Egyiptomi ünnepek freskókon

Zene és tánc az ókori Egyiptomban



Az egyiptomi freskókról


Az ókori egyiptomi freskókra jellemző volt az élénk színek, a merész körvonalak használata, az egyensúly hangsúlyozása az alakok közt és az elhelyezett hieroglifák közt. Az egyiptomi festészetben nem érvényesült a vizuális perspektíva, nem törekedtek a mélységérzet kifejezésére, a figurák mérete mégis változó volt, a fontosságukkal arányosan ábrázolták őket, a fáraó mindig a legnagyobb alak, valamivel kisebb a felesége, kisebb a fia, stb.


Olyan póz, amely két vagy több nézőpontot egyesít egyetlen alak ábrázolásában, gyakori konvenció az egyiptomi művészetben. Az összetett pózban lévő alak általában profilban látható, de a törzs felénk néz. Igy az alak dinamikusabb, sokszor cselekvés közben látható, az ábrázolásban pedig így a rövidüléseket el lehet kerülni. A lábak és lábfejek profilnézetéből a figura mozgását vagy tevékenységét, míg a törzs és a szem frontális nézetéből a személyiségét vagy státuszát tudja hangsúlyozni.

Ez a póz úgymond a legnagyobb felületek törvényének engedelmeskedik, ami egyrészt a test maximális formáját biztosítja, amit még megtarthat majd a túlvilágon is, amúgy meggyőződéssük volt, hogy az alak részben elfordított testtartása harmonikus, kiegyensúlyozott és így időtálló kompozíciót képvisel.


Az egyiptomi freskókon gyakran előforduló témák közé tartoznak a fáraók és más királyi személyek akiknek készült a sír.

A festmények gyakran azzal a szándékkal készültek, hogy kellemes túlvilágot teremtsenek az elhunytnak. A témák között szerepelt az utazás a túlvilágon keresztül, vagy az oltalmazó istenségek, amelyek bemutatják az elhunytat az alvilág isteneinek. Egyes sírfestmények olyan tevékenységeket mutatnak be, amelyekben az elhunyt életében részt vett, és folytatni akarta az örökkévalóságig.

De a mindennapi élet, például a földművelés, a vadászat és a halászat jelenetei, valamint az ünnepek ábrázolása is szerepeltek. A freskókon többnyire hieroglifikus szövegek is szerepeltek, amelyek az ábrázolt jeleneteknek további kontextust és jelentést adtak.

Nakht az írnok és felesége Tawy sírja

A fenti kép egy kb. 1908-1914 közt készült másolat, ami a new-yorki Metropolitan múzeum 135.galériájában látható.

A völgy gyönyörű ünnepe (heb nefer en inet) vagy gyönyörű völgyünnep (heb inet) freskóját látjuk itt, Nakht (valószínüleg Ámon templomának irnoka, szolgáló pap) és felesége Tawy sírjából.

Ez az ünnep amiből itt jeleneteket látunk, az egyik legfontosabb ókori egyiptomi ünnep volt. A képen jobbról indulva a házaspár, előttük egy nagy halom élelmiszer várja, hogy élvezhessék, miközben részt vesznek az ünnepségen. Lent középen a fiuk Amenemapet. A fiút követik az ünnepség zenészei és vendégei.

Az ünnepség a karnaki templomban kezdődött, ahonnan a thébai háromság, Ámon, Mut és Honszu szobrát a papok szent bárkára tették – hasonlóan ahhoz, ahogy az Opet-ünnepen –, és átvitték a Nílus nyugati partjára, hogy meglátogassa a fáraó halotti templomát. Az istenszobrokat hatalmas körmenet kísérte ide, sokan ételt és virágot áldoztak az elvonuló isteneknek. Az Ámon szobrát tartalmazó szentélyt egész éjszakára egy kápolnában hagyták, együtt a fáraó szobrával, hogy a fáraó maga is istenné válhasson, majd másnap a körmenet végigvonult vele a nekropoliszon, megállt az elhunyt és istenné vált fáraók halotti templomainál, majd elérte végcélját, a Hathornak szentelt völgyben álló Hatsepszut-templomot.

Középen a zenészeket ábrázoló részletet hoztuk kinagyítva. Különlegesség, hogy nem sorban állnak, mint általában. Ehelyett egy egészen különleges összetett csoportot alkotnak egymást fedő alakjukkal és hangszereikkel, amit még tovább fokoz, hogy a középső lány a hátulsó felé fordítja a fejét. Elöl áll a hárfaművész, aki egy nagy hangszeren játszik több mint egy tucat húrral és meglehetősen kidolgozott hangdobozzal. Mögötte egy lantos, hátul pedig a duplafuvolán játszó lány. A három lány képe határozottan különbözik, bár első ránézésre a két külső egyformának tűnik. Ezek ketten hosszú, szűk szabású ruhákba vannak öltözve, míg a középső csak keskeny gyöngyös övet visel. Mindegyik más frizurát és széles nyakláncot visel. A részletek könnyen megtekinthetők a vonalas rajz . Az ujjak ügyessége éles ellentétben áll az összes vendégével.
 NAGY KÉP ITT... 

A női test eltérő színezése

Habár az ókori egyiptomi művészet nem mindig tartotta magát a szigorú színkonvenciókhoz, vannak azonban bizonyos minták, amelyek megfigyelhetők abban, ahogyan az ókori egyiptomi férfiakat és nőket ábrázolták a művészetben. Lehet, hogy ez egyszerűen művészi konvenció vagy hagyomány kérdése volt, de kiegészítették a társadalmi és nemi szerepekkel.

A vörös színt az ókori egyiptomi kultúrában gyakran társították a férfiassággal, az erővel és az életerővel, ezért a férfiak testszíne többnyire vörös. Másrészt a világosabb színeket, pl. a sárgát a nőiességgel, a termékenységgel hozták összefüggésbe, ezért a nőket sokszor világosabb barna, vagy sárga testszínnel ábrázolták.

Az ókori egyiptomi művészet erősen stilizált volt, és gyakran követett bizonyos szabályokat és konvenciókat, például a különböző elemek vagy tulajdonságok ábrázolásához meghatározott színeket használtak.

Az itt látható két kép szintén Nakht és felesége Tawy sírkápolnájából van. Nakht egy papírusz erdő előtti mocsárban vadászik, felesége és gyermeke is vele van. A másik képen Nakht az étellel, itallal megtöltött álvány felé hajol és azt tölti fel tovább.

Női zenészek

Az alábbi festmény Charles K. Wilkinson másolata, 1921–1922-ben készítette, az i.e. 1400–1390-ben készült eredetiről. A Metropolitan Múzeum tulajdonában van. Egy hárfaművész vezeti a női zenészek egy csoportját. Jobbra egy lantos, aki ékszereitől eltekintve meztelen. Táncol, és lehajtott feje arra utal, hogy valószínűleg énekel is. Mögötte egy fiatal lány táncol, aki szintén csak ékszereket visel, és talán énekel. A negyedik női alak kettős furulyán játszik, és fejét a lírajátékos felé fordítja. Egy felirat szerint egy nagyobb lakoma e részlete valószínűleg a Völgyünnep része volt.
 NAGY KÉP ITT... 

Zenészek és táncosok


A British Museumban tizenegy falfestménytöredék található, amelyek az egyiptomi művészet leghíresebb képei közé tartoznak. A töredékek Nebamun, egy ókori egyiptomi írástudó, illetve az "írástudó és gabonaszámláló az isteni áldozatok magtárában", a karnaki Amun-templomban található, mára elveszett sírkápolnából származnak. Nebamun i. e. 1350 körül halt meg, körülbelül egy generációval Tutanhamon előtt. A kiemelkedő minőségű festmények lakomákról, mezőgazdaságról, állattenyésztésről, vadászatról és felajánlásokról készült képeket tartalmaznak. E gyönyörű festmények nemcsak azt mutatták be, hogyan akarta Nebamun, hogy emlékezzenek az életére, hanem azt is, hogy mit szeretne az életében a halál után. Az egyik polikróm sírfestmény töredék egy bankettjelenetet ábrázol, két regiszterre osztva: felső - férfiak és nők ülnek együtt, és egy álló szolgalány kíséri őket; alsó - négy zenész (kettő teljes arccal) a földön ülve látható, miközben két táncosnő szórakoztatja a vendégeket

Ismert, hogy a tánc és a zene fontos szerepet játszott az ókori egyiptomi kultúrában, és hogy a női táncosok előadásait nagyra becsülték, és művészeti formának tekintették. A női táncosnőket gyakran Hathor istennővel hozták kapcsolatba, aki a zene, a tánc és a termékenység pártfogója volt, és kecsességükről, ügyességükről és szépségükről voltak ismertek.

Egyes esetekben a táncosokat különböző hangszereken játszó zenészek kísérték, többek között hárfán, lírán, fuvolán és ütőhangszereken. A zene, a tánc és a költészet kombinációja gazdag és felidézett érzéki élményt jelentett azok számára, akik tanúi voltak ezeknek az előadásoknak.

Nézd meg Nebamun sírkápolnáját egy 3D-s interaktív animációban a British Museumban

2009-ben a British Museum új galériát nyitott az ebből a sírkápolnából származó tizenegy restaurált falrészlet bemutatására, amelyeket az ókori Egyiptomból fennmaradt legnagyobb festményeknek és a múzeum egyik legnagyobb kincsének neveztek.


Újbirodalom: Festmények Nebamun sírkápolnájából
(New Kingdom: Paintings from the Tomb-chapel of Nebamun):





A vendégek itt, mint nem egyszer a lakomákon és nyilvános ünnepségeken, nehéz parókát viselnek, amelynek tetejére zsírral kevert parfümkúpot helyeztek, amelyek feltehetően olajok, gyanták és zsír keverékéből készültek, és mirhát tartalmaztak. Hagyományosan azt feltételezik, hogy ezek a kúpok a meleg légkörben fokozatosan megolvadtak, illatosak és hűvösek maradtak, még a ruhára is rákerültek. Divat volt a parfümfolt a parókán és a ruhán.

Amikor parfümkúpot hordtak a freskókon, akkor a ruha színezésében gyakran hasonlít magára a kúpra. A ruha szoknyája fehér, míg a felső része narancssárga vagy borostyán színű. A narancssárga részen és a személy karjain néha cirkalmas vonalakat festenek, a narancssárga rész alja pedig gyakran csíkos mintázattal végződik, amely úgy tűnik, hogy belehalványul a ruha fehér részébe.

Habár ilyen kúpokat nem fedeztek fel a régészek ellenben jól ismert Nofertum (jelentése: A mindenség szépsége) akit az illatszerek isteneként szoktak említeni, általában férfiként ábrázolták, lótusz virágot visel a fején. A Piramisszövegekben úgy nevezik, hogy „a lótuszvirág, mely Ré orra előtt van”. A Napisten egyébként szintén lótuszvirágból született, kellemes illat szállt fel, és világosság áradt az isteni gyermek testéből, ő volt a teremtő, a Napisten, minden élet forrása.

Nofertumot a lótuszvirággal való kapcsolata miatt nemcsak az újjászületéssel, hanem a szépítkezéssel és a gyógyítással is összekapcsolták. A fenti lakoma képein szereplők fején nemcsak parfümkupokat hordtak, hanem alája lótuszvirágot helyeztek. Ezt látjuk Tjepu, Nebamun lányának fején is, szintén a Nebamun sírboltból, viszont az ő ruhája még tiszta fehér.



Az ókori Egyiptom kézművesei jól ismerték saját rendkívüli képességeiket és készségeiket. Ők voltak felelősek a leglenyűgözőbb műalkotások megalkotásáért, bemutatva az ókori egyiptomi civilizáció ragyogását és vonzerejét. Ezek a művészek társadalmilag elismertebbek voltak a közmunkásoknál, de ennek ellenére nevüket nem ismerjük.

A lakosság nagy tömege nem engedhette meg magának a kézművesek által készített tárgyak nagy részét. Vásárlóik elsősorban arisztokrácia vagy jómódú középosztálybeli emberek voltak, akik megengedhették maguknak szolgáltatásaikat és jó minőségű áruikat.

Az ácsok fűrészt, fejszét, vésőt, íjfúrót, fakalapácsot, vésőt használtak a tetőgerendáktól a faszobrokon át a bútorokig, a fát pedig Libanonból hozták. Kőkalapácsokkal és rézvésőkkel a szobrászok terveik szerint formálták és csiszolták a követ. A Nílus folyó iszapját a téglagyártók és fazekasok használták fel, hogy létrehozzák amire az ókori egyiptomi társadalomnak szüksége volt. A téglát úgy hozták létre, hogy a nílusi iszapot homokkal kombinálták, faformákba csapták és napon szárították. A fazekasok a fazekaskorongot használva különféle használati edényeket készítettek, amelyeket aztán vöröses festékkel bevontak, mielőtt kemencében kiégették volna. A gyöngykészítők az ékszerkészítés terén meglehetősen találékonyak voltak, hiszen köveket törtek össze, hengerelték más kövek közé, hogy formázzák és csiszolhatóvá tegyék őket, majd íjfúróval lyukat vágtak a gyöngyökbe.

Az alábbi kép felső sorában serleget és nyakravaló ékszert adnak át. Az Usekh vagy Wesekh egyfajta széles gallér vagy nyaklánc, amely az ókori egyiptomi elit képein van jelen. Istenségeket, nőket és férfiakat ábrázoltak ilyen ékszerrel, színes, aranyszálakkal átszőtt, drágakövekkel ékesített.

Látható még ahogy készül a djed, más néven djt ("oszlop") az ókori egyiptomi vallás egyik legősibb és leggyakrabban előforduló szimbóluma. Az egyiptomi hieroglifákban a stabilitást jelképező oszlopszerű szimbólum. Ptah teremtő istenhez és Oziriszhez, a túlvilág, az alvilág és a halottak egyiptomi istenéhez kötik. Általában úgy értelmezik, hogy a gerincét jelképezi. Amulettként is használták.

Hasonlóképp látjuk, ahogy párosával tyet készül (óegyiptomi: tjt), amelyet néha Ízisz csomójának vagy Ízisz övének is neveznek, egy ókori egyiptomi szimbólum, amelyet Ízisz istennővel hoztak kapcsolatba, szintén amulettként is ismert. A fenti - kézműveseket ábrázoló - kép szintén Nebamun sírboltjából származik (Norman de Garis Davies másolata). A Metropolitan Múzeum 135. termében látható.