségek nem a portréfestészet területén dolgoztak, a műfaj művelése leginkább megélhetést biztosított alkotói számára.

A Körösfői-Kriesch szakirodalomban – valószínűleg Elek Artúr 1920-ban a Nyugatban megjelent cikke nyomán – nem ritka azon nézet, miszerint a művészt különösen a monumentális feladatok vonzották. Ugyanakkor kétségtelen, hogy életművében számos kimagasló alkotás arckép; személyében a magyar portréfestészet kiemelkedő alakját tiszteljük. Ismeretes, hogy Körösfői első kiállított műve portré volt: Abt Antal arcképét 1886-ban festette és a Képzőművészeti Társulat Őszi Tárlatán mutatta be. Annak ellenére, hogy a kolozsvári egyetemtől, Budapest városától és a Magyar Tudományos Akadémiától is kapott időnként hivatalos portrémegrendeléseket, Körösfői portréi nagyobb részt saját rokonságát és baráti körét ábrázolják, s ennek következtében ezek a mai napig főként magántulajdonban vannak.

A portré műfajra vonatkozó fent említett korlátok tükrében arra keresem a választ, hogy a kora reneszánsz művészet felé fordulás, a francia szimbolisták misztikus művészetvallása, illetve Ruskin és körének hatása miben nyilvánul meg Körösfői portréfestészetében, hiszen az említett irányzatok elsősorban az allegorikus, történeti, a – külső vagy belső – történéseket bemutató festészetnek szolgáltattak elméleti alapot.

Kriesch Laura arcképe, 1894
olaj, vászon, 42 x 34 cm, j.j.f. mon. 94
Gödöllői Városi Múzeum, ltsz: 2007.3.






Magyarország első jelentős művésztelepei a századforduló időszakában, a szecesszió virágzásának idején alakultak. Míg a nagybányai iskola és a szolnoki telep elsősorban festők csoportosulását jelentette, a gödöllői és kecskeméti művésztelep tagjai a különböző kis- és nagyművészeti ágakat ötvöző összművészeti alkotóközösségként kívántak érvényesülni. A gödöllői művészek nem választották szét a képző- és iparművészetet, s nem korlátozták magukat egyetlen műfaj művelésére. Éppen ellenkezőleg, szinte minden művészeti ágban otthonosan mozogtak. Az, hogy Sidló Ferenc szobrászművész szőnyegeket tervezett, Körösfői-Kriesch Aladár pedig a plasztika műfajában is kipróbálta magát, természetesen következett az általuk vallott művészeti elvekből. Gerő Ödön szavaival élve: „Kriesch Aladár mindent tud, amit akar.” És valóban, Körösfői már az 1880-as évek végén kísérletezett mintázással, s az évek során számos érzékeny megfogalmazású szoborportrét készített családtagjairól, barátairól művésztársairól. A művésztelep tagjai számára kiadott épületdekorációs megbízások során plasztikai jellegű feladatokat is vállalt, ő készítette el a marosvásárhelyi kultúrpalota Ferenc József megkoronázását ábrázoló reliefjének terveit. Társművészként részt vett a korszak legjelentősebb emlékműpályázatain, s bár e pályaművek végül nem kerültek kivitelre, a fennmaradt források jól körvonalazzák előttünk Körösfői köztéri szobrászatról vallott elveit.

Mihály Rezső portréja, 1909 bronz, öntés, m: 44 cm, j.j.oldalt mon. 909 Gödöllői Városi Múzeum, ltsz: 86.258.






Az utóbbi évek egyes restaurálásai rámutattak néhány olyan jellegzetességre, melyek ellentmondanak a korábbi szakirodalomból ismert adatoknak. Kőrösfői az anyagait ugyanazzal a professzionalizmussal használta, mint képeinek művészi megformálását. Bár eltérések mutatkoznak a korszak szokásaihoz képest, és festményei sokszor kényesebbek a „sztenderd” technikával készült kortárs műveknél, jó kezelés mellett nincsenek igazán veszélyben. Restaurálásuk az átlagosnál nagyobb szakértelmet igényel, és vannak esetek, amikor jobb lemondani róla. A legnagyobb gondot a lakkozás elhagyása okozhatja. A matt megjelenésre való törekvés sérülékennyé tett egyes műveket.

Az előadás ezekből a jellegzetességekből mutat be szemelvényeket.

Boldogság, 1898
olaj,vászon, 79 x 113 cm, j.j.l. mon. 98
magántulajdon






A Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteményében három Körösfői-Kriesch Aladár freskókarton található. Ebből kettő régóta ismert, rossz állapotban őrzött mű volt. Az egyik A Művészet forrása a Zeneakadémia falfestményének kartonja (1907), a másik a Dunai rakodók (A gabonáshajó kirakodása), a Mester utcai iskola falképe (1917). A Grafikai gyűjtemény revíziójakor egy újabb igen rossz állapotban lévő freskókartonra bukkantunk. A több darabba szakadt kartonról kiderült, hogy ez is Körösfői-Kriesch műve, az 1902-ben az Országházba készült Bölényvadászat (Attila megmenti Budát) című falfestmény előkészítő rajza.

A Művészet forrása, illetve a Dunai rakodók című kartonokat időközben sikerült restaurálni, és így lehetővé vált a művészettörténeti feldolgozásuk, kiállításokon való szerepeltetésük. A harmadik, nemrégiben előkerült rossz állapotú karton restaurálása is lehetséges lenne, és így hozzáférhetővé válna a kutatás számára. Az előadás célja, hogy felhívja a Körösfői-kutatók figyelmét a kartonok létezésére, illetve, hogy kedvet csináljon a rossz állapotban lévő Bölényvadászat restauráltatására.

Balatoni halászat a XV. században (Az Országház Vadászterme)






Körösfői művészetében – némi előzmények után – 1903 körül állt be (az Ego summal egyidejűleg) egy másik változás is, mely a figuratív ábrázolás/képalkotás mellett és olykor helyette is ornamentika térfoglalásával jellemezhető. Döntően hozzájárult ehhez a szövőműhely megalapítása. Mind az írásaiban, mind festői-grafikusi és szőnyegtervező tevékenységében megfigyelhető ez a fordulat, melynek során előbb népművészeti, majd történeti díszítőmotívumokat is kezd használni, személyes átírásban, tovább fejlesztve azokat, mintegy képalkotó elemként és életfilozófiája jelentés teli szimbólumaiként tekintve őket. Ebből a szempontból az első csúcspont a Feltámadás című mozaikhoz köthető. Murális munkákra szóló megbízásai során és tanári működésében, ezekkel összefüggésben többféle megoldást követhetünk végig, melyek bemutatása és a következtetések levonása az előadás tárgya.

A család gobelin. (szőtte: Belmonte Leo) Magyar Iparművészet, 1906. I. melléklet






Az előadás a mítosz fogalmának meghatározásait gyűjti össze. A 19-20. század fordulóján elsősorban a romantikától örökölt mítosz-meghatározás változatai éltek tovább. A legerőteleljesebb vonulatot a szinkretikus szemlélet alapján történő feldolgozások alkották. Körösfői-Kriesch Aladár mítoszról szóló írásait is ez utóbbi határozta meg. A gödöllői telep alapítóját Ipolyi Arnold és a preraffaeliták mítosz-interpretációi inspirálták.

Bölényvadászat (Az Országház Vadászterme)






A halál sokféle formában jelen van a festő művészetében. Az előadás elsősorban az Ego sum... című festmény képi jeleinek elolvasásával, értelmezésével, illetve recepciójával foglalkozik. Egy korábbi tanulmányban – a gödöllői népművészet konferencia apropóján - már bizonyítottam e műnek a korábbi, magyar részvét-képekkel való szerves kapcsolatát. Akkor a kép szerepét és helyét vizsgáltam, most pedig inkább a jelentését. Az „ismerd meg magad” tan értelmezésével a kép mélyebb megértéséhez közelítettem. Aprólékosan összegyűjtöttem a képre vonatkozó összes fellelhető adatot, és a nem túl nagyszámú elemzést és interpretációt. Ferenczy Károly: A hegyi beszéd című képével való rokonsága miatt a nagybányai festők biblikus képeinek keletkezés-története és milyensége is felidéződik.

Körösfői pillanatnyilag listázott 236 képéből azokat a további műveket emeltem ki, amelyek témái a halállal kapcsolatosak. A sorozat az Ősz című 1894-es alkotással kezdődik, melyen a halál alakja is megjelenik. E mű Thorma János: Szenvedők című képével mutat hasonlóságot. A Halottak napja két ismert olajkép után két híres grafika zárja a sort. A halál az ember nyomában és Az ember a halál nyomában című rajzok vizsgálatakor a korabeli értelmezések felé fordultam. Ezek az ún. szimbolikus rajzok 1905 óta múzeumi tulajdonban vannak és szinte minden szecessziós, századvéget felidéző és összegző kiállításon szerepeltek.

Ego sum via, veritas et vita, 1903
tempera, vászon, 159 x 286,5 cm, j.b.l. mon. 903
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz: 2485.






Körösfői-Kriesch Aladár tanítási módszereiről, a gödöllői művésztelepen, illetve az Iparművészeti Iskolában zajló tevékenységéről már több értekezés született. Maguk a gödöllői mesterek is számos alkalommal írták meg elveiket a nevelésről, tanításról, amit azután a gyakorlatban is bemutattak – az 1910-es években a díszítőfestészeti osztály több külső megrendelést is teljesített, ahol lehetőség nyílott a tanítványok számára, hogy a tanult technikákat kipróbálhassák.

Marosvásárhelyen Gábor Nándor, Leszkovszky György és Ortner Ferenc, Zebegényben Leszkovszky György, Diósy Antal, Fábry Dezső, Gáspár Mór, Klosius Károly és Schindler Valér vettek részt a dekorációban, a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola falképeit pedig Diósy Antal, Fábry Dezső, Gáspár Mór, Klosius Károly, Leszkovszky György és Schindler Valér festették a mester irányítása mellett.

Tanítványai sokáig megőrizték Körösfői művészi stílusát, gondolkodásmódját, volt aki élete végéig a mester által is propagált összművészeti alkotás és kézműves értékek jegyében alkotott – mint Leszkovszky György. Előadásomban a tanítványok Körösfői-Kriesch irányítása alatt végzett munkájáról, valamint munkásságuk további alakulásáról kívánok beszélni, különös figyelmet fordítva Leszkovszky Györgyre, akinek hagyatékát 2007 óta őrzi a Gödöllői Városi Múzeum.

Ortner Ferenc a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnok keresztfolyosójának falképfestése közben