A szecessziós piktúra védelmében

Kunffy Lajos ujságcikkéből

A

XX. század első éveiben Kunffy Lajos elkötelezett, modern festőként újságcikkben érvelt a modernirányzatok védelmében reflektálva az országgyűlésen elhangzott kirohanásra.

„…Ugyanis a közoktatásügyi tárca pénzügyi tárgyalása alkalmával Berzeviczy, mint előadó, nagyon kikelt az ún. szecessziós piktúra ellen. Én kifejtettem, hogy az országgyűlés nem illetékes fórum, hogy tudományos, vagy művészeti irányok felett bírálatot mondjon. A budget tárgyalásának csak az lehet a feladata, hogy a megfelelő eszközöket biztosítsa a tudósok és művészek munkájához, mert csak így szolgálhatják a kultúrát. Szakértők feladata megállapítani, hogy tudományos kutatások vagy új művészeti irányok helyes úton haladnak-e…”

A

Műcsarnok című szaklapban hosszasan fejtegeti, hogy:


„…Minden kornak olyan a művészete, amilyent megérdemel. A folyton változó irányok, csak karakterizálják a mai nemzedéket, amely elhagyta a régi erkölcseit, hitelveit, megnyugvást keresve az új természeti tanok, a tudomány új igazságaiban, majd kétkedve megáll és új istenek után kapkod. Lehetnek a modern művészetnek tévedései, amelyek azonban a társadalomban találják meg gyökerüket… A magyar művészek híven fogják bemutatni a jövő nemzedéknek a mait is , ha körültekintve azt látjuk, hogy mennyire hiányzik politikai, társadalmi életünkben az őszinteség, csupa képmutatás mindenütt, arra a meggyőződésre jutunk, hogy társadalmi elemeink között éppen a művészek gárdája az, amely nem tagadja meg önmagát és bátran küzd az igazságért.”

A századfordulós festői irányzatok

felváltják az elöző század stílusait

K

unffy 1894-ben Párizsban végezte a festő akadémiát. Harminc éves volt a műcsarnoki királylátogatáskor. Ott lépdelt Ferenc József mögött.

„ Amikor a harmadik jobb oldali terembe értünk, ahol az én képeimből több szerepelt, a hazatérő aratók tetszett neki és ekkor Wlassics miniszter engem is bemutatott. Illő távolságban meghajtottam magam, de a király hozzám lépett és mint egy kedves bácsi kikérdezett, hol végeztem tanulmányaimat, mely mestereknél, és elismerését fejezte ki munkám felett. Aztán a mellettem lévő képet dicsérte, de ez már nem az én munkám lévén, minthogy a király még mellettem állt, megdicsérte, mire megjegyeztem, hogy azt nem én festettem. Erre kedvesen annyit válaszolt, hogy: azért az is nagyon szép. Úgy emlékszem Poll Hugó egy pastellje volt, aki akkor még Párizsban élt. A szoborcsarnok melletti kis teremben volt Alakok a falumból című képem és itt már mint ismerős kérdezte tőlem, ezek az alakok melyik megyéből valók? Mikor a harmadik nagy termen áthaladt, ahol a breton halászok című képem függött, megjegyezte Telepynek: ez nagyon szecessziós! „

A

szecessziós nagyon rosszalló jelző volt. Az uralkodó ízlésének csak a naturalista képek feleltek meg. A leírt eseménykor már fél éve múlt, hogy megírta Kunffy az idézett reflexióját a szecesszió védelmében.

Kunffy Bretagneban

(a szimbolista festők vidékén)

A

kép a Rippl-Rónai Múzeum állandó kiállításának egyik kiemelkedő darabja Kaposváron. 1898 nyarán készült Franciaországban a bretagne-i tengerparti Beg Meil faluban. Malonyay Dezső, a Budapesti Hírlap párizsi tudósítója irányította oda Kunffyt. Ismét a művészt idézzük.

„ Először éltem a nagy, nyílt tenger mellett és rendkívül inspirált folyton változó hangulataival. Kezdetnek egy breton lánykát festettem, amely kép egy Nemzeti Szalonbeli kiállításomból elveszett. Jelentősebb munkám egy breton házaspár életnagyságú megfestése volt, a lenyugvó nap fényében, a tenger előtt térdelve, imára kulcsolt kezekkel, várva a hazatérő halásztársaikat. ….Sok tanulmányt f estettem hozzá mielőtt a nagy képhez hozzáfogtam. Aztán kisebb hangulatokat festettem a tengerről, melyeket a Nemzeti Szalonban állítottam ki. Ezekről Rózsa Miklós azt írta a Pesti Hírlapban: A művész olyan hangulatokat lesett el a tengerről, melyeket még nem festett el előle senki.

Bretagne-ban nemcsak a tenger hatalmassága gyakorolt rám nagy benyomást, hanem a nép is. A férfiak széles karimájú, bársony szalaggal díszített kalapjukkal, amely hátul hosszan lelógott és fekete ruhájukkal, amelyeken szintén bársony díszítések voltak és a nők, földig érő, ugyancsak fekete, barna vagy sötétkék szoknyájukkal, fehér főkötőjükkel, amely helységenként változott, szinte apáca benyomást keltve, tették a festői hatást.

Egy tárcámban, melyet a Pesti Naplónak küldtem onnan, a tenger papjainak és papnőinek neveztem őket. Életük a tenger körül forgott, ennek a nagyhatalomnak a szolgálatában. Sokan áldozatul estek évente a nagy viharoknak. Feltűnően sok özvegy asszony volt, akiknek férje a tengerrel való küzdelem áldozata lett….A nép vallásosságát bizonyára nagyon fokozta a tengerrel folytatott küzdelme….Késő őszig lekötöttek munkáim és mikor a nagy viharokat jelezték, elutaztam a Bretagne legszélsőbb pontjáig, Penmarch-ig, hogy ott az igazi nagy viharokról benyomást nyerjek. A szél olyan erős volt ott időnként, hogy nem lehetett állva maradni, hasra kellett feküdni. „

(Valamennyi képre kattintva, azok nagyíthatók - lásd így a hozzájuk tartozó feliratot is)

A Mendlik - pár a tengerparton

bretagne-i népviseletben

K

unffy a Bretagne-i tengerparton című képének születési körülményeiről tanítványának, Z.Soós István festőművésznek is mesélt.

„Tudod Pistám, - ez a festmény még Hollandiában készült, ott hármasban kimentünk a sima tengerpartra beszélgetve, sétálva. Ott jutott ez a festményem az eszembe, - hogy mint nászajándékot festem meg. A Mendlik - pár nem sejtette, miért is akarom őket a tengerparton ábrázolni. Néhányszor ott megfigyeltem őket, s mint vallásos házaspárt, imára készen terveztem meg.”

K

unffy tehát nem a halászok közül választott modelleket, hanem egy festőkollégáját, Mendlik Oszkárt/1871-1963/ és kedvesét pózoltatta. A holland Júlia Myness szobrászművészt térdeltette le a tengerparti homokra bretagne-i népviseletben. Több kisebb - nagyobb festményvázlat, fejtanulmány maradt fenn a kép előmunkálatairól. Mendlik Oszkár specializálódott a tenger hullámainak festésére. Keresletet elégített ki a tengernél üdülő műgyűjtők körében. A művész -pár három évvel később kötött házasságot, s az esküvőn Kunffy volt a násznagy. Hollandiában telepedtek le. Talán egy kisebb változatú képet kaptak nászajándékba.

A

franciás hatású szecessziós mester mű a kellemetlen műcsarnoki emlék miatt nem tartozott alkotója kedvencei közé. Olyan mély benyomást gyakorolt érzékeny lelkére a császár véleménye, hogy inkább elsüllyesztette legszebb művét. Nem állította ki a Salon d’ Automne-ban, pedig az 1903-as alapításától volt zsűri mentes tagja. Nem szerepeltette 1913-ban a párizsi gyűjteményes kiállításán, a Galeries Georges Petit- ben, pedig az volt az utolsó esély, hogy felfigyeljenek a mű jelentőségére. A kép nem volt ott Kunffy 1924-ben Budapesten a Nemzeti Szalonban rendezett, nagy önálló kiállításán sem. Nincs is több hasonló dekoratív felfogású olajfestménye. Pasztelljei között találunk a feleségéről és fiáról szecessziós alkotásokat.

... a tenger vizének kékje

meg a homok sárga és lilás szine...

K

unffy művészete a Nagybányai Iskola vonulatában foglal helyet. Ha nem hallgat Ferenc Józsefre és folytatja az ígéretes kezdést, jobban ismernénk a nevét. Gyönyörű képhez visszatérve, a tenger vizének kékje egységes háttérként szolgál a bretagne-i öltözetű, merészen sötét sziluettben ábrázolt emberpárnak. A homok sárgaságát lilás színű lazúr teszi az egész kép színvilágával harmonizálóvá. Ez a mű a Nabis festőinek körében volna otthon. Keletkezése idején Rippl-Rónai már több éve a csoport tagja. A két festő Kaposvárról ismerte egymást. Párizsban szövődött közöttük életre szóló barátság. Lehetséges, hogy Rippl- Rónai keltette fel Kunffy figyelmét Maurice Denis szimbolizmusára, amely kiérződik A bretagne-i tengerparton című képből.

A

férfi és a nő egymással párhuzamos arcéle rendíthetetlen összetartozást fejez ki. A horizonton nyugvó, komoly tekintetük azonos állásba merevedik. - Az élet és halál kérdését fürkészik. – Ki tér vissza a tenger felől? Kit nyel el örökre a messzeség? – Gyötrő aggodalom, örök várakozás. A fiatal férfi kalapját levéve fél térden áll. Társa imára kulcsolja kezeit. A lélek súlyát jelző feketéken, barnákon, bódító kékeslilákon könnyedén felülkerekedik a fehér főkötő. A gallérral együttesen sorsszerű jelentőséget sugall. Bizonyos „áthallást” kelt azzal, hogy apáca főkötőre hasonlít. A különös női fejdísz Kunffy Lajos képének világában átlényegül a népviseletből a reménység hitének misztikus vallási kellékévé.

A

méltatlanul mellőzött képet Kunffy Lajos az öccsének, a tolnai földbirtokos Kunffy Károlynak ajándékozta. A fácánkerti kastélyból a második világháborús viszontagságok után vásárlással jutott a kép a Rippl-Rónai Múzeum tulajdonába 1974-ben.