A szemléleti és technológiai változás a reconquista lezáródása után a firenzei della Robbia műhelyben tanult Francesco Niculoso (megközelitőleg 1470 - 1529) majolikakészítő mester Sevillába érkezéséhez kötődik. Az itáliai színes (chiaroscuro) festésmód is megjelent a csempéken, ekkortól már a kék, világossárga, sötétsárga, zöld, barna, fehér, fekete, lila színeket is használták. Az azulejo stílus átalakult: a paneleken megjelentek a figuratív és narratív elemek.

Az azulejo arab eredetű megnevezés: al-zulayj, a marokkói „zellige”, vagyis „csiszolt kő”, vagy „lapos kő” amely – az eredeti elképzelés szerint – utánozza a római mozaikokat. Mindenesetre 1240-ben az arab krónikás IbnSaid-tól tudhatjuk meg, hogy Andalúzia már az úgynevezett „alzuléija” kerámiáiról is híres, amely sok színben készül és szépíti meg az otthonokat a drága színes márványt helyettesítendő.”

1885-ben Zsolnay Vilmos többéves kísérletei után a Budapesti Országos Kiállításon mutatta be azokat a romantikus kerámia tájképeket, amelyeken „A máz a színes anyagokat áthatolja; ez oly mélységet, oly fényt kölcsönöz a színeknek, hogy ugyanezt olajfestékkel a vászon felületén nem lehet elérni.”-írja a korszak Európában is elismert tudósa Wartha Vince. 1898–99-ben aztán hasonló módon készültek Roskovics Ignác festőművész Árpád-házi királyábrázolásainak kerámiaváltozatai is a budai vár Szent István termébe, amelyeket a gyár ifjú munkatársai - később a szecesszió művészei Dařilek Henrik és Nikelszky Géza kiviteleztek. A monumentális szecessziós csempeképeink azonban más – egyszerűbb – technikát és formálási módot követeltek meg, amelyhez elengedhetetlenek voltak e tapasztalatok.

Nikelszky Géza (1877, Szatmárnémeti–1966, Pécs) 1899-től 52 éven át egészen 1951-ig a Zsolnay gyár tervező iparművészeként dolgozhatott, valamint az építészeti kerámia gyártásának folyamatát is ellenőrizhette. Nemcsak megmaradt alkotásai, hanem feljegyzései, rajzai is dokumentumértékűek. A szecessziós díszítőművészetben találta meg egyéni hangját: ebben a szecesszió európai irányzatának, valamint a magyar nép vizuális kultúrájának hatása egyaránt kimutatható. Legjellemzőbb munkái közé tartozik az 1911-es torinói világkiállítás extravagáns magyar pavilonja enteriőrjeinek sötét mázas és eozin felületű csempelapokból komponált falburkolata.

Dařilek (Darzsilek) Henrik (1878, Bécs–1963, Budapest)a budapesti Iparművészeti Iskola elvégzése után kerülta pécsi gyárba, mindössze hét évet töltött itt. Nevéhez köthető ez alatt az idő alatt a monumentális fali kerámiaképek tervezése és kivitelezése. Mindketten az angol Arts &Crafts mozgalom szellemiségét közvetítő új nemzedékhez tartoztak és egyidőben kerültek Zsolnay Vilmos gyárába.

Joseph Adolph Lang (1873–1936), osztrák festő, dekoratőr és metszetkészítő. A bécsi szecesszió világát közvetítő ábrázolásai nyomán készültek a csempeképek tervei.

Tervezők és a kivitelezők szoros együttműködésében születtek a szecessziós remekművek a pécsi gyárban: ám ritkán szignálták ezeket, ezért leginkább stílusjegyeik, vagy stíluskritikai megfontolások alapján azonosíthatóak. Monumentális csempeképeink szerencsére e szempontból is kivételek: részben az írott források, részben pedig a szignók, jelzetek (Dařileké, illetve több kisebb Törley csempeképen Hidassy Pillo Sándoré, valamint a gyáré) alapján azonosíthatjuk őket. Az alig hét évet a gyárban töltő Dařilek Henriknek az Iparművészeti Múzeum több ide vonatkozó tervrajzát is megőrizte. A kivitelezésben (és feltehetően a tervezésben is) a Zsolnay építészeti kerámia gyártását is felügyelő Nikelszky Gézát kell említenünk. Így emlékezik „A Zsolnay gyár művészete” című, Pécsett 1959-ben megjelent forrásértékű munkájában erre az időszakra, a saját és különösképpen Dařilek munkásságára:

„Dařilek Henrik bécsi születésű iparművész-festő a budapesti Iparművészeti iskola elvégzése után, 1898 végén került a gyárhoz. Ő volt a bécsi szecesszionista minták „könnyűkezű” tervezője, ennek az új formanyelvnek egyik legavatottabb művelője. Pedig eredetileg éppen ezzel ellentétes stílusú munka elvégzésére lépett agyár kötelékébe:a Roskovics-féle Árpádházi királyképek változatait készítette el a budai királyi palota Szent István-terme részére.    (idézet folytatása a Szent István-terem kép alatt)

A banképület tervezője a kiváló Otto Wagner tanítvány, a morva származású Hubert Gessner (1871–1943). Ez egyik első, 1902-ben megépült munkája, amely még magán viseli az építészeti kerámiát szintén kultiváló mesterének a szemléletét. Gessner is használta épületein a mázas kerámiát, csernovici épülete Zsolnay csempekompozíciójának vizuális világa illeszkedik is az épület „bécsies” karakteréhez, mintegy fokozza és még ünnepélyesebbé teszi azt. Magasrendű ideálokat képviselnek a csernovici „felvonulás” pasztell színekben tündöklő, kerámiacsempére festett alakjai.

A csernovici múzeum értelemzése szerint az Osztrák-Magyar Monarchia dicsőségét hirdetik. A Monarchia 12 koronás tartományát 12 antik istenség szimbolizálja. Jobbról a második lovas fiúalak jelképezi Bukovinát. Az ábrázolás analógiái alig ismertek. Színpompás, meseszerű szecessziós köntösük feledteti is antik istenség mivoltukat. Más olvasatban az Igazság, Dicsőség, Bőség, Béke és Háború allegóriái is ők. Meseszerű szecessziós köntösükben - mint több más hasonló szecessziós „vonulás” ábrázoláson - egy színes ünnepi menet alakjaiként látjuk őket.

A kompozíciót alul a kerek győzelmi babérkoszorúksora zárja. Lelógó szalagjaikkal a szecessziós dekoráció kedvelt ornamensei. Fent az alakok hátterében stilizált virágformával és hullámzó vonalakkal egymásba kapaszkodó aranyló ornamentika gazdagítja a felületet. Jobbra lent három csempelapon nyúlik át a Zsolnay-gyár jelzése: az öt torony és alatta a cégfelirat. A felületbe benyúló ablakkeret másik oldalán a J. Lang felirat látható (katt az alsó nagy képre e részlethez). Ellentétben a belső térbe került csempekompozícióval (a Törley képnél a porózusabb és kevésbé vízálló porcelánfajanszból készültek a lapok) a kültériek – így a csernovici kép is – feltételezhetően kis vízfelvételű gres lapok, amelyek fagyállóak. A gres lapokat is, a porcelánfajaszokhoz hasonlóan magas tűzön égették először, majd alacsonytűzű, többnyire ólmos mázakkal dekorálták.

Az épület a Monarchia felbomlása és az ezt követő némi hányattatás után, még viszonylag jó állapotában a bukovinai Művészeti Múzeum épületévé avanzsált.

Egykori művészettörténész igazgatónőjével történt egyeztetés-levelezés alapján kerekedett ki a kép: ő az épületre és az alkotókra vonatkozó adatokat ismerte, jómagam pedig a Zsolnay vonatkozással egészíthettem ki.

Méretében (27 négyzetméter), forma és színvilágában is hasonlít a csernovici panelhez, alakjai is hasonló pasztellszínű köntösökben vonulnak fel. Ám amíg ott a homlokzat téglalap alakú felületéhez igazodik a csempemozaik, itt a téglalapon belül egy ovális ív osztja ezt. Alsó szegélyének plasztikus szalagdíszét stilizált lótuszvirágokból fonódó ornamentikagazdagítja. A Törley József köszöntését ábrázoló jelenet akár egy antik felvonulás,ám modern köntösbe öltözött alakokkal kel életre. A falikép bal oldalán a tulajdonos-vállalkozó antikizáló környezetben fogadja a hódolók, a köszöntők menetét. A dús zöldellő lombokkal ölelt kőbútorokon és építészeti elemeken is a bécsi szecesszió formavilága köszön vissza.

A képen – amint más szecessziós ábrázolásokon, például a nyomdatermékeken– felirat olvasható a Törley-pezsgőt reklámozó felemelt táblán. A csantavéri Törley család nemesi címere is hangsúlyos jobb oldalt, a csavarodó szőlőfüzérekkel díszített oszlop geometrikusan tagolt lábazatán. A Törleyt dicsőítő férfi, női és gyerek alakok színpompás mázakból összeálló ruházatban vonulnak. Az elöl haladó ifjú egy gyümölcsökkel, szőlőfürtökkel teli tálat nyújt a gyáros felé. A szőlőfürtökkel itt is a pezsgőgyártás alapanyagára utalnak. A pompás, családi címeres vörös köntösében ábrázolt ünnepelt pezsgőspoharát a hasonló mozdulattal szintén poharat tartó nőalak felé nyújtja: stílusosan pezsgővel köszöntik egymást.

Ellentétben a másik három, épülethomlokzatok magasára került kompozícióval, Törleyé belső térben, szem magasságban helyezkedik el – így közelről is szemrevételezhető. A gyár egykori degorzsáló csarnokában (ma Zsolnay terem a neve) látható, annak ünnepélyességét hangsúlyozza (degorgál: egy pezsgőgyártással kapcsolatos francia eredetű kifejezés, a gyártási folyamat egyik utolsó pillanatára utal, amikor a jégdugóba zárt üledéket lövetik ki a zárókupak eltávolításával).

1989- ben Csáki Klára restaurálta, ekkor lehetett megállapítani, hogy a kültéri csempeképek lapjaitól eltérően a Zsolnay-gyárban már korábban kifejlesztett különleges anyagból, porcelánfajanszból készültek a csontszínű csempék. Az előre megrajzolt sablon kiosztása szerint egyenként festve került rájuk az ábrázolás, illetve a mintázat. A felületen – a szecesszióra oly jellemzően – a kontúrvonalakat leginkább pasztellszínekkel töltötték ki. Utóbbira került a dekoratív mintázat, amely stilizált növényi elemekből és elszórt geometrikus formákból áll.

A fényes alapmázas porcelánfajansz lapokra matt porcelánfestékkel festették ezeket. Aztán – szükség szerinti alacsonyabb hőfokon – a magastűzű mázas porcelánfajansz lapokra égették. Az elkészült csempéket a helyszínen illesztették és rögzítették: szorított fúgával habarcsba helyezték a lapokat. Dařilek kihasználta a máz feletti matt porcelánfesték és a fényes alap kontrasztját, ezzel plasztikusabbá téve az alakokat, végső soron a művészi hatást, a reflexek felerősítésével a színpompát fokozta.

E ritka archív felvétel a Törley-csempeképet készülése közben mutatja: előtte egyik kivitelezője Dařilek Henrik ül.

A Törley csempekép jobb alsó sarkában olvasható Dařilek datált szignója (1904). Itt látható a cégjelzés is, ám ez már a Nikelszky Géza által tervezett, újabb jelzésváltozat: három pajzzsal tagolt körben az öt templomtorony, alatta a körbefutó feliraton pedig „Zsolnay Pécs” felirat. (Katt a baloldali képre a teljes nagyításhoz, valamint az alsó keretdíszhez)

Lenti kép: a Dařilek szignálta Törley-tervrajzon még egészen más figurák láthatóak, a kompozíció főbb elemeit tartotta csak meg tervezője.