A Poussin kontra Rubens vita
A szín, Tiziano és Rubens védelmében
A festészet disegno - colorito itáliai régi vetélkedése újraéledt a 17.századi Franciaországban, aminek
1671-ben a Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia nyilt teret is adott egy konferencián. Ebben az évben történt ugyanis,
hogy az Akadémia egyik alapító tagja, Philippe de Champaigne - barokk festő, aki egyébként Richeliu biboros festője volt,
és Rubenst példaképnek tartotta - egy előadásában dícsérte Tiziano színeit. Amig a helyes arányok észlelését és kialakítását az
elmének tulajdonította ami csak előtanulmányok révén sajátítható el, addig a természet színeinek megfigyelése közvetlenül az érzetekben zajlik
és a festményeken keresztül is azonnal érvényesülhet. Philippe de Champaigne e véleménye helyeslőkre, de ellenkezőkre is talált, tény viszont,
hogy Richeliu biboros lemondott a tervezett Poussin képek vásárlásáról és Rubens festményeket vett.
A fent említett Philippe de Champaigne egyébként már 1668-ban bírálta Poussin egyik legszebb festményét
(Eliézer és Rebecca – Louvre múzeum, Wikimedia, public domain), ahol Eliézer,
Mózes követe a biblia szerint tevékkel érkezik leánykérőbe Rebeccahoz, de a tevék hiányoznak, mondta.
A
Poussin: Eliézer és Rebecca kép
az aranymetszésben elhelyezett kiemelkedő alakokkal és a különböző arckifejezésekkel is kitűnik. Mindegyikük más-más arckifejezést mutat a szeme
előtt kibontakozó jelenetre: a közömbösségtől az irigységig, a csodálkozástól a meglepődésig, sőt a féltékenységig. Csak az egyik társa,
aki a korsót a fején tartja, fordítja tekintetét a néző felé.
Megjegyzés Azóta a színek lélektana tudományág is megjelent. Habár a színekkel kapcsolatos érzések gyakran személyesek vagy a kultúrában gyökereznek,
ismert, hogy bizonyos színeknek bizonyos érzelmi hatásuk van, befolyásolhatják a teljesítményt, a színtónusok pedig egy bizonyos hangulatot
árasztanak. És ugyanilyen fontos a színek egymás mellé rendelése is, egymáshoz való viszonyuk.
(
A színlélektanról egy jó népszerűsítő
ismertető itt)
A rajz, Raffaello és Poussin védelmében
Charles Le Brun az Akadémia igazgatója a rajz elsődlegessége mellett állt ki, amivel tulajdonképp meg is határozta az akadémiai
oktatás jellegét évszázadokra. A festő feladata, hogy a látott természetből részleteket válogasson, ideális formákká komponálja.
A vonalak formaábrázolása pedig a festészet legfontosabb készsége, a szín dekoratív adalék, amúgy változik is napszaktól, fényforrástól
függően. Példaképpnek Raffaellot, Poussint hozta fel. A másik tábor szerint viszont Rubens munkái inkább a természet precíz
ábrázolását helyezik előtérbe, mint a klasszicista kompoziciót. A Rubens tábor szerint a rajzos kompoziciós terv, bár megfontolt,
csak néhány szakértőt vonz, míg a szín azonnali, mindenki számára értékelhető.
Észre kell vennünk, hogy a Rubens tábor festészete mindenkihez akar szólni, meghaladva azt az álláspontot, hogy a művészet csak a
műértők által élvezhető. Természetesen ezzel a festők megrendelőinek köre nagyban kibővítendő, ha nem is nagyon nagy méretű
alkotásokhoz hozzáférést biztosítva. De az is teritékre került a vitákban, hogy a festészetnek elengedhetetlen feladata-e a
nemes gondolatok és történelmi események formába öntése avagy egyszerűbb jelenetek, akár puszta vizuális örömszerzés is elegendő.
Egyébként többen a saját, a francia nemzetiségű Poussint védték, az idegen Rubens-el szemben. Az Akadémia összességében ekkor inkább
a Poussin rajzos elsőbbsége felé hajlott. Egy meglepő fordulatot a 18.század, Watteau festményei hoznak majd.
A mellékelt képen: Nicolas Poussin (1594–1665): Az emberi élet tánca (erdeti cím: Danse à la musique du temps), 1633 - 1634.
Wallace Collection, London, Wikimedia, public domain. Nicholas Poussin bár Párizsban tanult, pályafutása nagy részét Rómában töltötte.
Ezt a képet egy római mecénás, Giulio Rospigliosi, a későbbi IX. Kelemen pápa számára készítette. Az évszakokat szimbolizáló alakok
köre táncol az IDŐ líráján játszott zenére. Az Őszt, amelyet általában egy nő ábrázol, itt Bacchus, a bor istene jeleníti meg.
NAGY KÉP ITT... 
A 19.századra a rajz vagy a szín az elsődleges szélesebb körben ismertté válik. Az ebben az értelemben értelmezett e két iskola vezére Ingres illetve
Delacroix lett, párharcukat anekdoták, de még karikatúra is megörökítette ( Bertall: ‘République des arts’, 'Le Journal pour rire’, 28 July, 1849. július 28.)
ahol jobbról Ingres óriás tollal, balról pedig Delacroix stílusosan ecsettel vív lovas harcot. 
