Elisabeth Siddal

Elizabeth Siddal, tehetséges költő, művész és egy eredeti szupermodell a nyomornegyed ismeretlenségéből emelkedett a viktoriánus Nagy-Britannia egyik leghíresebb arcává.

Nem könnyű megmagyarázni a Lizzie-jelenséget. Valójában egy kellemetlen anomália volt: egy alsóbb osztálybeli lány, aki a társadalmi ranglétrán olyan külsővel emelkedett fel, amely sok mindenben nem felelt meg a szépséggel kapcsolatos hagyományos trendeknek. A viktoriánus Angliában a vörös haj nemcsak csúnyának, de még szerencsétlennek is számított. Lizzie magas volt, sokkal magasabb, mint amilyennek a társadalom szerint egy nőnek lennie kellett volna, és szinte fájdalmasan vékony. E valószínűtlen esélyek ellenére a nemzet ideáljává vált.

Attól a pillanattól kezdve, hogy találkozott a preraffaelita testvériséggel, halhatatlansága bizonyossá vált - de jövője halálra volt ítélve. Lizzie és a fiatal Dante Gabriel Rossetti közötti vonzalom kilenc évnyi érzelmi gyötrelemmel teli időszakot indított el. Miközben Lizzie egyre kétségbeesettebben várta, hogy szerelme feleségül vegye, Rossetti kegyetlenül elidőzött, vadul ingadozva a Lizzie iránti birtokló rajongás és a vágyakozás között, hogy újabb viszonyt kezdjen. Mire összeházasodtak, Lizziet már a laudanumfüggőség és egy rejtélyes betegség sújtotta. Egy halva született kislány születése és egy újabb pletykás viszony után Lizzie öngyilkos lett, mindössze harminckét évesen. Lizzie története megragadó és kísérteties, és számos párhuzamot mutat a művészet, a divat és a szépség mai világának történeteivel.

A szöveg forrása: Lucinda Hawksley: Lizzie Siddal, the tragedy of a Pre-Raphaelite supermodel, Carlton Publishing Group, London, 2008. - a könyv fülszövege (archive.org)

Elizabeth Siddal jellemzése

Amikor Rossetti megismerte 1849-ben, alig húsz éves volt, kecses és méltóságteljes modorral, némi távolságtartással, amelyet Rossetti minden róla készült rajzán megfigyelhetünk. Apjáról tudjuk, hogy rendre késesmester, órásmester és árverező volt. Környezete nem kedvezett a kifinomult modornak. Még olyasmi is ismert, hogy egyik szomszédját, aki gyermekkorában ismerte őt, és kedves volt hozzá, gyilkosság miatt felakasztották. Viszont elméje fogékony és egyéni, érdekli a költészet, majd verseket ír, a preraffaelita csoport hatására pedig rajzokat, akvarelleket, és festményt is készít.

A Rossetti hatása alatt készült képekből és versekből ítélve azokat szegényes, a merevség határát súroló egyszerűség és egy nagyon panaszos, csüggedt, de nem szentimentális érzelem jellemezte. Még kapcsolatuk előttről ismert az anekdota, ahogy felfedezte magának Tennyson verseit miután egy-kettőt talált egy darab papíron, amelyet egy vajdarab köré tekerve vitt haza az anyjának.

A veleszületett érzékenységét és tisztaságát ellenvélemény nélkül mindenki dícsérte. Ruskin, a rá jellemző nyíltsággal, ”nemes, dicső teremtésnek” nevezte. Swinburne a dekadens költő (a francia Baudelaire, az angol Oscar Wilde, az illusztrátor Aubrey Beardsley a társai ebben az áramlatban), akinek az arcképét Rossettitől is ismerjük, úgy emlékszik ”páratlan kecsességére, bájára, bátorságára, kitartására, szellemességére, humorára, hősiességére és kedvességére”, mint ”aki túl drága és szent ahhoz, hogy bármilyen kifejezéssel meggyalázzák”. Maga Rossetti William Allinghamhez, az ír költőhöz írt egyik levelének (1854) egy jelentős passzusában, nem csupán bájait, hanem a művelődésre és fejlődésre irányuló törekvéseit is nagyra értékelte.

A Rossetti és Siddal 1851-ben eljegyezte egymást, bár ez nem volt hivatalos megállapodás. Miután Lizzie beleegyezett, hogy kizárólag neki modellkedjen, 1852-ben Rossetti Blackfriars stúdiójába költözött. Ugyanakkor a tanítványa is lett, ami kényelmes ürügyet biztosított számukra, hogy együtt legyenek. Ezekben az években Rossetti ezren felüli alkotásának Lizzie a modellje.

Egyrészt Rossetti családja ellenkezése miatt, másrészt a művész halogató temperamentumának és habozásának köszönhetően, sokáig nem vette el feleségül. Ruskin, aki támogatta és aki meg is vette Siddal műveit, már 1855-ben megírja Rossettinek: ”az lenne a legjobb, ha feleségül venné, hogy teljes védelmet és törődést biztosítson Miss Siddalnak, és véget vessen annak a különös szomorúságnak és a hiánynak, ami mindkettőjükben látható”.

A szöveg forrása: The Rossettis: Dante Gabriel and Christina by Cary, Elisabeth Luther, 1900, New York & London, G. P. Putnam's sons (archive.org)

A preraffaelita William Holman Hunt így írta le Lizzie Walter Deverell általi felfedezését:

"Rossettinek akkoriban az volt a szokása, hogy egy rajzfüzettel jött hozzám, és leült vele tervezgetni, miközben én a szoba egy másik részén festettem... Deverell betört békés munkánkba. Nem sok percig ült, és kissé elvontan beszélgetett, amikor felugrott, ide-oda masírozott, vagy inkább táncolt a szobában, és nyomatékosan megállt, majd odasúgta: "Ti, srácok, el sem tudjátok mondani, milyen elképesztően gyönyörű teremtést találtam. Az isten szerelmére! Olyan, mint egy királynő, pompásan magas, bájos alakkal, méltóságteljes nyakkal, és a legfinomabb és legvégletesebben megformált arccal: a halántéktól az arcon át a felszín folyása pontosan olyan, mint egy istennő faragása... Rávettem anyámat, hogy vegye rá ezt a csodálatos teremtést, hogy üljön le nekem Violának a 'Tizenkettedik éjszaka' című darabomban, és ma próbáltam megfesteni őt; de elrontottam a kezdetet. Holnap megint jön; önök ketten jöjjenek le, és nézzék meg; ő tényleg egy csoda; mert míg a barátai persze egészen alázatosak, ő igazi hölgyként viselkedik, tiszta józan ésszel, minden mesterkéltség nélkül, és tökéletesen tudja azt is, hogyan kell az embereket tisztelettudó távolságtartással tartani." Az idézet forrása: William Holman Hunt, A preraffaelitizmus és a preraffaelita testvériség, I. kötet (1905) (lizziesiddal.com)


Elisabeth Siddal akvarell illetve grafit portréját - itt közvetlen - Rossetti készítette. A felirt évszámok (1850-65) arra utalhatnak, hogy a portré elkészítése 1850-ben kezdődött, de legalábbis 1850-ből származó rajzból készült. De jelezheti azokat az éveket is, amelyekben Elizabeth Siddal befolyása kiemelkedő volt.

Siddal titokzatos betegsége - Rossetti házassági ígérete

Elizabeth Siddal, önarckép, 1853 - 1854, Magángyűjtemény, Wikimedia, public domain



Dante Gabriel Rossetti, Regina Cordium, 1860, Johannesburg Art Gallery, Wikimedia, public domain. Modell: Elizabeth Siddal

1853-tól Lizzie-t visszatérő rosszullétek kezdték gyötörni, amelyek miatt ágyhoz volt kötve, és nem tudott enni. Erre válaszul jelentős mennyiségű laudánumot, ópiátot szedett, és ezzel függőséget alakított ki, ami tovább fokozta a problémáit. Nincs egyetértés abban, hogy pontosan mi betegítette meg Lizzie-t. A feltételezések között szerepel az anorexia, a tuberkulózis egy fajtája de még a Fowler's Solution is (egy hígított arzénvegyület), amelyet akkoriban az arcszín javítására használtak. Bármi is volt az ok, a laudánum használata csak rontotta hosszabb távon a lány mentális és fizikai állapotát.

Lizzie egyre rosszabb egészségi állapota befolyásolta a festő és modellje kapcsolatát, pluszban a nő lelkét megkinozhatta Rossetti időnkénti nőcsábászkodása is. Rossetti legjelentősebb viszonya ebben az időben Annie Millerrel, Rossetti közeli barátjának és preraffaelita művész társának, William Holman Huntnak modelljével és menyasszonyával volt. Lizzie boldogtalanságát tetézte, hogy Rossetti továbbra is vonakodott a házasságtól - 1856-ban már öt éve voltak együtt. John Ruskin sürgette Rossettit, hogy cselekedjen: a legjobb lenne, ha megházasodna, hogy Miss Siddal teljes védelmet és gondoskodást kapjon, és hogy véget vessen annak a különös szomorúságnak, és hiánynak, ami mindkettőjükben megvan. (John Ruskin, 1855. április 30.)

Látva a lány szorongását, Rossetti bizonyára becsületbeli kötelességének érezte a házasságot, de ellentmondásba került, meggondolatlanul ígéretet tett, amit aztán elhalasztott, így Lizzie megalázott és dühös maradt. Például egy ilyen ígéret után 1857-ben tíz fontot kért kölcsön Ford Madox Browntól, hogy megvegye a házassági engedélyt, de aztán másra költötte. Brown meg is jegyezte: egy napig sem tudja, mi jár a fejében.

Rossetti elköteleződéstől való tartózkodásának számos oka volt: Lizzie beteges egészségi állapota, a lány társadalmi osztálystátusza, a családja rosszallása (Lizzie csak egyszer találkozott Rossetti anyjával a feltételezett eljegyzésük alatt), a pénzhiány és Rossetti kétségei. A kapcsolat fokozatosan felbomlott, Lizzie 1857-ben elhagyta Londont, hogy Derbyshire-ben lábadozzon. Bár Rossetti többször meglátogatta őt betegsége idején, eljegyzésük ekkorra már ténylegesen véget ért. Rossetti Oxfordban épp az Oxford Union számára festett falfestményeket kollégájával, William Morrisszal, és itt találkozott egy másik "bámulatos" nővel, a tizenhét éves Jane Burdennel, aki a falfestmények egyik modellje volt és akibe Rossetti és Morris is beleszeretett.

A szöveg forrása: Merryn Allingham: Dante Gabriel Rossetti and Elizabeth Siddal. (merrynallingham.com)

Házasság és tragédia

Kapcsolatuk közel egy évtizedig tartott, mire végül összeházasodtak. A házasságkötés előtt voltak gondok. Úgy tűnt, Rossetti beleszeretett Annie Miller modellbe, aki kapcsolatban állt William Holman Hunttal. Nem csoda tehát, hogy Lizzie ellenszenvet érzett Annie és Holman Hunt iránt. Később már Fanny Cornforth és Jane Burden is Rossetti szeretett modelljeiként jelentek meg, Lizzienek pedig osztoznia kellett a múzsa szerepben. Mivel Lizzie gyakran volt beteg – és oly gyakran fel is épült – egyesek szerint előfordulhatott, hogy betegsége időnként Rossetti manipulálásának és rokonszenvének kijátszására tett kísérlet lehetett.

A párnak sokszor el kellett válniuk, Lizzie többször az egészségének helyreállítása végett utazott el, egyszer pedig még Sheffieldben, művészeti iskolába is járt, ami mutatja, hogy komoly művészi törekvései voltak. Végül azonban betegsége elhatalmaskodott. Már nem manipulációk, hanem komoly fizikai problémák, amelyek nagy valószínűséggel a Laudanum széleskörű használatából fakadtak. 1860-ban Lizzie Hastingsben tartózkodott, és annyira beteg volt, hogy családja azt hitte, hogy haldoklik. Rossettit is hívták. Sokszor látta már betegnek, de ezúttal azt igérte meg neki, hogy feleségül veszi, csak gyógyuljon meg. Már kilenc éve voltak együtt. Kilenc év együttes művészeti alkotás, kreativitás, szenvedély. Biztos vagyok benne, hogy mindez táplálta Rossetti vágyát, hogy megmentse Lizzie-t, és megtegye azt a nemes dolgot, amiről mindig is azt mondta, hogy szándékában áll. Feleségül vette.

A Rossetti-házasság két évig tartott. Betegsége ellenére eljutottak Párizsba nászútjukra. Házasságukat a művészeti törekvéseik folytatásával töltötték, és sok időt töltöttek művésztársakkal, Burne-Jones-szal és William Morris-szal. Rossetti és Lizzie nagyban hozzájárultak Morris házának, a Red House-nak a díszítéséhez, és ezt az időszakot örömmel és kreativitással teli időszakként tudom elképzelni, az új kezdetek és lehetőségek időszakaként.

Sajnos Lizzie még mindig reménytelenül rabja volt Laudanumnak. Terhes lett, de a közelgő szülővé válás miatti örömük gyorsan szertefoszlott, amikor a baba elvesztése után elkezdődött a gyász. Lányuk halva született, valószínűleg Laudanum miatt. Lizzie összezavarodott, a depresszió, a bánat és a függőség világába került. Georgiana Burne-Jones aki épp terhes volt, amikor meglátogatta, Lizzie egyedül volt a szobájában, és az üres baba bölcsőjét bámulta, amelyet gyengéden ringatózott egyik oldalról a másikra. Amikor az ajtó nyikorogva kinyílt, felnézett, és azt mondta nekik, maradjanak csendben, nehogy felébresszék a babát.

Amikor később ismét teherbe esett, ki tudhatja, milyen lehetett az érzelmi állapota? Még mindig szenvedélybeteg, és nem gyógyult fel teljesen az előző tragédiából. 1862. február 10-én a terhes Lizzie, Rossetti és költő Algernon Swinburne együtt vacsorázott. Később aznap este Rossettinek találkozója volt a Working Men's College-ban. Amikor visszatért, Lizzie a laudanum túladagolása miatt kómában volt. Orvost hívott, és amikor Rossetti nem tudta elfogadni, hogy az orvos nem tudta megmenteni, behívott még hármat. Lizzie 1862. február 11-én a hajnali órákban elhunyt. Öngyilkos lett volna? Biztosan nem tudjuk.

Forrás: Stephanie Chatfield: Preraffaelita házasságok, Dante Gabriel Rossetti és Elizabeth Siddal (preraphaelitesisterhood-com)

A preraffaelita szupermodell halála

Amikor fél tizenkettőkor hazaért, Rossetti Lizzie-t nyugtalanítóan, horkolva találta. Az ágy melletti laudánumos üveg, amely a nap folyamán még félig tele volt, most üres volt, és baljóslatúan egy neki címzett cetlit tűztek a lány hálóingére. Egy búcsúlevél volt, melyben arra kérte, hogy gondoskodjon Henryről, a fogyatékos fiatal bátyjáról. A kétségbeesett Rossetti megpróbálta felébreszteni, de ez lehetetlennek bizonyult. A cetlit eltávolítva, hívta Lizzie barátnőjét a szomszédból, majd Dr. Francis Hutchisont, aki a közeli Bridge Street-en lakott, hogy kezelje Lizzie-t. Ő volt az az orvos, aki a halvaszülésnél is jelen volt, és ismerte Lizzie kórtörténetét. Mire Hutchison megérkezett, Lizzie már kómában volt. Az orvos megpróbálta a gyomrának pumpálásával eltávolítani a laudanumot, kimosni a gyomrát, de nem járt sikerrel az újraélesztésében. Amikor Hutchison próbálkozásai nem segítettek a lányt magához téríteni, Rossetti hívott egy második orvost; később hívott egy harmadikat és egy negyediket is, de ők sem tudtak többet tenni, mint amit Hutchison már megtett.

Forrás: Lucinda Hawksley: Lizzie Siddal, the tragedy of a Pre-Raphaelite supermodel, Carlton Publishing Group, London, 2008. (archive.org)