A népművészet nyomában
a keleti építészetig

Fentebb már láttuk, hogy kezdetben Lechner is megpróbálkozott a neobarokk stílussal (Szeged, Városháza), de újító egyénisége csakhamar más utakra vezette.

Széchenyi István szállóigéje után: Magyarország nem volt, hanem lesz ("Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: - lesz!" Hitel, 1830)
Lechner Ödön így fogalmaz: "Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Mert kell lennie. Ez a meggyőződés vezet életpályámon, amelynek egyetlen célja utat vágni a magyar formanyelv megalakítása felé" (Művészet folyóirat, 1906)

Habár ismerte, itt szándékosan nem említi a szecesszió szót és stílusról sem beszél, láttuk az előző oldalon, ennek feltételezhető okait. Hogy miben volt hasonló más korabeli nagy szecessziós építészekhez és miben volt egyéni ez a formanyelv, azt szintén a következőkben próbáljuk majd összefoglalni.

Lechner Ödön első stílusújító periódusa alatt - az 1890-es években - már jól ismertek Huszka József gyűjteményei is a magyar ornamentika témájában (KATT itt a kis képre), valamint elképzelése a magyar motívumok keleti eredetéről. Huszka 1885-ben megjelent Magyar díszítő styl könyve országos siker lett, ezután divat lesz a népies tárgyak gyüjtése, a cserépedények vásárlása pedig mind a mai napig tart. Hogy a polgárság is elfogadta értéknek a paraszti holmit, abban lényeges szerepe volt annak, hogy Huszka a népies díszítések eredetét a régebbi nagy keleti, a hindu, perzsa, hun civilizációkhoz köti. Igaz, a néprajzos szakemberek részéről elhangzott a kétkedés, de hát az ornamentika eredetkutatása mindmáig igen sokrétű téma.

Huszkának az építészetről is megvolt a véleménye. Ezt úgy fogalmazza meg, hogy az új magyar építészet kialakulhat a korabeli "chaost és bábelt" elhagyva, ha a magyaros dekorációt használjuk fel a homlokzatok díszítésére - függetlenül az épület tömegformáitól és belsejétől. Utóbbiak megmaradhatnak az addig megszokottak, véli Huszka.

Ahogy itt lentebb majd látjuk, Kecskeméten éppen ez történt, a Városháza esetében az építészeti környezet még historikus jellegű, de a neoreneszánsz oromzatra magyaros motívumok kerámiatábláit helyezték el.

A magyar népművészet tanulmányozása viszont Lechnert tovább vezette a keleti építészet felé. Ami pl. a színes mintákat illeti az Iparművészeti Múzeumból, az előcsarnok mennyezetének majolikaburkolatán, azok a magyar népi és a perzsa ornamentika ötvözete. Itt KATT a kis képre, a Taj Mahal kerámia díszítő elemeit nézhetjük meg. Próbáljuk majd összehasonlítani ezeket - mintázat stílusa szintjén - az Iparművészeti Múzeum színes majolika díszeivel.

Lechner Ödön még 1888-ban járt Londonban a Kensington Múzeumban, barátjával Zsolnay Vilmossal, ahol megnézték a perzsa és indiai kerámiákat, díszítő motívum illusztrációkat és fényképeket. Valószínű, hogy megbeszélték több motívum rokonságát a magyar megfelelőkkel. Lechner a következőket mondja erről: "Ez a keleti rokonság, mely főleg a perzsa és indus művészetekben válik nyílvánvalóvá, annál is inkább érdekelt, mert ezen népeknél - amelyek művészetüket már bizonyos monumentalitásig emelték - némi útmutatást véltem találni arra nézve, hogy hogyan lehet a népies elemeket a monumentális architekturába átültetni." (Lechner Ödön, Önéletrajzi vázlat, A Ház, 1911)

Kecskemét, Városháza,
1890-1896

A teljes diasorhoz KATT fent a baloldali képre.

A francia kastélyok tornyai, mozgalmas pártázatai jutnak eszünkbe a korabeli kép láttán. (1. kép)

A középponti oromzat pedig tisztán neoreneszánsz stilusú. Lechner az épület leirásában viszont az észak magyar műemlékekre és az angol profán épületekre hivatkozik, hangsúly a Bécstől való függetlenségen van (Mirkovszky Géza építész akvarellje - Bács-Kiskun Megyei Könyvtár). (2. kép)

Magyaros vonatkozásúak a - Lechner által itt először - feltett majolika díszek is, köztük az életfa motívum - eredetileg egy kalotaszegi kályhacsempedísz. (3. kép) Ettől kezdve Lechner kedves anyaga lesz a kerámia (ami időtállónak bizonyult fizikailag is) és marad kedves barátja Zsolnay Vilmos...

Ezek a kerámia díszek az eresz alatt frízszerűen vannak felrögzítve, mintha Huszka ajánlatára lenne felhelyezve dekorációként a homlokzatra. (4. kép) Lentebb látjuk majd, az Iparművészeti Múzeum kerámia felületei jelentenek majd szerkezeti változást.

Akárcsak később pl. a Földtani Intézet esetében, a belső más stílusú, belépéskor kellemes érzést okoz ez a változatosság (5. kép). A neoromán, szabados díszítés: fehér oszlopkötegek, pasztellszínben finom minták. A térkezelésben a lechneri játékosság már jelen van, a folyósok jobbra-balra elágaznak labirintus szerűen.

Az oszlopfejek közt domború magyaros motívumokat találunk. (6. kép) Lechner a boltozat alatt frízként szerepelteti a magyaros dekorációt, előkelő helyen...

Iparművészeti Múzeum,
1891-1896

A teljes diasorhoz KATT fent a jobboldali képre.

Az Iparművészeti Múzeum esetében, a virágos népies dekorációval kitöltött felületek szervesen kapcsolódnak az épület elemeihez. Ezek kerámia felületek töltik ki a pártázatok belsejét, valamint az ablakokat övező téglalapokat. Mindezek mellett a homlokzat a kompozíciója elég bonyolult, habár a megfeketedett kövek sokat rontanak mai látványon. (1. és 2.kép)

A bejárati előcsarnok boltozatán hasonlóképp, a dekoratív elemek egyben már szerkezeti elemekké váltak. Minden virágdísz mint egy-egy szirom illeszkedik a mennyezet nagy virágkompoziciójához. Lechner egyéni stílusban ötvözi a magyaros ihletettségű motívumokat és a keleties építészeti boltozást. (3.kép)

Ami a keleti, Lechner által indusnak (később túlságosan is indusnak) nevezett kapcsolatot illeti (4. és 5.kép), a szintén építész Kismarthy-Lechner Jenőt is érdemes idéznünk, nagybátyja keleti forrásairól:

"A magyar népművészet tanulmányozása elvezette az ázsiai népek művészetéhez, mert a két művészet közt fennálló letagadhatatlan rokonság szembe- ötlő. " (Kismarthy-Lechner Jenő: Lechner Ödön, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadó, 1961)

Az Iparművészeti Múzeum látványos része a nagyterem a vasvázas tetővel. (6.kép) Lechner felhasználta a korabeli modern anyagokat is. Ezekkel, pontosabban az új anyagok: vas, kerámia, stb. használatával a szecessziós építészetben, egy következő pontban foglalkozunk, itt a Rozsnyai előadásban.

A korabeli sajtó.
Ellenszenv és hozsanna...

Az Iparművészeti Múzeum épülete a mi számunkra már a múlt része. Akkoriban, az átadás idejében ritka újdonságnak számított a fantáziadús díszítés, a keleties stílus, amit vegyes érzelmekkel fogadtak. Idézünk a korabeli sajtóból:

"bizarr formái különösen az úgy nevezett akadémikus építészek körében nagy ellenszenvvel fogadtattak, míg azok, kik a száraz modern gót építészetet megunták, s a re-naissance tagozatoktól megcsömörlöttek, hozsannával fogadták" (Vasárnapi Újság, 1896, november 1)

Nehéz eldönteni ma, hogy a kritikák befolyásolták-e Lechnert, de tény az, hogy már 1895-ben elkezdte egy csökkentett díszítésű, kevésbé összetett homlokzat alkalmazását saját házán, majd ilyet nyújt be az 1896-os pályázatra is amit a Földtani Intézetre írtak ki. Igaz, hogy nemsokára azonban a pályázati tervét tovább alakítja és formailag gazdagítja. A Postatakarékpénztárnál pedig néhány év múlva újból a fantáziadús Lechnert látjuk viszont, munkássága csúcsaként. De erről majd a következő részben lesz szó, (előbb egy kis kitekintő Lechner kortársaira, Európa-szerte)

Európa: az új stílushoz
a múltba tekintés is kellett

Ahogy láttuk Lechner a magyar formanyelv kialakításához régebbi formákat is tanulmányoz, az addigi ekletikus formák lecserélése végett. Ez a szecesszió korában ismerős tendencia volt Európa szerte. Országonként, vidékenként a múltbeli gyökereket próbálták felkutatni.

Az angol Arts and Crafts. A szecesszió előfutára az angol Arts and Crafts, vezére William Morris volt. Háza inkább hasonlított egy későközépkori vidéki házra, mint a korabeli palotákra. A tervező Philip Webb, Morrissal egyetértésben egy ilyen módosabb vidéki udvarházból indul ki, és egy aszimmetrikus elrendezésű, vakolatlan, vörös tégla borítású, gótikus erkélyü házat tervez, ami tágas, élhető de nem hivalkodó. A gótikus elemeket, mely stílust az angolok többé-kevésbé mindig is használtak, megfigyelhetjük a belső berendezésben is, ahogyan egy itt mellékelt kép is mutatja. (KATT a kis képre a képsorozatért) E ház és berendezése a modern építészet és a modern iparművészet történetében is jelentős. Angliában a kertváros-mozgalom, nálunk pl. a Wekerle telep tervezői és a magyar építészet népies vonulata is előzetes pédaképként tekint a Morris-házra.


A francia Art Nouveau. A franciák Nancy-ban a helybeli tradíciókhoz hűségesen, a már 200 éves rokokóból merítettek, bútor, üveg, épület terveikben. A környéken tevékenykedett ugyanis Germain Boffard (1667 - 1754), a rokokó nagymestere. A rokokó a belsőépítészetben bontakozott ki inkább, világos felületeken, aranyozott növényi díszekkel, aszimmetrikusan hajló levélformákkal. A frivol szalonok, az élvezetek, az élet boldog perceinek művészete volt - ami az art nouveautól sem állt távol... Képeinken Boffardtól a párizsi Hotel de Soubise (a hercegnői szalon), Nancy világhíres főteréről a Neptun kapu, Nancy-Iskola Múzeumból art nouveau belső, Gallée bútor (rokokó és japán inspiráció), valamint Nancy art nouveau épületek láthatók. Az rokokó formákat nem másolták le, viszont deklaráltan forrásnak tekintették.


A müncheni szecesszió. A rokokó stílus, mint az akkori legújabb párizsi divat, elterjedt Európában , de leginkább a német tartományokban, főleg München környékén. Itt a legszebb rokokó remekmű, a Párizsban tanult François de Cuvilliés (1695 - 1768) által tervezett Amalienburg, egy, a szórakozást szolgáló kis vadászkastély. Talán nem véletlen, hogy a Jugend folyóirat, ami a századfordulós német Jugendstil stílus nevét meghatározta éppen müncheni, de tény, hogy találunk rokokó inspirálta grafikát a lapban. A müncheni szecesszió nem tagadta a múltat, a polgárok meghitt kapcsolatban a régi művészettel, az újat is elfogadták, még a provokatív díszeket sem vették nagyon zokon. Ugyanakkor szerették a népies motívumokat is, a kapcsolatot így is tartva a bajor földdel.


A katalán modernisme. A századforduló legnagyobb spanyol építésze a katalán Antoni Gaudí (1852 - 1926), akinek a épületeiért érdemes Barcelonába menni. Lechner munkásságával hasonlóságot fedezhetünk fel . Lechner Béccsel szemben a magyar önállóságot hangsúlyozta a magyar formanyelv keresésekor, Gaudí pedig a katalán önállóságot a korabeli Spanyolország politikai viszonyai között. Lechner magyar népművészet kutatása mellett az indiai és perzsa építészet felé fordult első szecessziós periódusában. Gaudí szintén tanulmányozta az említett keleti országok építészetét, majd felfigyelt a mudéjar épületekre, mely stílus az iszlám és keresztény lakosság együttélése nyomán alakult ki. (És mindketten főleg fényképek alapján ismerkedtek a keleti építészettel). Ismert, hogy tanulmányai közt voltak azok Alhambra rajzok is. Képeinken Gaudí első periódusából ezeket a hatásokat mutatjuk be, a Casa Vicens épülete kapcsán. Gaudí sem másolta, hanem átalakította a látott formákat, itt az említett épületnél szögletes, mértanias alakra.


A fentiekből jól látható, a szecesszió mint stílus nem volt ugyan egységes, de mint mozgalom sok közös, hasonló célért tevékenykedett. Nem egyszer a régebbi, a felvilágosult Európán kívüli illetve előtti formákra is támaszkodtak, megidézve azokat az ipari forradalom előtti korokat, amikor a mesteremberek egyedi tárgyakat készítettek. Ezzel a kor ipari termékeit és építészetét kívánták megújítani, művészetté tenni. Ebben a mozgalomban Lechner egyenrangú Európa legnagyobbjaival.

"Egy kissé..
     nagyon is 'indus' nekem"

Maga Lechner Ödön mondja visszaemlékezéseiben, hogy felfogása később némileg megváltozott "ma - írja 1911-ben - ha úgy néha az Iparművészeti kapuját nézem, igazán haragszom rá. Egy kissé nagyon is 'indus' nekem"

(Idézet forrása: Dr. Kismarty-Lechner Jenő, Lechner Ödön, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1961)

Szintén Kismarty-Lechner Jenő írja, hogy ha nem is mutatta, I. Ferenc József is szemlátomást megütközött a bejárat részleteit, stílusát illetőleg.

Kiindulva a Lechner által említett 'indus' jelzőből, nézzünk meg olyan indiai templomokat, ahol bejárati oszlopos előcsarnok (mandapan) van. A hivek többnyire az előcsarnokig mentek el, ezért ennek különleges jelentősége volt, idővel külön épületet és nagyobb méreteket kapott.