CS&S
Első kiállításuk, 1849



Első kiállításuk, 1849

Történet, képgaléria

 
A PRB megérkezik

1849-ben
- William Michael Rossetti: Szűz Mária leánykora (1848-1849)
   című műve a Hyde Park Corner-i Szabad Kiállításon (a Free Exhibition társaság kiállítása a Hyde Park Corner-ben) volt látható, míg
- Holman Hunt: Rienzi (1848-1849) és
- John Everett Millais: Isabella (1848-1849)
   című műve a Királyi Akadémián volt kiállítva

A preraffaeliták festői csoport 1848-ban alakult meg, Preraffaelita Testvériség (Pre-Raphaelite Brotherhood), néven. Kezdetben az úgymond titkos társaságot, és egyes alkotásaikat P.R.B.-ként szignálták. Holman Hunt későbbi emlékei szerint Millais szüleinek házában 1848 szeptemberében a megalakuláskor, John Everett Millais, Dante Gabriel Rossetti és William Holman Hunt festők voltak jelen, Nemsokára James Collinson és Frederic George Stephens festők, valamint Rossetti testvére, William Michael Rossetti író és kritikus, valamint Thomas Woolner szobrászművész is csatlakozott.

a Testvériség céljai


Az említett alapító ülésén William Michael Rossetti, aki mint a csoport titkára, 1849 - 1853 közt tevékenységükről naplót vezetett, rögzítette a Rafaelita Testvériség céljait:

1. Valódi ötleteket fejezzenek ki;
2. Figyelmesen tanulmányozzák a természetet, hogy tudják, hogyan fejezzék ki őket;
3. Rokonszenvezni azzal kell, ami közvetlen és komoly, és szívből fakad a korábbi művészetekben, kizárni azt, ami konvencionális és betanult;
4. És mindennél fontosabb, hogy valóban jó képeket és szobrokat készítsenek.

Ezek az általános elvek szándékosan széles alkotási lehetőségeket engedtek meg, amin belül minden tagja a testvériségnek követhette személyes elképzeléseit úgy a témát mint a festői módszert, stílust illetőleg. Ugyan ragaszkodva a komoly és erkörcsös témákhoz, a látott valóság tanulmányozását, közvetlen visszaadását fontosabbnak tartották a műtermi alkotásnál, az akadémiai módszerek, szokások követésénél.
 
Az angol festészet a mélyponton

Constable halála után (1776 - 1837), William Turner-en (1775 – 1851) kívül az angol festészet a mélypontján volt, amit a preraffelita festők újraéleszteni, forradalmasítani kívántak. (A 48-as európai forradalmi események épp aktuálisak voltak)

a zsáner műfaja


Az 1820-1840-es éveket az angol festészetben két műfaj uralta. Az első - igen sikeres a nagyközönség soraiban - a zsánerkép (genrekép, életkép) a köznapi élet eseményeit, jeleneteit ábrázolta, de nagy többségében szentimentilazimusba torkollott. Példáink a felső két képen: Sir David Wilkie: Az első fülbevaló, 1835; valamint Charles Robert Leslie: Toby bácsi és az özvegy, 1831-1848 közt készült. Egyébként Sir David Wilkie korai, még világosabb, elevenebb műveit a preraffaelita Holman Hunt is szerette, másolta.

a történelmi tematika


A második elterjedt műfaj a történelmi festészet volt. Erre példa William Etty: Vénusz és a fiatal társai korallt keresnek, 1820; valamint szintén William Etty: Az alvó nimfa és a szatírok A történeti festészetet a művészeti akadémiákon, így a londoni Királyi Akadémián is tanították, témáit klasszikus történelemből, a klasszikus mitológiából vagy az írásokból kellett meríteni. Raffaellót és kortársait és követőit példaképnek tekintették, többnyire száraz másolásuk volt a festőnövendékek feladata. William Etty kezdeti műveit a preraffaeliták (Millais és Hunt) egyébként kedvelték (lásd a: William Etty - Narratív Viktoriánus Kori Festő című írást - sok képpel - a hu.newmediator.org címen)
Honnan ered a preraffaelita név?

A Hunt, Millais és Rossetti által alapított csoport preraffaelita elnevezése a Raffaello késői stílusának kritikájából ered, amelyet e három művész 1847-48-ban fogalmazott meg. Hunt később feljegyezte, hogy amikor ő és Millais valamikor 1848 elején a Királyi Akadémia iskoláiban a diáktársaik előtt kifejtették ezeket a véleményeket, a diákok azt válaszolták: ”Akkor ti preraffaeliták vagytok”. (Vagyis Raffaello előttiek mintegy besorolásképp).

Holman Hunt elmondja:


'Erre hivatkozva, miközben egymás mellett dolgoztunk, Millais és én nevetve egyetértettünk abban, hogy a megnevezést el kell fogadni.' Az ötlet, hogy a csoportot testvériségnek nevezzék, Hunt szerint is Rossettitől származik, ahogy valószínűleg a titoktartás és a képek P.R.B. kezdőbetűkkel való aláírása is: 'Amikor megegyeztünk, hogy a P.R.B. betűket használjuk jelvényünkként, minden tagunknak ünnepélyesen megígértettük, hogy szigorúan titokban tartjuk a betűk jelentését.'

A képen London, 7 Gower Street, a Millais család háza, ahol a Preraffaelita Testvériség (Pre-Raphaelite Brotherhood, PRB) megalakult.
 
Raffaello előttiek? Pro és kontra

Láttuk, hogy a preraffaeliták a Pre-Raphaelite nevet elfogadták, elvetve az akadémiákon tanított, dogmatikusabban felfogott raffellói alkotási módot. Épp a csoport megalakulása előtt, a három alapító, Hunt, Millais és Rossetti, Carlo Lasinio 1828-as metszeteit tanulmányozták, a pisai Camposanto temető freskóiról. Raffaello előtti festők még Gentile da Fabriano, Fra Angelico, Masaccio, Fra Filippo Lippi, Andrea Mantegna, Sandro Botticelli, és még a kedveltek közé sorolták Raffaello korai műveit is. A mellékelt kép: freskó és az annak megfelelő Carlo Lasinio metszet részlete (Camposanto - a temető Pisaban - freskói Antonio Venezianotól valók, 1384-87 közt készítette őket)

Ismert, hogy Botticelli festészetét Raffaello után elfeledték, hozzá képest alacsonyrendűbbnek tartották, újrafelfedezése a preraffaeliták érdeme. Burne Jones-t lenyűgözte, ahogyan Botticelli mesterien ötvözte a pogány és a keresztény hagyományokat. Rosetti több Botticelli művet is vásárolt. A 20.század elejére már Botticelliről adták ki a legtöbb - festőről szóló - könyvet.

A Raffaello előtti festők alkotásaiban
több kreativitást láttak, az egyéni kifejezésmód nagyobb lehetőségét találták meg, de legalábbis eltérést a korabeli bejáratottól, ami már elvesztette őszinteségét. Így ők is sokszor síkokba rendezik az alakokat és a hátteret (simítottabb perspektíva) valamint éles körvonalakat használnak. Feltámasztották a reneszánsz előtti színességet, sőt fokozták azt élénkségben.

A Raffaello előtti festőktől eltérően viszont
- ami talán meghatározóbb is - minden részletet aprólékosan, természethűen adtak vissza. A modelleket az ismerősök közül választották, a részletek mintha mindennapi valóságot idéznék, amit lelki tartalommal és szimbolikus részletekkel láttak el. Az alakok megformálásában, vagy a történetben, erősebb lelki emelkedettséget látunk. A szimbólumként használt tárgyak, motívumok plusz szellemiséget adnak a képeiknek, amelyeket szimbolikus jelentésükben tudni kell értelmezni, ugymond a képet ”olvasnunk” is kell. Utóbbi jellegzetesség egyébként a középkori festészetnek is tulajdonsága.

Már saját korukban vitatott volt, a csoport a múltba megy-e vissza, avagy a jövőt keresik. Tulajdonképp a romantikusok által sokszor követett úton jártak, az újító visszatérés útján, másképp mondva a visszatérést a megújulás céljából eszközlik. A reneszánsz előtti irodalmi alkotásokat inspirációul használják. A múltbeli témák és bizonyos kompoziciós ábrázolás mellett viszont a természet, az emberi test közvetlen és realisztikus bemutatása a jellemzőjük. Azt az romantikus állítást vallják, hogy a mindennapi valóság is magasztos szellemiséggel bír. Jellemző rájuk, hogy sokszor kettős alkotást, festmény-költeményt hoznak létre, ami már a századforduló művészetében gyakori összművészeti alkotást vetíti előre. Később, az újonnan érkezett preraffaelita művészekkel együtt, közösen tervezik meg William Morris háza, a Red House belső berendezését, mintegy összekapcsolva a képzőművészetet a kézművességel egy megújított iparművészet jegyében. Az idő haladtával a preraffaeliták már kevésbé ábrázolnak történeteket, eseményeket, hanem egyre inkább az emelkedett szépség kultuszát művelik alakjaikban, előkészítve a század második felében kibontakozó esztéticizmust és a szimbolizmust. Mindezeken keresztül sok szállal kapcsolódnak a századfordulós művészetekhez, az art nouveauhoz, a szecesszióhoz.

"Te leszel a világ legnagyobb napút festője. Nagyobb Raffaelnél"

Ismert, hogy az akadémiai oktatásban, Raffaello kompozícióit mindig is csodálták és tanulmányozták, és a 17. századtól egészen a 19. század végéig a művészeti akadémiák képzésének sarokkövévé vált. ”Az elsők közt áll a legelsőként a festők között” írja Sir Joshua Reynolds a Diskurzus a művészetről munkájában. Csontváry Kosztka Tivadar is azt jegyzi fel egyik életrajzi írásában, hogy hangot hallott: ”Te leszel a világ legnagyobb napút festője. Nagyobb Raffaelnél.” A preraffaelita festők tulajdonképp tovább menve azt állítják, ha meg akarjuk újítani a festőművészetet azokat kell tanulmányoznunk akik Raffaello előtt a középkor művészetét forradalmasítva, megújítva, juttatták el a festőművészetet a raffaeli csúcsokra, vagyis a korareneszánsz művészeit. Ebben pedig egyszerre volt hangsúlyos náluk a követés és a megújítás is.
 
Dante Gabriel Rossetti:
Szűz Mária leánykora (1848-1849)

MODELLEK:
Christina Rossetti, költő (1830 – 1894), a festő huga (Szűz Mária)
Mrs. Gabriele Rossetti, a festő édesanyja (Szent Anna)
Old Williams, a Rossetti család jó ismerőse (Joachim)

ROSSETTI MEGJEGYZÉSE F. G. STEPHENS-nek írt levelében (1852): „Az a képem a női kiválóság szimbóluma volt. A Szűz pedig annak legmagasabb rendű típusa. Nem a gyermekkorát, hanem a leánykorát ábrázolta„

ROSSETTI MEGJEGYZÉSEI CHARLES LYELL-nek írt levelében (1848.nov.14.) „A vallási osztályhoz tartozik, amely mindig is a legmegfelelőbbnek és legméltóbbnak tűnt számomra arra, hogy egy keresztény közösség tagjait érdekelje. A téma a Boldogságos Szűz nevelése. Ezért, hogy valami valószínűbb és ugyanakkor kevésbé közhelyes dolgot kíséreljek meg, úgy ábrázoltam Urunk jövendőbeli Anyját, mint aki egy liliom hímzésével van elfoglalva, -mindig Szent Anna irányítása alatt; a virágot, amelyet másol, két kis angyalka tartja. A háttérben egy nagy ablaknál az apja egy szőlőtő metszését látjuk. Különböző szimbolikus kiegészítők vannak, amelyeket felesleges leírni.„ (rossettiarchive.org, The Girlhood of Mary Virgin)

A SZIMBÓLUMOKBÓL:

A korláton a vörös kendő Krisztus palástját jelképezi, a szőlő Krisztus hagyományos jelképe, a kereszt alakú rács pedig, amelyen a szőlő egy része nő, egyértelműen a keresztre feszítésre utal, a liliom az ártatlanságra utal, a galamb a Szentlelket jelképezi, a pálmalevelek (hét szál) a győzelem, az ünnep jele (*, **). Az angyal már az Angyali Üdvözletre utal, amit Rossetti meg is fest egy év múlva. A festményt akár szó szerinti is lehet olvasni, hiszen meglepően sok festett szót tartalmaz. A könyvek, melyek az ártatlanság alapjául szolgálnak az erények latin neveivel vannak feliratozva: "Fortitudo", "Temperantia", "Prudentia", "Spes", "Fides" és "Caritas". Ezenkívül az előtérben lévő tekercsre a "Tot dolores tot gaudia" felirat van írva, a Szűzanya mögött lévő hordozható orgonára a "0 sis, Laus deo" felirat van írva, az alakok feje körüli glóriák a nevükkel vannak felcímkézve: "S. Maria S.V.", "S. Anna" és "S. Ioachimus". (Riede, David G.: Dante Gabriel Rossetti revisited, 1992, New York : Twayne Publishers : Maxwell Macmillan International)

* Mózes 3. könyve, a Léviták szolgálatáról 23:40 (Károli Biblia - a sátoros ünnepről)    „Vegyetek magatoknak az első napon nemes fákról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű lombú faágakat és fűzfagallyakat, és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az ÚR előtt.„
** János evangéliuma, 12.fejezet. „Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe tart, pálmaágakat fogtak, elébe mentek, és így kiáltottak: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!„

Egy szintén 1849-es mű, Rossettitől:
Ugyan nem szerepelt az első kiállításukon, csupán összehasonlításképpen a későbbi neves vizmestményekkel, pl. majd az alább - egy másik fejezetben - bemutatott Dante Gabriel Rossetti: Paolo és Francesca da Rimini (1855) képpel, érdemes megnéznünk:
Rossetti 1849-es, első vízfestménye itt...
 
A kép keretén szonett volt felírva

Rosetti, két társától eltérően, 1849-ben a képét nem a Királyi Akadémián állítja ki, hanem a Hyde Park-ban. A mellékelt kép ezt a városrészt (Thomas Shotter Boys festménye, 1842) és ennek a kiállításnak a katalógusát mutatja. A hajdan kiállított képhez két szonett készült, amiből az első itt lentebb olvasható és ami a kiállítási katalógusban is megjelent. A második szonett (ami a kép keretére került fel) egyébként a festmény szimbólumairól szólt (vörös terítő, könyvek, liliom, tövis, pálma - részletei itt: Rossetti Archive The Girlhood of Mary Virgin)

This is that blessed Mary, pre-elect
God's Virgin. Gone is a great while, and she
Was young in Nazareth of Galilee.
Her kin she cherished with devout respect:
Her gifts were simpleness of intellect
And supreme patience. From her mother's knee
Faithful and hopeful; wise in charity;
Strong in grave peace; in duty circumspect.
So held she through her girlhood; as it were
An angel-watered lily, that near God
Grows, and is quiet. Till one dawn, at home,
She woke in her white bed, and had no fear
At all,—yet wept till sunshine, and felt awed;
Because the fulness of the time was come.


Ez az áldott Mária, a kiválasztott,
Isten Szűzanyja. Régóta elment már.
De fiatal volt hajdan a galileai Názáretben.
Rokonait áhítatos tisztelettel ápolta:
Az ő ajándéka az egyszerűség volt
És a legnagyobb türelem. Anyja térdén
Hűséges és reménykedő; bölcs a szeretetben;
Erős a komoly békében; körültekintő a kötelességben.
Így élt egész leánykorában; mint egy
Angyalok által öntözött liliom, mely Isten közelében
Nő fel csendesen. Míg egy hajnalban, otthon,
Fehér ágyában felébredt, nem félt,
Mégis sírt, míg a nap felkelt, oly rettenet;
Mert eljött az idő teljessége.
 
Rosetti a kép hagyományos témájáról

Mária nevelése témát azelőtt is többen megfestették. Rosetti egy levelében írja ezzel kapcsolatban:

A téma a Boldogságos Szűz nevelése, amelyet Murillo és más festők már többször is feldolgoztak, de, ahogyan én gondolom, igen hiányos módon, mivel mindig úgy ábrázolták őt, mint aki könyvből olvas anyja, Szent Anna felügyelete alatt, ami nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a korszakkal, és csak akkor lenne elfogadható, ha pusztán szimbolikusan kezelnék. Ezért, hogy valami valószínűbb és ugyanakkor kevésbé közhelyes dolgot próbáljak meg, úgy ábrázoltam Urunk jövendőbeli Anyját, mint aki egy liliom hímzésével foglalkozik, mindig Szent Anna irányítása alatt”

” The subject is the education of the Blessed Virgin, one which has been treated at various times by Murillo and other painters, — but, as I cannot but think, in a very inadequate manner, since they have invariably represented her as reading from a book under the superintendence of her Mother, St. Anne, an occupation obviously incompatible with these times, and which could only pass muster if treated in a purely symbolical manner. In order, therefore, to attempt something more probable and at the same time less commonplace, I have represented the future Mother of Our Lord as occupied in embroidering a lily, - always under the direction of St. Anne”


(Charles Lyell-hez 1848. november 14-én intézett levél részlete; rossettiarchive.org)

A mellékelt képen: Peter Paul Rubens: Szűz Mária nevelése (1630 - 1635), Royal Museum of Fine Arts, Antwerp, Wikimedia, public domain. Rubens úgymond hagyományos módon ábrázolja Mária nevelését, könyvvel a kezében, egy Rubens korabeli könyvvel.

Az apokrif evangéliumokra támaszkodó Aranylegenda (Legenda Aurea) elbeszéli, hogy Szűz Mária gyermekként a jeruzsálemi templomban nevelkedett ”más szüzekkel együtt”... és naponta angyalok látogatták, mivel szüleinek, Joachimnak és Annának megjövendölték, hogy lányukat az Úrnak szentelik, mint ”Krisztus megtestesülésének kiválasztott edényét”. A téma a 16. században vált népszerűvé, és az ellenreformáció után is az maradt, annak ellenére, hogy az egyház apokrif jellege miatt némileg helytelenítette. A korábbi példákon inkább az volt láthatóm, hogy Mária fiatal társait tanítja, a papi ruhákat varrja, vagy amint kenyeret és vizet hozó angyalok szolgálnak neki. A kedvenc téma azonban, különösen az ellenreformációs művészetben, a szigorú értelemben vett nevelést ábrázolja, amint anyja, Anna térdén ülve tanul olvasni. (www.wga.hu RUBENS, Peter Paul, The Education of the Virgin)
John Everett Millais:
Isabella (1848-1849)

John Keats (1795-1821): Isabella or The Pot of Basil (Izabella vagy a Bazsilikomcserép), Boccaccio története alapján. A költemény első és máig legnagyszerűbb képi ábrázolása John Everett Millais 1848-49-es Isabella (Lorenzo és Izabella) című festménye, amelyet még húszéves kora előtt fejezett be. Egy képzeletbeli családi étkezésen játszódik, amelyet a három testvér, Izabella és Lorenzo együtt tartanak. Lorenzo egy vérnarancsot oszt meg Lisabettával, fejük mögül fehér rózsák és passióvirágok másznak ki. Izabella előtt a kutyát a lány simogatja, mig az egyik testvér rúgással ptóbálkozik. A Lorenzo megölésére irányuló összeesküvés különböző más szimbólumai is megjelennek: egy vörösboros pohárba bámuló testvér, kiöntött só az asztalon, és egy fehér tollat csipegető sólyom. A bazsalikomos cserép már az erkélyen áll, és várja Lorenzo fejét.

Amikor 1849-ben kiállították a Királyi Akadémián, a képhez Keats versének 1. és 21. versszakát mellékelték.
 
John Everett Millais: Isabella (1848-1849), részlet
 NAGY KÉP ITT... 
 
John Everett Millais: Isabella (1848-1849), részlet
Boccaccio Dekameron
Negyedik nap

VÉGZŐDIK A DEKAMERON HARMADIK NAPJA,
ÉS KEZDŐDIK A NEGYEDIK, MELYEN FILOSTRATO
URALKODÁSA ALATT OLY EMBEREKRŐL FOLYIK A SZÓ,
KIKNEK SZERELME SZERENCSÉTLEN VÉGRE JUTOTT


ÖTÖDIK NOVELLA

Lisabetta bátyjai megölik annak kedvesét: ki is megjelenik a leánynak álmában, s megmutatja néki, hol vagyon eltemetve. A leány titokban kiássa annak fejét, s valamely bazsalikomcserépbe helyezi; ott zokog felette álló óra hosszat minden áldott nap, mígnem bátyjai elveszik tőle, s akkor a leány kevés idő múltán meghal bánatában

...Élt tehát Messinában három testvér, ifjú kereskedők, kik atyjoktól annak halála után dús vagyont örököltek; atyjok pedig San Gimignanóból származott. S volt nekik egy Lisabetta nevezetű nővérük, csinos és jó erkölcsű leányzó, kit bármi lett légyen az oka, még nem adtak férjhez. Volt eme három testvérnek egyik boltjában bizonyos Lorenzo nevezetű pisai ifjú, ki minden ügyeiket vezette és intézte; mivel pedig csinos és fölöttébb kedves legény volt, történt, hogy Lisabetta, ki gyakorta rávetette szemét, különösképpen kezdte kedvét lelni benne. Egyszer-másszor Lorenzo is észrevette ezt, és ugyancsak ábrándozni kezdett a leány felől...

...Midőn a leány felébredt, hitelt adott az álomlátásnak, és keservesen zokogott. Reggel pedig felkelvén, egy szót sem mert szólni testvéreinek, hanem feltette magában, hogy elmegy a mondott helyre, és megnézi, vajon igaz-e, mit álmában látott; s minekutána engedelmet nyert, hogy kicsinység sétálhat a városon kívül, valamely asszony társaságában, ki régebben náluk volt, s a leánynak minden dolgát tudta, nagy sebbel-lobbal ama helyre sietett, és félrekaparván a száraz leveleket, melyek a helyet takarták, ásni kezdett ottan, hol lazábbnak érezte a földet. S nem is sokáig ásott, midőn megtalálta szerencsétlen kedvesének testét...
 
John Everett Millais: Isabella (1848-1849), részlet
 
Királyi Művészeti Akadémia, 1849, katalógus
Isabella. . . J.E.Millais
John Keats: Izabella vagy A bazsilikom cserép

Szép Isabel, szegény kis Isabel!
Lorenzo, idegen és még fiatal a Szerelemben!
Nem tudtak sehol sem összejönni
szívfájdalom, rosszallás nélkül;
Sem asztalhoz ülni együtt, de érezték
mennyire enyhítene az, ha egymásé lehetnek;
William Powell Frith (1819–1909): A Private View at the Royal Academy, 1881
 
Itt kiállítva: 2018, 250 years of the Royal Academy’s Summer Exhibition
 
William Holman Hunt (1827-1910):
Isabella and the Pot of Basil (1868)
(Izabella és a Bazsilikom cserép)

...Annak utána pedig fogott valamely nagy és szép virágcserepet, olyanfélét, minőben majoránnát vagy bazsalikomot szoktak ültetni, és ékes kendőbe burkolván a fejet, abba beletette; annak utána pedig földdel színig töltötte a cserepet, s néhány tő gyönyörű salernói bazsalikomot ültetett bele, s ezt szüntelenül csupán rózsavízzel vagy narancsvirág-vízzel, vagy maga könnyeivel öntözte; és szokásába vette, hogy mindig ott üldögélt eme virágcserép mellett, s minden sóvárgásával arra pillantgatott, mivelhogy abba az ő Lorenzója volt rejtve...

...A fiatal leányt pedig több ízben is látták szomszédai, amint ebben művelkedett, és bátyjának, kik csodálkoztak, hogy szépsége oly igen romlásnak indult, s a szemei is szinte kihunytak, megjelentették a dolgot...

(Boccaccio: Dekameron)

John Keats: Isabella, or the Pot of Basil (1818)


John Keats a preraffaelitákat inspiráló költő az Izabella és a Bazsilikom cserép költeményében feldolgozza Boccaccio művének részletét:

And she forgot the stars, the moon, and sun,
And she forgot the blue above the trees,
And she forgot the dells where waters run,
And she forgot the chilly autumn breeze;
She had no knowledge when the day was done,
And the new morn she saw not: but in peace
Hung over her sweet Basil evermore,
And moisten’d it with tears unto the core

És elfelejtett csillagot, holdat és napot,
És elfelejtette a kék eget a fák felett,
És elfelejtette a völgyeket, ahol folynak a vizek,
És elfelejtette a hűvös őszi szellőt;
Nem tudta, mikor van vége a napnak,
És már az új reggelt sem látta: de békében
függött az édes Bazsilikom fölött,
Könnyekkel megnedvesítve annak magjáig.

William Morris később úgy emlékezett vissza, hogy a mi csoportunkra nagy hatással volt Keats, aki a látható hasonlatokat képviselő költő volt, szemben Shelleyvel, akinek nem volt szeme, és akinek csodálata nem kritikai, hanem konvencionális volt.
John Everett Millais: Isabella (1848-1849), részlet
 
William Holman Hunt (1827-1910):
Lorenzo at his Desk in the Warehouse (1858-60) (Lorenzo asztalnál, az üzletben), Musée du Louvre, Paris
 
John William Waterhouse (1849 - 1917):
Isabella and The Pot of Basil, 1907
(Izabella és a Bazsalikom cserép)



...Mikor bátyjai ezt hallották, s magok is meggyőződtek felőle, néhányszor megszidták, de mivel ez nem használt, titokban elcsenték tőle a virágcserepet...

A leánynak csak nem csillapodott zokogása, és szüntelen csak virágcserepét kérte, mígnem végezetül a zokogásba belehalt; ekképpen ért véget boldogtalan szerelme. De bizonyos idő múltán kitudódott az eset, és akkor valaki eme dalt szerkesztette, melyet még mai napig is énekelnek:

Ki volt amaz gonosz emberfia,
Ki ellopta virágomat...


(Boccaccio: Dekameron)
Ricciardo Meacci (1856 – 1938)
Isabella e il vaso di basilico (1890)
(Izabella és a Bazsalikom cserép)
 
William Holman Hunt (1827-1910):
Rienzi Vowing to Obtain Justice for the Death of his Young Brother (1848-1849)
Rienzi fogadalmat tesz, hogy igazságot szolgáltat ifjú testvére halála miatt

William Holman Hunt festménye a testvérek közötti hűséget és szeretetet mutatja be. A mű Cola di Rienziről, a pápai jegyzőről szól, aki 1313 és 1354 között felkelést vezetett Rómában. Ez a kép azt mutatja be, hogyan reagált Rienzi a testvére halálára. A festőnk itt Bulwer Lytton 1835-ben írt "Rienzi, az utolsó római tribunus" című regényéből inspirálodott.
 
   Vissza