Szecessziós magazin
Szecessziós magazin

S

PIEGEL FRIGYES, (Pest, 1866. ápr. 24. – Budapest, 1933. febr. 26.): a szecesszió képviselője. Mint építész és iparművész is szorosan a nemzetközi élvonalban volt, jól ismerte az Art Nouveau modern törekvéseit. 1896-ban tervezi meg az első magyar szecessziós lakóépületet, a Lindenbaum házat. Az épitészeti vonatkozások előtt, érdemes röviden megtekinteni a korban közvetlen előtte megjelent, általa ismert (vagy amit ismerhetett) modern műveket.

M

indjárt előre el kell mondanunk, hogy modern szót, úgy értjük, ahogy Spiegel Frigyes, vagyis a XIX század második felének stílusait követő, az új századnak megfelelő és ahhoz kialakítandó új művészi formanyelvet. A XIX század építészei ugyanis már "végigpróbálták az összes históriai stílusokat; az antiktól a reneszánszig, a barokktól az empire-ig, vagy úgy, hogy meglevő épületeket egyszerűen lemásoltak, vagy pedig, hogy az illető stílusok szelleméhez szigorúan alkalmazkodva, igyekeztek bizonyos módosított formákat találni." (Spiegel Frigyes: Modern diszítő művészet az építészetben, Magyar Iparművészet 1897, 2.szám)

M

árpedig az ipari forradalom századának eredményei láttán, az épp kövekező új évszázadhoz az építészek új stílust akartak, a technikai és művészi haladást tükrözőt. "Mozog és forrong az egész művészvilág. Egy egész évszázadnak meddőségét és ürességét kell pótolni; meg kell teremteni a legnagyobb haladás századának specifikus művészetét. Alig pár éve annak, hogy Angolországban megfújták a dekoratív művészetek újjászületésének harsonáját és ma már visszhangzik attól az egész világ és sorompóba állnak korunk legkiválóbb művészei, hogy diadalra vigyék az új eszméket." (idézet u.o.)
    

E

rre az új stílusra Angliában ekkor a modern style elnevezés volt használatos, és a XIX században nálunk a közvetlen bécsi befolyás mellett Anglia volt a példakép. Felvilágosult személyiségeink, művészeink látogatták, Széchenyi Istvántól Lechner Ödönig és Zsolnay Miklósig, megfigyelni és elhozni a kultúra és technika vívmányait. Így honosodott meg nálunk is a modern stílus elnevezés.

A

z említett új stílus egységes európai mozgalma országonként más néven és formában jelentkezett, ahogy az ismerős szavak, a francia és belga Art Nouveau, a bécsi Sezession, a német Jugendstil utalnak erre. Így a modern stílus szót használva egyben a monarchiától való óhajtott függetlenségünket is kifejezték a magyar művészek. Hogy a stílus mai magyar nevének eredetét tovább kutassuk, azt kell látnunk, hogy a az 1900-as években a modern és szecessziós nevek is egyaránt használatosak voltak, de később a modern szót kisajátította magának a XX század, a ma is elfogadott jelentésével. Igy lett a stílus neve nálunk: magyar szecesszió, jóllehet több iránya alakult ki már a századfordulón az országon belül is.

L

egelőször az iparművészetben jelentkezett ez a modern dekoráció. Arabeszk vonalakkal körberajzolt növényi és állati figurák voltak ezek, természetközeli ábrázolásban, de nem fénykép-, hanem inkább jelképszerűen stilizálva, bőséges színezésben.

              

            


E

gyébként a XIX század első nagy iparművész újítói, Angliában William Morris, Amerikában Louis Comfort Tiffany már több mint egy évtizede a modern stílushoz közelálló új formákat honosítottak meg. Alább két képpel illusztráljuk őket, egyben bemutatva, hogy - többek közt - a keleti jellegű iparművészet volt egyik inspirációs forrásuk .

         

                 


A

festészetben is láthatjuk ugyanezt. Az impresszionizmusra, a "szemnek mindent" előző irányzatára, amikor minden kis fényfoltot visszaadtak a festők, a szimbolista festészet azzal válaszolt, hogy visszatért a többnyire vonallal körbezárt, nagyobb felületek használatához, de most már erőteljes színezéssel (a tárgyak színeit festették meg, de nem ahogy látjuk, hanem ahogy tudjuk, ahogy érezük őket). Mindezzel a szimbolista festők, és a hozzájuk közel álló u.n. nabik (azaz próféták) akikhez Rippl-Rónai is hozzá tartozott, a gondolatok és rejtettebb érzések kifejezésére törekedtek.

Ú

gy az iparművészek mint a festők, a megfelelő formákat a keleti művészetekben vélték felfedezni, ahol a pillanatnyi fényhatások nem voltak jelen, annál inkább a formák saját, inkább tudott mint látott színe érvényesült, nem beszélve a lineáris perspektíva hiányáról, amit a modern festők a századvégén már az elöző korokhoz (a reneszánsztól indulva XIX sz. közepéig) kötöttek.

H

ogyan ír minderről Spiegel, az sok más magyar műkritikustól eltérően (ebből az időből természetesen) a tisztánlátását tanusítja: " Amaz a szabad levegő festését, a lég perspektíváját, a mozgásban levő tárgyak ábrázolását, emez pedig a lüktető élet dekoratív visszaadását tanulta meg tőle. A természet behatóbb tanulmányozása száz meg száz új motívumot nyújtott a dekoratív művésznek, a ki ezáltal a feldolgozandó anyagnak körét bővítette; a stilizálásnak egy egész új nemét állapította meg"


         

                      


F

entebb egy impresszionista kép illusztráció mellett egy japán metszetet mutatunk be, majd a szimbolista Maurice Denis, valamint Rippl-Rónai és Paul Ranson, a nabi csoporthoz tartozó festők alkotásait, amelyek jellemző módon itt mind iparművészeti munkák. Ez a modern mozgalom fontos jellegzetessége volt, hogy az iparművészetet egyenrangúnak tekintették a festészettel és építészettel, sőt együtt kellett valamennyinek egy összművészeti térben (épület és lakásbelső) harmonikusan megjelenniök. Rippl-Rónai ezt így fogalmazza meg:
"Ezekben az években a művészek a preraffaeliták példájára mind iparművészettel is foglalkoztak." (Rippl-Rónai József, Visszaemlékezések, 1910).


H

ogy mindezt Spiegel Frigyes jól látta már akkor, ugyanebből az irásából kiderül: "És valóban, az új művészet tényleg ezen elvek megvalósítására törekszik, és hogy mily fényes eredménynyel, azt mutatják az „Art Nouveau" intézményei, a párisi szalonok és angol „Arts and Crafts" kiállítások, hol az összes művészetek együttes működése által a legbámulatosabb művészi kompozíciók látnak napvilágot. Csodálatos, hogy a művészetek eme nemes versenyében az építészet eddig nem, vagy csak igen csekély mértékben vett részt, pedig az volna hivatva vezérszerepre, mert megteremti a keretet, melyben a többi művészet érvényesülhet."

A

z építészeti dekoráció szerepe a társadalmi reprezentációban igen fontos volt még a század végén is. Formailag készülhetett az elismert és már bevált u.n. historikus stílusokban, vagy ekletikus módon, ami a különböző stílusú elemek harmonikus kombinációja volt. De talán ez nem annyira a gazdagság bemutatása végett történt, pazarlás akkor kizárva, hanem mint a hagyományok, az állandóság, a régiek sikereinek követése céljából. A frissen meggazdagodott polgár egy historikus épülettel akart alkotni magának történelmi múltat. Igy az épület tervének elbirálásakor sokat számított a homlokzaton megvalósított stílusazonosság. Egyébként az épület homlokzata készülhetett szinte bármely stílusban, az épitésznek, az építőmesternek értenie kellett valamennyihez, nem keverni össze pl. az olasz reneszánszt a franciával, ha ez volt az igény, vagy újat kellett kombinálni, ha ezt kérték.

V

alamennyiben (a bérházakra utalunk itt leginkább) az épület főbb részeit a vizszintes párkányok és a függőleges pillérek, ritkábban oszlopok határozták meg (pl. erkélyek tartóoszlopaiként). Itt jegyzi meg Spiegel helyesen, hogy ezek már kevésbé tektonikus épülettartó elemek, többé nem kőből vannak, hanem kőutánzó olcsóbb anyagokból, szerepük inkább a dekoráció. De ha viszont dekoráció, akkor válasszunk a gipszhez, a kerámiához jobban találó diszitőelemeket az iparművészet területéről, éspedig mindjárt a modern stílusból merítve, a századvégi modern emberhez közelállót.

         




E

bben látjuk Spiegel eredetiségét, ahogy a magyar viszonyoknak megfelelő, egyben olcsóbb anyagot, a modern formákkal egyesíti, a vakolatban és gipszben előszőr valóra váltva amit irásban már kezdtek mások is megfogalmazni, éspedig a régi, sokat ismételt dekoráció típusok felváltása az új kor szellemében, az anyagok saját szépségének hangsúlyozásával. "Ne ámítsuk önmagunkat és a világot, a mikor téglából és gipszből követ vagy fát, puhafából keményet, olajfestékből márványt csinálunk, hanem maradjunk meg, ha nem telik nemesebbre, az egyszerűbb anyagnál és igyekezzünk az annak megfelelő művészi formákat megtalálni." (Spiegel Frigyes: Modern diszítő művészet az építészetben, Magyar Iparművészet 1897, 2.szám)

    

    


E

z az utóbbi mondat már a XX századi, sőt mind a mai napi érvényben lévő, modern építészeti filozófiát tükrözi, hogy az anyagokhoz, az új anyagokhoz pedig feltétlen keressük meg a megfelelő formákat. Ha a mi jelen építészetünk is új formákat teremt pl. a belsőépítészetben, azt többnyire az újonnan előállított anyagokkal és eljárásokkal teszi. De minden elméleti megállapításon túl, Spiegel érdeme, hogy ezt a vakolat és gipsz terén (talán elsőként, de biztos elsők közt a világon) a modern stílusban megvalósította. A homlokzat dekorációja ezzel elszakadt az évszázados szokásoktól, utat nyított a szélesebb egyéni szabadság, az ötletes fantázia irányába. Egy-két éven belül már hasonlóan gondolkodnak és alkotnak Európa-szerte.


S

zínes minták használata a homlokzaton ha ritkábban is, de ismert volt már előbbi stílusok esetében is. Neoreneszánsz épületeknél látható, ahol a nyugodt vizszintes tagolás az uralkodó, hogy a függőleges pillérek helyét, a viszonylag színes ornamentika tölti ki.


         


S

piegel Frigyes egyébként nem szerette a reneszánsz stílust. A Lindenbaum ház rendkivűl egyszerű homlokzatán sem párkány sem pillér nem látható. A színek tobzódása annál inkább, amire építészünk különösen bűszke volt: "Végül még egyet jegyzek meg és ez talán a legfontosabb: azt, hogy a homlokzatok színesek. Talán nem kell magyaráznom, hogy miért? Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt. Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják."


    


V

éleményem szerint a Lindenbaum ház sem a magyar irodalomban és nemzetközileg sem kapta meg a méltó elismerést. Hogy Spiegel nem tartozna a legnagyobb építészeink közé.., hogy végül minden dekoráció sorsa nemsokára (durván kifejezve) a kiátkozás lett.., hogy Spiegel nem értette meg a szecesszió lényegét.., hogy az épület belsejében nem hozott újításokat... Nos az épület 1897 ben épült és nem a XX század első évtizedében. Az első szecessziós budapesti lakóépület alkotója előtt nem lebegtek előző mesterek példái. Spiegel irásai bizonyitják, tisztán látta a korát, épületét tudatosan alakította így ki, meggyőződve, hogy egyszerűbb anyagokkal, rangos dekorációval, a művészet mindenki számára elérhető lesz, demokratikus módon és nem csak a kiváltságosoké. Nem is a mindenáron való változtatást követte, hanem a XIX század közepétől a kritikusok által sokáig hiába szorgalmazott új építészeti stílust alkotta meg ebben az épületben. Lecserélte a tartófunkcióit elvesztett falpilléreket és párkányokat a nem kevésbé mutatós elemekre. Ezek a dekoratív elemek - és ez már egy másik cikkünk témája - az akkor ismert hitvilágban, de a magyar népi jelképeinkben is ismerős tartalmakat mutatnak be, a múltat ilyenformán tisztelve meg.

I

llene nálunk nagyobb büszkeséggel vállalni őt és e házat. Nem beszélve a másik épületről, a ikertestvérről, az Izabella utca 96. sz. alattiról. Mert ha a Lindenbaum házak Párizsban készültek volna...



O

tto Wagner egy évvel később tervezi meg a Majolika házat. A bécsiek e büszkesége az 1898-1899 években épült fel. Akárcsak Spiegel Lindenbaum háza ez is lapos felületű, ablakai szigurúan téglalap alakúak, mégis a szecessziós stílus kiváló példája a homlokzat dekorációja révén (említsük meg viszont, hogy Wagner több belső szerkezeti és kényelmi újítást is bevezet, az épület ugyanis gazdagabb társadalmi rétegnek készült).

H

omlokzati díszítésének alapja az időjárásálló majolika csempe, mintái láttán a müncheni Jugend folyóirat egyik borítólapját is mellékeljük, ebből a korból. A homlokzati díszítés tervezésében egyébként nagy szerepe volt Joseph Maria Olbrichnak, a bécsi szecessziós csoport egyik alapítótagjának, akivel Wagner már régebb is együtt dolgozott.


B

udapesten a malter és gipsz a modern ornamentáció szellemében jelentkezik, Bécsben pedig a csempe, mint egy kevésbé megszokott homlokzati anyag, a neki megfelelő szecessziós díszítéssel szerepel az épület frontján. Akárcsak a Spiegel féle ház esetében a díszítés itt is szabadon választott, a dekoráció kevésbé kapcsolódik az épülethez. Amig viszont a Lindenbaum ház esetében a frízek, a szalagdíszek a hagyományos párkányt még helyettesítik, a virágdíszek az ablakokat keretezik, itt Bécsben ez már nincs így, a dekoráció még inkább függetlenedik a homlokzattól, a virágmintás burkolatot mintegy tapétaként, függönyszerűen borítják az egyébként szigorú felületre.

E

zután pedig a fenti gondolatmenetet folytatva logikusnak tünik, hogy közel az idő, nemsokára megszületik egy épülettől teljesen idegen dekoráció is, csak úgy polgárpukkasztásképp is akár, majd a dekoráció "elhagyja" az épületeket, és a sík felületekkel kell majd sokáig beérnünk. Úgy a szecessziós mint a historikus stílusokat radikálisan az első világháború vitte el. De akkor, a XIX sz. végén, ez még kevésbé volt előrelátható, habár párhuzamosan jelentek már meg vélemények dekorációmentes puszta funkciót követelve a homlokzatokon, de még mindig, úgymond az ornamens volt az úr, a építészeti dekorációbőség a csúcspontját egy év múlva, az 1900-as párizsi világkiállításon érte el. A virágos, naturalistább Art Nouveau robbanás lanyhulása csak 1905 után következett be, amikor már nem annyira a stílus foglalkoztatta az építészeket, mint technikai témák, új anyagok, új szerkezetek alkalmazása, a nekik megfelelő forma, valamint a társadalmi, higiéniai, kényelmi szempontok.




M

ár 1897-98 ban alkalom nyílik, hogy egy épülettől teljesen független homlokzatdísz elkészüljön. Münchenben egy fotóstúdió (déli falán nem lehetett ugyanis ablak) homlokzatára August Endell tett fel egy lendületes sárkánydíszt ami egyesítette a germán és keleti ornamentika fantasztikumát. Lett is vita e stílusképtelenség körül, de az biztos, hogy nem lehetett nem észrevenni. E díszítés többé már nem az építmény kiegészítője, hanem itt az építmény válik az ornamens hátterévé. Az alkotás, a maga idejében akár a Jugendstil (a német szecesszió) kiáltványaként is szerepelhetett volna. Tudjuk, hogy Endell időnként újrafestette a ház külső ornamensét, más-más színt használva, lentebb ezt próbáltuk meg illusztrálni:

         


    


N

egyven év múlva, 1937-ben a müncheni polgármester elrendelte, hogy ezt a dekorációt semmisítsék meg, mivel zavarja az utca többi részét. Ez meg is történt, éspedig a német művészet napján. Egyébként ugyanebben évben kiállítást rendeztek Berlinben, a nácik által "elfajzott művészet" jelleggel megbélyegzett 16 ezer műalkotás bemutatására, amiket azután szintén megsemmisítettek. A fennmaradó épületet, a benne levő dekorációval együtt, később a szövetséges légierőnek 1944-ben sikerült - ha akaratlanul is - elpusztítani.


B

efejezésképp annyival tartozunk még hogy bemutassuk, Spiegel Frigyes következő épületét, 1897-ből, és annak homlokzati dekorációját. Ez az épület sokkal nagyobb, három udvaros és két utcára néző a Nyugati pályaudvar közelében. A megrendelő volt-e szigorúbb vagy más volt-e az oka, hogy kissé konzervatívabbra sikerült. Az Izabella utca 94. sz. ház iparművészeti jellegű dekorációhoz képest itt a tartalom hivatalosabb, megjelenik a Kereskedelem és az Ipar allegorikus képe is. Ugyanakkor a klasszikusabb építészeti díszekből is merít. Ennek ellenére a homlokzat egységes marad. Ami ma nagyon hiányzik a valós megítéléséhez, az a díszítés színe, amit a felújítások nem hagytak meg.

         


    


    


A

z 1902-ös évben Spiegel cikket ír a Művészet folyóiratban, amiben a dekorációt már csak másodlagosnak tartja. Ezzel osztja az időközben megerősödött funkcionalista építészek véleményét, mondhatni az élvonalból. Idézünk a cikkből:



A

"modern stílus eddig csak kárára volt építészetünknek, mert csak külsőségei hódítottak. Csak ornamensét sajátították el belőle, azt is helytelenül. A modern stílus lényege nem a díszítmény, sőt ellenkezőleg, a mozgalom vezető elméi mindinkább kezdenek a díszítmény lenyűgöző hatása alól teljesen felszabadulni. Ők ma is buzgón követik az egyszerű és helyes elvet: keresik a teljes igazságot, épp úgy az elrendezésben, mint az anyagkezelésben, azután a logikus szerkezet és fölépítés által elért esztétikus hatást. Ezek a modern háznak legkiválóbb ismertetői.

Mikor hódítanak majd nálunk is ezek a szép és egyszerű igazságok ? Talán csak nagyon sokára. Egyelőre még az alapföltételek is hiányzanak. De ha építészeink képzettebb része magáévá fogja tenni a modern mozgalom valódi vezérelveit, és zárt sorban, lelkesedéssel küzd a ferdeségek ellen, akkor a siker el nem maradhat és nekünk is lesz életünket, korunkat híven jellemző egyéni és igazán budapesti stílusunk."
(Művészet, szerkeszti Lyka Károly, 1902, Első évfolyam, Második szám)



A

magyar szecessziónak viszont még jó évei voltak hátra. A nemzetközi Art Nouveaut követő építészek (Vidor Emil, Körössy Albert,stb.), a nemzetiek (Lechner Ödön, Lajta Béla, Maróti Géza, Jakab Dezső, Komor Marcell,stb.) és az u.n. "Fiatalok" népies irányzata (Kós Károly, Zrumetzky Dezső, stb.) legjobb műveiket hozzák létre az új század elején.