Liszt Ferenc (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) születésének 200. évfordulójáról a Magyar Szecesszió Háza az itt látható rézkarc kiállításával emlékezik meg. A 19. század legnagyobb magyar zeneszerzőjéről és zongoravirtuózról Munkácsy Mihály egy olajfestményt készített és azt Lisztnek ajándékozta. Rippl-Rónai, a festő segéde és titkára Párizsban, erről készített egy rézkarcot, ami anyagiakban is kisegítette az ifjút
 
  Liszt Ferenc és Munkácsy Mihály művészbarátsága közismert volt. Liszt már 1882-ben a Pesti Vigadóban, a Munkácsy Mihály tiszteletére rendezett hangversenyen eljátszotta 16. rapszódiáját (melyet a festőnek dedikált). A festő ebből az alkalomból hívta meg Lisztet párizsi műtermébe, hogy megfesse arcképét.

Harsányi Zsolt, legendás Munkácsy-regényében így ír erről:

"Liszt Ferenc, mikor Budapesten összebarátkoztak, neki ajánlotta a XVI. magyar rapszódiát...Miska úgy örült neki, mint a gyermek a fényes krajcárnak, gyakran megkérte Cécile-t, hogy játssza el neki ezt a muzsikát, amelyet sajátjának tekintett. Ha Cécile eljátszotta, akkor kérte tőle még egyszer végig..."

A Liszt portré 1866 tavaszán készült el. A tavasz jelentős eseménye volt Liszt Ferenc párizsi ünneplése, amelyet Munkácsy felesége, Cécile szervezett. Március 22-én estélyt adott a zeneszerző tiszteletére, amelyről a szüleinek írott levelében az asszony így számolt be: „Az egész terem felállt, a lelkesedés leírhatatlan volt, Miska és Liszt megölelték egymást.” Az ünnepség után Munkácsy megkérte Lisztet, hogy néhány napig üljön neki amig a portrét megfesti. Liszt elutazásakor megkapja a képet ajándékba és meg kell ígérnie, hogy nemsokára újból meglátogatja a Munkácsy házaspárt.

"Liszt szentül megígérte, hogy a nyár folyamán elmegy Colpachra. Cécile kézadást kért tőle, majdhogy meg nem eskette. Miska az arcképet adta neki ajándékba útravalóul. A kép felső sarkába azt akarta írni ecsetjével, hogy "Ferencznek". De ezt írta "Fererencznek". Nem vette észre. Az ajánlás így is maradt."

Liszt, előzetes ígéretéhez hűen, Luxemburgban, Colpachban találkozott Munkácsyval. Életében utoljára.

"Cécile nagyon izgatott volt, hogy Liszt megtartja-e az igéretét. A világ első zongoraművészének, a zene hihetetlen varázsú uralkodójának felséges jelenlétét Colpachon most rendkívül fontosnak ítélte. Fontosabbnak mint valaha... És mivel Liszt felől olyan hírek érkeztek Weimarból, hogy az agg művész gyengélkedik, Cécile nem habozott sokat, hanem vonatra ült és személyesen utazott Weimarba, hogy Lisztet ha törik, ha szakad, magával hozza... És ki is vitte amit akart"

Az idézetek forrása, Harsányi Zsolt: ECCE HOMO Munkácsy Mihály életének regénye. Munkácsy alapítvány, Alexandra kiadó, 2010, az eredetileg 1934-ben megírt regény friss kiadása.

Nos Cécile Munkácsy, a festő vagyonos felesége a társasági élet jó szervezője volt. Liszt el is látogatott hozzájuk, a Colpach-i kastélyba július közepén. De egészsége már nagyon gyatra volt, Cécile is próbálkozott megerősítésével, még vörösbort is adott a regény szerint konyakkal keverve. Liszt ott készült utolsó fényképén a zeneszerző mellett Cécile-t láthatjuk. Egyébként Liszt utolsó napjairól itt olvashatunk sokáig ismeretlen részleteket, az említett fényképpel együtt:
Liszt halála - Lina Schmalhausen naplója alapján  
  Rippl-Rónai József (Kaposvár, 1861. május 23. – Kaposvár, 1927. november 25.) a magyar posztimpresszionista és szecessziós törekvések legkiválóbb festője. Kezdeti pályáját Munkácsy egyengette, műtermét rendelkezésére bocsátotta a nehéz anyagiak közt élő ifjúnak. Rippl-Rónai így ír erről a kezdeti időszakról, amely írásban a Liszt képmásáról készült rézkarcról is szó esik:

" A mester égisze alatt a második évemet töltöttem már akkor, szívességéből még mindig az ő nagy műtermében dolgozva. Asztalához ugyan csaknem naponta meginvitált, de egyébiránt - szüleimtől semmi anyagi támogatást nem várhatva...időnként a legvigasztalanabb pénztelenségben leledzettem. Éppen mint akkor is. Pedig lakbérrel tartoztam, hónapos szobám több havi bérével, amiért lakásadóm árveréssel fenyegetett. S árverés: ez a fogalom valami kimondhatatlan depressziót gyakorolt rám...

Az árverés alól ugyan szerencsésen kibújtam, mert egy a mester Liszt-képmása után készült és általa is aláirt ismert rézkarcommal, melylyel először szerepeltem a párisi Szalónban, sikerült lakásadómat lékenyereznem, de pénz, azt gondoltam, talán nincs is a világon. Panaszkodtam a mesternek: pénzre volna szükségem. Nevetett: "De hát kinek nincs arra szüksége, ifju barátom! De 'iszen itt ez a kép, el lehet adni, magam is adok rá hatszáz frankot kölcsön." "

Rippl-Rónaí József emlékezései. Budapest 1911

A kezdetben Munkácsy stílusában dolgozó festő, nemsokára egy avantgárd csoport, a Nabi (Próféták) tagja lesz, ott ismeri meg Gauguint, és a csoport tagjait, akik elismerték a festő értékeit. Bonnard, Vuillard, Vallotton és Maurice Denis mellett a magyar Nabi, így említik ma is a szakkönyvek, de az 1998-as párizsi Rippl-Rónai életműkiállítás jelszava is ez volt "Le nabi hongrois".

A Nabi csoportosulás a szecesszióhoz közeli, és ugyanakkor az első avantgárd festői mozgalom is volt, amely azért még nem szakított a mindennapok szépségével, nem távolodott el a nagyközönségtől. Ha ezt sokáig csak átmeneti stílusnak is tartották a "tiszta modernek" felé vezető úton, most, hogy a festőileg többnyire elvontabb XX. századbeli periódusnak vége, aktualitását és időszerűségét újból visszanyerte, jelentőségét inkább elismerjük, festői szépségeit újból élvezzük. De mindez már egy másik történet.

Adatok:Rippl-Rónai József, Liszt Ferenc arcképe, 1887, rézkarc japán papíron 370x280mm Kiállítva: 1888 Műcsarnok 279., 1896 Ezredéves Kiállítás 1170., 1898 Országos Képtár 27., 1900 Párizs 243., 1900 Budapest 173., 1905 Budapest 189., 1906 Budapest 197., 1920 Kaposvár 30., 1928 Budapest 40., 1986 Budapest, Zenetudományi Intézet (katalógus nélkül).

1900-ban Párizsban ezüstéremmel - Médaille d'Argent de Gravure - tüntették ki. A Magyar Szecesszió Házában látható példány nagy valószínűséggel még a XIX. század végén juthatott Angliába, onnan került Magyarországra vásárlás útján 2010-ben.