Két festmény egy témára – Eger vár ostroma
Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesh Aladárral című életrajzi visszaemlékezésében a következőket olvashatjuk:
1895. október, a Millenniumot megelőző ősz. (…) A Szondi utcában laktak, szemben az Epreskerttel. (…) Aladár elemében volt, úgy dolgozott, mint hat. Még egy megrendelés csapott le rá. Eger Városáé: „Eger vár ostroma”. Éppen ennek a kartonja készült, mikor a műterembe jöttem. Vágó Pál gesztikulált előtte, azt magyarázta, hogyan kell ölni
–Te, Aladár, ezek a te törökjeid és magyarjaid egymás nyakába akarnak borulni: szeretlek, testvér! Vágjanak egymásra így, vicsorítsanak egymásra úgy, tépjék ki egymás szemét, rúgjanak, kaparjanak! Az a közelharc.
És ezt olyan veszedelmes meggyőződéssel és gesztusokkal kísérte, hogy már a karton is, nemcsak mi voltunk veszélyben. Ez a kép, pláne ma, a világháború után, azt hiszem, a kibékülés szimbóluma lehetne, annyira hiányzott Aladárból az a kun düh, amely Vágó Pálban jászberénykedett, noha benne is már csak temperamentummá szelídült atavizmus keringett.
Annál szebben és komolyabban kézült Dávid Ferenc képe. [A tordai országgyűlés 1896 júliusában elkészült]. (…) Elmentek aztán ismét Diódra (…) Magukkal vitték az összes egri nőket és trottyos [sic!] nadrágú janicsárokat is, hogy ott befejezze őket Aladár.
Körösfői-Kriesch Aladár történeti festményeinek nagy részét a szakirodalom alaposan elemzi, keletkezésének körülményeit ismeri, reprodukcióikat gyakran közli. Az Eger ostroma, vagy Eger várának Dobó általi védelme, vagy Dobó István megvédi Eger várát, illetve Dobó István az egri nők segítségével megvédi Eger várát a török ellen címen számon tartott festményét meg-meg említi, de különösebben nem foglalkozik vele. Gyakran váltogatva, hol Heves megye, hol Eger millenniumi megrendeléseként beszél róla.
A közel negyven napig tartó török ostrom sikertelensége, más szóval az 1552-es őszi magyar hadi siker a kortársak között is híressé tette a magyar várvédőket: Dobó István várkapitányt és tisztjeit, no és a szinte amazonként küzdő asszonyokat, akiknek szárnyra kapott legendája már a 16-17. században Európa szerte megjelent a híreket hordozó röplapokon, krónikákban s az azokat kiegészítő/kommentáló illusztrációkon. Irodalmi háttértől (Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke nyomán megszületett jezsuita iskoladrámákban, a 19. században Teleki József, Vörösmarty Mihály háromrészes eposzában, Szigligeti Ede és Tóth Kálmán drámáiban, és ne feledjük Gárdonyi Géza éppen ez idő tájt a sajtóban folyatásokban megjelenő Egri csillagok-ját) megtámogatva gyakori témája volt a 19. századi festészetnek. Kovács Mihály, Kiss Bálint, Vizkelety Béla, Székely Bertalan..., litografált, vagy festett képein, majd a századforduló reprezentatív köztéri szobrászatában (Zala György, Stróbl Alajos) nemzeti identitást erősítő, népszerűsítő célzattal került elő ez a téma.
Körösfői-Kriesch Aladár most megidézett képe(i) három évtizeddel Székely Bertalan – az Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet által megrendelt és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott – festménye (1867) után született meg. Székely, mint mester, de mint a témát szinte tökéletesre csiszoló előd, emblematikusnak nevezhető művével, amelyhez szorosan hozzákapcsolódott a hősi önfeláldozás, a hazaszeretet, a kitartó bátor küzdelem vállalásának gondolata, feladta a leckét mindazoknak, akik valami többet, vagy újat, vagy újabb megformálásban akartak elmondani e témában. Talán ezért is fanyalog olykor a kritika Körösfői képe felett, ugyanakkor Székely képének sikere, s Egerben való bemutatásának emléke alapozta meg a megyei-városi elöljárók akaratát, miszerint a millenniumi felbuzdulás és teremteni akarás eredményeként újjáépített egri városháza (felavatva: 1900. január 28.) tanácstermének díszeként megrendelte.
Az Egri Híradó 1900. november 1-i száma Heves megye képe című cikke beszámolt a festmény elkészültéről, melyet a művész előbb Budapesten, a téli tárlaton mutatott be. Majd a Vasárnapi Újság 52. szám 1900. 47. évfolyamának 868. oldalán a kép fotója mellett arról olvashatunk, hogy az alkotás elnyerte a Vaszary-díjat, továbbá közli, hogy a nagy hatású festmény Heves vármegye tulajdona. Ez a festmény azonban jelenleg az egri városháza tanácstermét díszíti (körülbelül 3,8×3 méteres). A kompozíció vertikális elrendezése a támadás felfelé sodró lendületét fokozza, mintha a küzdelem korábbi fázisában, a még nem biztosra vehető győzelem állapotában lennénk.
Körösfői-Kriesch Aladár ebben a témában egy jóval kisebb, de festőibb verziót is készített, mely a Megyeházáról került a Dobó István Vármúzeum kiállításába. A képen a fény-árnyék kontrasztjának eltűnése, a teli-világítás formadinamikát lesimító hatása, de a határozott sziluettek feloldása, a levegő vibrálása, a reális részletek álomképpé szellemülése elmossa a formák részleteit. A színessé erősödő szürkék, összefogva, de mégis a jelenség konkrét egyéni alkatát megtartva egészen légies könnyedséget kölcsönöznek a képi témának. A kompozíció feszültségét, tragikumát nem az alakok eltorzításával, eltorzult arckifejezésével fejezi ki, hanem egy különleges széttartó – szétsugárzó – kompozícióval, melynek szétfeszülő energiái mintegy ledobni kívánják magukról a támadó ellenséget.
A két kép megszületésének okát és körülményeit kutatja forrásokra építve ez a dolgozat, valamint több mint száz éves történetüket is megpróbálja rekonstruálni.
Dobó István az egri nők segítségével megvédi Eger várát a törököktől, 1898
olaj, vászon, 110 x 132 cm, j.j.l. mon. 98
Őrzési hely:Dobó István Vármúzeum, Eger