Szecessziós magazin
Szecessziós magazin

R

ippl-Rónai ezt a képet pont-aveni útja alkalmából festette, nagy pártfogója, Munkácsy Mihály stílusához közeli stílusban, aki Rippl első párizsi éveiben felajánlotta számára a műtermét, sőt asztalához is meghívta! Talán Munkácsy ajánlatára ment 1889-ben Pont-Avenbe, vagy az ottani festőiskolákra volt kíváncsi, vagy egyszerűen témát keresett e festők által sokat látogatott városkában? Tény, hogy Gauguin is ott tartózkodott, a helybéliek "primitívnek" nevezett festői közt, de az úgynevezett "bitumenes iskolából" is sokan voltak ott, ahova Rippl is tartozott ekkor.

H

ogy mit látott ezekből nem tudjuk. Fordulat e fenti képen nem történt ami az ecsetkezelést illeti, de hogy szívében, eszében történt-e, erről nem írt később sem csak ennyit: "Ebben az időben jártak és dolgoztak Pont-Avenben Gauguin és a furcsa hollandus festő, kinek neve azonban csak 1900 után került forgalomba: Van Gogh. " Tény, hogy két év múlva már saját stílusában megszületik az "Ágyban felvő nő". Időben két év, de festésben? festészetben száz. A látható valóság részleteit már nem festi le, csak ami fontos, de nem a szemnek, hanem a szívnek és az észnek. Érzéseit amelyeket a magába forduló, talán beteg nő iránt érez a jó rajzos könnyed vonalai adják vissza. Már nincs tárgyiasság, nincs térbeliség. Néhány vonal, a fehér és sötétbarna foltok ritmusa kell mindent kifejezzen és mindent titokban is tartson.

E

z a stílus sajátja volt ugyan, de sok közös volt benne a Nabi csoport festőinek, Rippl jóbarátainak módszereiből, akikkel összejárt. Hogyan és milyen céllal jött létre ez a csoport, kis kitérőt igényel itt az olvasótól. A kor festőinek élvonala ugyanis, ekkor az impresszionizmussal ellentétesen gondolkozott és festett. Mit látunk technikailag a mindvégig impresszionistának megmaradó Monet, e fényben ragyogó, gyönyörű képén? Nincsenek körvonalak (a természetben valóban kevés a határozott körvonal), bőven látjuk viszont a fény és árnyék kicsiny foltjainak csillogását. Nagy színfoltok sincsenek, ehelyett színes ecsetvonások forgatagát élvezzük, minden kis felület más-más színben ragyog. Elég, ha a felhőre pillantunk, ez az impresszionista festés típusa. Nem egy kontúrral kitöltött felhő, mert ehhez hasonlót is tudna a festő vagy rajzoló, és persze van is ilyen a természetben. Ez viszont sok kis részből áll, akár a rét, akár a szoknya.

A

XIX. század vége felé a festők már mindezt az elmúlt korokhoz kötötték. A szemnek való festés helyett az érzések, a gondolatok váltak a festmény témájává. A műszaki és tudományos haladás úgy tűnt meghódítja a külső világot, de a művészek a lélek meg nem hódított mélységeit kutatták. Felfedezni vélték, hogy különböző művészeti ágakban és különböző időkben is, a színekkel és formákkal hasonló érzéseket, eszméket fejeztek ki. Lennie kell tehát egy vizuális nyelvnek. "Azt tartották, hogy minden emberi gondolatnak van egy plasztikus, dekoratív egyenértéke, egy szép megfelelője" (Maurice Denis). Mi több, e plasztikus kifejezés kevéssé elmondható szavakkal, sok gondolat csak képpel, szimbólumokkal kifejezhető, az értelem számára inkább titokzatos, mint egyértelmű. Ennek kifejezésére és az impresszionizmus ellenében is, az új festési technikát, az ekkor Európát elözönlő keleti metszetekben találták meg, ahol a perspektíva, ahogy nálunk a reneszánsztól ismeretes, nem létezett, a sík felületek és az egyenletesebb színfoltokat elhatároló körvonalak uralkodtak, a képek témája pedig elvontabb eszmeiségű volt. Rippl így ír ezekről az importált keleti metszetekről emlékezéseiben: "...én és környezetem sokat tudtunk azoknak kevés, de mindig helyükön levő vonalaikból kiolvasni"

A

pont-aveni festőknek egyébként már nagyobb hírük volt ekkor, 1888-ban a Függetlenek Szalonjában állítottak ki, 1889-ben pedig a világkiállítás alkalmából, annak területén is rendeztek kiállítást a Volpini kávéházban. Itt Paul Gauguin 17, Émile Bernard 23 képpel szerepelt. A következőkben Bernard az, akiről beszélnünk kell, mint aki Gauguin stílusára erős hatással lehetett. Annyi biztos, hogy ekkor mindketten a körvonalakkal elhatárolt szinfoltok technikáját használták, amit cloissonizmusnak (Edouard Dujardin szimbolista költő a zománcművészet fémvonalakkal határolt színrekeszeinek nevéből), vagy szintetizmusnak (Gauguin) neveztek.

D

ujardin e festői technikát Louis Anquetinnak tulajdonítja, aki egyébként szintén részt vett a fenti kiállításon. Anquetin és Bernard jól ismerték egymást, útóbbi Pont-Avenben is festett ilyen módon, és ez Gauguin csodálatát is kivívta, már csak azért is, mert Gauguin is foglalkozott kerámiával, igy a zománcművészet közel állt hozzá. Itt jobboldalt egy Cloisonne edény látható a Ming dinasztia idejéből, a mintákat sárga körvonallal keretezték. Lentebb pedig először Anquetin 1887-es képét láthatjuk a párizsi Clichy sugárútról. A kép különlegessége, hogy témáját, és a világítás módját Van Gogh is felhasználta az Éjjeli kávézó (1888) című ismert festményén.





J

obbra fent Bernard körvonalas képe a breton parasztasszonyokról, amely gyakori tematika festményeiben. Lent, a baloldali képe Van Gogh-hoz is eljutott, akivel szoros kapcsolatban állt és aki egy vízfestmény másolatot készített róla, mint látható, melegebb színekben. Hogy egymás témáit is felhasználták, hogy egymás hatását, főleg Gauguinét büszkén felvállalták, azt jelenti, a művészi fejlődés közös munka volt számukra, nem plagizálásként fogták fel. Természetesen mindenki a maga egyénisége szerint fűszerezte alkotásait. Ezért mi is ezt hangsúlyoznánk, hisz Rippl-Rónai is ennek a modern, art nouveauhoz legközelebb álló stíluscsoportnak volt tagja.





V

égül a breton asszonyok témájában Gauguin remekelt alább látható képével. A pont-aveni periódusában alakult ki saját stílusa és még 1888-ban elkészült híres képe a "Látomás prédikáció után: Jákob harca az angyallal" finoman körvonalazott egységes színfelületekkel, a színek gyönyörű harmóniájával. Gauguin bizonyítja itt, amit akkortájt fedezett fel magában, hogy vonzódik és különlegesen ért is a színekhez.

G

auguin, társaihoz hasonlóan felismerte, hogy vannak szokások, hitek, jelképek amelyeket a technikai urbánus civilizáció a városokból kisöpör, amelyeket csak a vidék lakossága tart még életben. Ezért is határozta el, hogy elhagyja Párizst egy kis bretagne-i falu, Pont-Aven kedvéért. A határozott körvonalakkal, azon belül szinte csak egyetlen színnel - a dekorativitáson kivül - az a szándéka valósult meg, hogy az ábrázolt alakokhoz, eseményekhez időtálló formákat, konstans színeket társítson, ellentétben az impresszionizmussal, ami a pillanatot adta vissza. Az itt látható képén a bretagne-i asszonyok a helybeli hitet és szokásokat jelképezik, a háttérben a bibliai jelenet a keresztény hagyományokat, az átlósan festett fa pedig a távol-keleti festés stílusában egy harmadik jelképrendszert hoz. A használt formák és szimbólumok egy első jelentésükön túl, mint minden festői remekműben, újabb érzéseket, gondolatokat is tudnak kelteni, más-más időpontban, vagy épp korszakban, amit a néző hozzáadhat a kép megtekintésekor.

N

os, hogy mindezeket az eseményeket, festményeket mennyire ismerte Rippl-Rónai az nem tudható, de tény, hogy az 1888-as festői revolúciók éve után, 1889-ben, a világkiállítás évében Pont-Avenbe ment. Valószínű, hogy a festői újításokat nem ekkor, hanem kissé később, a Nabi csoporton keresztül ismerte meg, amikor a festészet élvonalában ő is e baráti festőtársaság tagjaként vett részt tevékenységükben. Lássuk tehát, hogy a Gauguin és Bernard által kidolgozott festői technika, hogyan lett útmutató a Nabi csoport prófétainak palettáján. Gauguin tanításait Paul Sérusier, az első Nabi (Próféta), a csoport alapítója vitte a Julian Akadémiára 1888-ban, elsajátítva stílusát, elkészítve Gauguin útmutatása nyomán a mellékelt képet, a Talizmánt, ahol egy fa, egy ösvény színét bátran és egységesen zöldre, sárgára, vörösre, az árnyékot kékre festette. A csoporthoz tartozott még a Julian festőakadémián megismert Pierre Bonnard, Edouard Vuillard, valamint Ker-Xavier Roussel, Paul Ranson és Félix Vallotton. Rippl-Rónai csak később csatlakozott hozzájuk, miután képeivel kivívta elismerésüket.

P

ierre Bonnardtól itt egy plakátot mellékelünk. Hogy ezt választottuk, annak egyik oka, hogy láthatóan erősen körvonalas, art nouveau stílust használ, másik pedig az, hogy ebben az időben a Nabi csoport több tagja is nagyra értékelte és gyakorolta az alkalmazott művészeteket, így a plakát készítés komoly művészi tevékenységgé lett. Rippl-Rónai például nemsokára könyvillusztrációt készít. Bonnardról akit társai Japán Nabinak neveztek, Rippl portrét készített barátsága jeléül, minthogy gyakran járt hozzá látogatóba, így gyakran találkoztak. Emlékezéseiben erről a plakátról írja: 'Bonnard "Pezsgős asszonya" (citromsárga papiros, fekete naiv vonalakkal) a legszebbek közül való, melyek a plakátművészet terén egyáltalán készültek.' Következő itt illusztrált Nabi festő, akinek műhelyében Rippl többször is tartózkodott Édouard Vuillard. Rippl ezt írja: Vuillard és Bonnard különben - akárcsak Monet és Sisley - egymás nélkül alig fejlődtek volna ki: egymásra nagy szükségük volt. Vuillard művészete akkor volt legérdekesebb, mikor fekete-szürke-vörös-barna kis képeivel jelentkezett. És pont ezekre egy példa a lenti kép, aminek témája - ágyban fekvő nő - Vuillardnál és Rippl-Rónainál is megtalálható.

I

tt megint csak azt kell hangsúlyoznunk, hogy Vuillard képei ebben a témában lehet, hogy hamarabb készültek, de szoros barátságuk okán nem volt köztük szakmai versengés. A két kép közt sok a hasonlóság, de stílusukban sok eltérés is megfigyelhető. Vuillard itt ugyan nem húz körvonalakat, de egyöntetű színezetű foltokkal fest, akár a társai és Rippl is. Mindkét kép csökkentett színhatású, sok szürkével kevert színt láthatunk (ez egyébként a Nabik által tisztelt másik klasszikus előd, Pierre Puvis de Chavannes hatása) de a felvitel technikája más, Vuillard vastagon viszi fel a festéket, Rippl kevesebb festékanyagot passzíroz bele a vászonba, mintegy pasztell benyomását keltve. Amíg Vuillard kompozíciója inkább vízszintes, Ripplé átlós. Mindkét térhatás csökkentett, a felépítés síkszerű, mégis másképp oldották azt meg. Egyébként az "Ágyban fekvő nő" Rippl első modern stílusban festett gyöngyszeme, a Nabik közös kiállításán is megjelent. Emlékezéseiben így ír e periódusról és a képről:

"M

ár 1888-ban megfordultam Bretagne-ban. ..A Vuillard-Denis társaság még a Julien iskolába járt s tagjai csak 4-5 év múlva mutatkoztak kollektíve Barc de Boutvillenél és a Revue Blanche-ban... Csináltam többek közt egy "Ágyban fekvő nő" című képet: puffadt női alak párnák között, az ágy mellett álló szekrényen egy gyertyatartó s egy kis üvegben ibolyacsokor, az egész voltaképpen egy alig színezett vastagon húzott kontúrrajz...továbbá sok színes kontúrrajzom és más régibb munkáim, köztük sok meztelen alak: ugyanazok készültek ebben az időben, amelyekből 1892. évi párisi kollektív kiállításom anyaga került ki. Bezzeg nem tetszettek ezek Munkácsynak, ki tőlük haragos megjegyzésekkel fordult el!"










R

ippl könyvet készít és Samuel Binghez viszi el, akinek üzletéről a (Art Nouveau Bing) az Art Nouveau Franciaországban a nevét kapta. De erről a történetről, sok Rippl képpel, a folyóiratunk következő számában lesz szó...