William Holman Hunt (1827-1910):
Isabella and the Pot of Basil (1868)
(Izabella és a Bazsilikom cserép)
...Annak utána pedig fogott valamely nagy és szép virágcserepet, olyanfélét, minőben majoránnát vagy bazsalikomot szoktak
ültetni, és ékes kendőbe burkolván a fejet, abba beletette; annak utána pedig földdel színig töltötte a cserepet, s
néhány tő gyönyörű salernói bazsalikomot ültetett bele, s ezt szüntelenül csupán rózsavízzel vagy narancsvirág-vízzel,
vagy maga könnyeivel öntözte; és szokásába vette, hogy mindig ott üldögélt eme virágcserép mellett, s minden sóvárgásával
arra pillantgatott, mivelhogy abba az ő Lorenzója volt rejtve...
...A fiatal leányt pedig több ízben is látták szomszédai, amint ebben művelkedett, és bátyjának, kik csodálkoztak,
hogy szépsége oly igen romlásnak indult, s a szemei is szinte kihunytak, megjelentették a dolgot...
(Boccaccio: Dekameron)
John Keats: Isabella, or the Pot of Basil (1818)
John Keats a preraffaelitákat inspiráló költő az Izabella és a Bazsilikom cserép költeményében feldolgozza Boccaccio művének részletét:
And she forgot the stars, the moon, and sun,
And she forgot the blue above the trees,
And she forgot the dells where waters run,
And she forgot the chilly autumn breeze;
She had no knowledge when the day was done,
And the new morn she saw not: but in peace
Hung over her sweet Basil evermore,
And moisten’d it with tears unto the core
És elfelejtett csillagot, holdat és napot,
És elfelejtette a kék eget a fák felett,
És elfelejtette a völgyeket, ahol folynak a vizek,
És elfelejtette a hűvös őszi szellőt;
Nem tudta, mikor van vége a napnak,
És már az új reggelt sem látta: de békében
függött az édes Bazsilikom fölött,
Könnyekkel megnedvesítve annak magjáig.
William Morris később úgy emlékezett vissza, hogy
a mi csoportunkra nagy hatással volt Keats, aki a látható hasonlatokat képviselő költő volt,
szemben Shelleyvel, akinek nem volt szeme, és akinek csodálata nem kritikai, hanem konvencionális volt.
