���Dante Gabriel Rossetti, 1851-60 k��z��tt

Dante Gabriel Rossetti: Beatrice halálának első évfordulója, 1853
Dante Gabriel Rossetti: The First Anniversary of the Death of Beatrice, 1853, Ashmolean Museum, Wikimedia, public domain

Dante Gabriel Rossetti: Beatrice üdvözlése, 1859-1863

Dante Gabriel Rossetti: The Salutation of Beatrice, 1859-1863, National Gallery of Canada, Wikimedia, public domain

Rossetti gazdag inspirációs forrást talált a tizenharmadik századi olasz költő, Dante Alighieri műveiben. 1861-ben Rossetti ki is adta Dante, Vita Nuova (Új élet) című művének angol fordítását, amely Dante Beatrice Portinari iránti viszonzatlan szerelmét mutatja be.

Itt két jelenetet látunk Dante Alighieri Új élet és Isteni színjáték című műveiből, amelyekben találkozik szerelmével, Beatricével. Balra Rossetti véletlen találkozásukat ábrázolja Firenze utcáin, jobbra pedig a lány halálát követő találkozásukat a Purgatóriumban. Mindkét jelenetet egy William Morris által, a saját otthonába tervezett szekrény ajtajaként festették meg. A művész később eltávolította az ajtókat, és egy általa tervezett és festett keretbe helyezte őket. A kép elveti a korabeli konvenciókat a nehézkes és síkszerű kompozícióival, a szövegek a keretbe való beillesztésével és a minden részletnek egyforma fontosságot tulajdonít.

1. felirat (Vita Nuova, Cap: II): Questa mirabile donna apparve a me vestita di colore bianchissimo, in mezzo a due gentili donne, le quali erano di più lunga etade - Ez a csodálatra méltó asszony a legfehérebb színbe öltözve jelent meg előttem, két nemes és idősebb nő között.

2. felirat (Divina Commedia): Sovra candido vel cinta d'uliva donna m'apparve, sotto verde manto vestita di color di fiamma viva - fehér fátyol fölött, olajfüzérből font dísszel egy hölgy tűnt föl, zöld köpenyben, ruhája volt piros szövet tüzéből (Purgatórium, Harmincadik ének, Beatrice - Babits Mihály fordítása)

 NAGY KÉP ITT... 

Dante Gabriel Rossetti: Paolo és Francesca da Rimini (1855)

A kép forrása: Wikimedia, Tate Múzeum, public domain

A házasságtörő szerelmesek, Paolo és Francesca tragikus történetét Dante Pokol című művének V. éneke meséli el, és a 18.század végétől kezdve a művészek és szobrászok kedvelt témája volt. Házasságtörő kapcsolatuk lelepleződött, Francesca férje és Paolo testvére, Sigismondo Malatesta meggyilkolta őket, és a pokol második körébe száműzte őket. Rossetti úgy kelti életre a történetet, hogy a kompozíció szélére Dante szövegéből vett idézeteket vésett. Ellentétben egyes művészekkel, akik korábban Paolo és Francesca történetét megfestették, Rossetti határozottan kerüli azt a véres és hátborzongató pillanatot, amikor a szerelmeseket elkapja Paolo bátyja, Gianciotto, aki egyben Francesca férje is, és meggyilkolja mindkettőjüket.

Az akvarell kép Rossetti művészetének e korszakára jellemző archaikus, középkorias stílusban. A rajz egyszerű, a színek általában visszafogottak. Egyedül Francesca hosszú, aranyszínű haja előlegezi meg Rossetti későbbi műveinek érzékibb teremtményeit. Ford Madox Brown festőművész szerint Rossetti egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el a képet, és éjjel-nappal dolgozva egy hét alatt fejezte be a kompozíciót. A képet eredetileg olajban készült triptichonként tervezték, ugyanazokkal a jelenetekkel, mint az akvarellen, de központi motívumként a szerelmesek csókolózása szerepelt. (www.tate.org.uk)


(magyar fordításban a mek.oszk.hu oldalán)
Babits Mihály: Jelenetek Az Isteni Színjátékból
Paolo és Francesca
A pokoltölcsér második köre. A szerelmesek helye! Dante és Vergilius, a vezér, a mester, a költő. Itt kezdődik a valódi bűn hazája. Itt áll Minos, az ördögi bíró. Dante megint ismerősöket talál. Paolót és Francescát. Ó az örök történet! Hányszor új volt mindig, mióta a régi Artus király feleségét Guinevrát összehozta Lancelotto vitézzel az örök kerítő, Galeotto! Szerették egymást... A férj meglepte és megölte őket... Itt vannak most, együtt örökre. A férj pedig lenn, a pokol mélyén, Kainában, a gyilkosok helyén.
....
És kezdtem: Mester, ama szeretőket
    hadd szólítsam meg, kik ott messze járnak
    s úgy látszik, a szél viszi könnyen őket.
S felelte: Lesd ki, mikor erre szállnak,
    és kérjed ama szerelem nevében,
    amely röpíti őket - erre várnak.
Mihelyt a szél közelre hozta szépen,
    szóltam hozzájuk: Ó, szomoru lelkek,
    jertek felénk, ha Más se tiltja épen.
....
S megszólítám a szenvedőket
    s kezdém: Francesca, bánatod reám oly
    érzéseket hoz, hogy a könny erőtet...
De mondd: a sóhajok korában Ámor
    hogyan lett megismerni bátorítód,
    minő az édes vágy, a kétes mámor?
És ő felelt: Nincs semmi szomorítóbb,
    mint emlékezni régi szép időre
    nyomorban: ezt jól tudja bölcs tanítód!
De ha oly nagyon vágysz ismerni dőre
    vágyunk csiráját, úgy teszek, habozva,
    mint aki szól és sír hozzá előre.
Egy nap, miketten, egy könyvet lapozva,
    olvastunk benne Lancelotto rejtett
    szerelméről, nem is gondolva rosszra.
Szemet ez gyakran szememen felejtett
    s arcunk az olvasásba belesápadt;
    de főleg egy pont lett, amely megejtett.
Szent mosolyáról olvasván a vágynak,
    mely csak egy csókra szomjazik bolondul,
    ez, aki tőlem többet el se válhat,
ajkon csókolt, remegve izgalomtul.
    Igy Galeottónk lett a könyv s irója.
    Aznap többet nem olvasánk azontúl.
Amíg az egyik lélek ekként szóla,
    a másik zokogott, hogy úgy éreztem
    mint akinek elhal egész valója,
és mint valami holttest, földre estem.


 NAGY KÉP ITT... 

John Flaxman: Illusztrációk az Isteni Színjátékhoz,
részlet, Paolo és Francesca

John Flaxman 1792-ben kapta a megbízást Sir Thomas Hope-tól, hogy készítsen egy rajzsorozatot, amelyből metszeteket készítethet az Isteni Színjáték illusztrálására; 1793-ban a munka befejeződött és ki is adták, a metszeteket Thomas Piroli készítette a rajzok alapján. Ezt több kiadás is követte. A rajzsorozatot a 19. századi művészeti hallgatók oktatási anyagaként is használtak, de olyan művészek számára is inspirációul szolgált, mint Goya és Ingres. Flaxman eredeti rajzait a Houghton Könyvtárban, a Harvard Egyetemen őrzik.

Flaxman egyértelműen klasszicista szobrász, e rajzaiban viszont a korai reneszánsz festészet és a gótikus szobrászat hatását mutatja - amint azt Schlegel és Goethe is azonnal megjegyezte ("a régebbi olasz iskola ártatlanságának átvételének tehetsége"). (royalacademy.org.uk)

Flaxman, Paolo és Francesca című Dante-illusztrációja hatással volt Ingres értelmezésére is, aki a rajzos beállítást valamivel romantikusabb irányba viszi tovább (láttuk egy előző fejezetben, Ingres és a Nazarénusok kapcsolatát). Lásd az Ingres festményt lentebb. A Paolo és Francesca beállítás ahogy Dante és Vergilius látja, itt a második rajzon viszont George Frederic Watts: Paolo and Francesca, 1854-es festményére volt hatással (egy évvel a Rossetti kép elkészülte előtt) amit szintén lentebb láthatunk.

A Flaxman Dante illusztrációk eredeti címe: Compositions By John Flaxman, Sculptor, R.A. From The Divine Poem Of Dante Alighieri, Containing Hell, Purgatory And Paradise. With Quotations From The Italian, And Translations From The Version Of The Reverend H. Boyd, To Each Plate.

Az itt közölt rajzok forrása: La Divina Comedia by Dante Alighieri; Cayetano Rosell; Juan Eugenio Hartzenbusch; John Flaxman, 1914, Montaner y Simón kiadó (archive.org)

William Blake: A buja kör, Paolo és Francesca kb. 1825-27

Kép forrása: Metropolitan Museum of Art, public domain

 NAGY KÉP ITT... 

George Frederic Watts: Paolo and Francesca, 1854

1854-ben az angol művész és szobrász, G. F. Watts a British Institution-ban állította ki Paolo és Francesca megható első változatát, amely feltehetően Rossettit is megihlette az itt látott három részre osztott ábrázolásában. Watts mintegy 30 év alatt négyszer is újra elővette a témát. Egyébként itt említjük meg, hogy Rodin A csók című gyönyörű szobra a párt ábrázolja.


Francesca da Riminit a romantika fedezte fel. Pontosabban a romantika költőinek értelmezésében vált Francesca az Isteni színjáték egyik legérdekesebb és legvonzóbb nőalakjává és ennek az olvasatnak a megteremtésében az angol költők jártak az élen. Az elsők között említendő Leigh Hunt, Keats mentora és barátja. Ő 1816-ban írta meg The Story of Rimini című költeményét. Byron ugyanebben az időben olvasta Dantét. A Pokol V. énekében elbeszélt Francesca-epizód olyan hatást gyakorolt rá, hogy e részt le is fordította. A sok tekintetben hűséges, de önálló byroni műnek tekinthető fordítás elkészültét a szerző 1820. március 20-ra datálta. (Szövegforrás: http://seas3.elte.hu, Kelemen János: Egy keatsi Dante-reminiszcencia)

Leigh Hunt újraértelmezte Francesca da Rimini és Paolo Malatesta történetet, s a szerelem mártírjaiként ábrázolta őket, sőt az érzéki szerelem szentségét deklarálta ebben a verses regényben, ami egy olyan fordulat az angol Dante-értelmezések történetében, amelynek jelentőségét Keatsen kívül kevesen vették észre:

And Paulo turned, scarce knowing what he did,
Only he felt he could no more dissemble,
And kissed her mouth to mouth, all in a tremble.
Sad were those hearts, and sweet was that long kiss:
Sacred be love from sight, whate’er it is.
The world was all forgot, the struggle o’er,
Desperate the joy. – That day they read no more.
(Canto III)

És Paulo megfordult, alig tudta, mit csinál,
Csak azt érezte, hogy nem tud tovább titkolózni,
És szájon csókolta a lányt, remegve.
Szomorúak voltak a szívek, s édes volt az a hosszú csók:
megszentelt egy szerelem, bármi is legyen az.
A világ elfelejtve, a harcnak vége,
öröm majd a kétségbeesés. - Aznap nem olvastak többet.
(III. ének)

 NAGY KÉP ITT... 

q
 NAGY KÉP ITT...